Egy elfelejtett magyar sportolózseni őrzi Budapest egyik legismertebb szobrát

A főváros épületeit, szobrait és tereit érdekes, kedves, vagy épp szomorú történetek tízezrei lengik körbe: az utcákat járva férjét már száz éve hazaváró, kővé vált menyasszonnyal, Szabó Magda Abigéljének álmokat valóra váltó szobrával, vagy épp egy mindenre elszánt indiánnal is találkozhatunk, vannak azonban a titkaikat jobban őrző szobrok is: ilyen például az 1898 novemberében a Keleti pályaudvar előtt felállított Baross Gábor-szobor, ami első látásra csak egynek tűnik Budapest ezernyi hasonló köztéri alkotása közül, pedig az nemcsak a miniszternek, hanem a századforduló egyik legtehetségesebb sportemberének is emléket állít. Ismeretlen Budapest sorozatunk mai epizódjában ezt mutatjuk be.

A metróépítés miatt rövid időre a Fiumei úti Sírkertbe, majd négy évtizedre (1971-2013) a közeli Verseny utca nyitányához száműzött, de végül eredeti helyére visszaállított szobrot nézve a téren átsétálók, illetve az átutazók leginkább csak az óriási, patinás alakot – az alig negyvennégy évesen elhunyt, félelmetes munkatempójú Baross (1848-1892) ötméteres bronzmását – veszik észre, pedig a mellékalakokra, illetve a domborművekre is érdemes figyelni.

A felüljáró felől közeledve, a Vasminiszter lábánál előbb a 2013-ban helyreállított – Budapest ostromakor elpusztult, egykor a mű létrejöttéhez adakozó városok nevét is magán viselő – koszorút, illetve egy gőzmozdonyt ábrázoló domborművet, illetve a Vasút Géniuszát láthatjuk, a mű másik oldalán pedig ennek párjával, egy hajóval, illetve egy férfialakkal találkozhatunk.

Mindez azonban csak keveseknek tűnik fel, hiszen a kereskedelem és ipar négy és fél méteres allegóriái mindenkinek jóval előbb szemet szúrnak. Nehéz is lenne őket nem észrevenni, hiszen a feltűnően izmos férfialakok egyike egy fogaskerék előtt, egy méretes üllőn ül:

Másikuk pedig jobbjában babérágat tart Baross felé, másik kezében pedig a kereskedelem ősi szimbólumát, Hermész tekergő kígyókat és szárnyakat magán viselő botját (caduceus) tartja a kezében:

A Beschorner-féle bronzöntődében készült szobrokhoz a szobrásznak, Szécsi Antalnak természetesen szüksége volt egy modellre: így jutott el Réthy Menottiig, a századforduló előtt hirtelen felélénkülő magyar sportélet egyik legtehetségesebb tagjáig, akinek felsőteste – az elmaradhatatlan bajusszal együtt –  a sportzseniről készült fotókat látva az egyik munkán tökéletesen felismerhető.

A tény évtizedeken át nem volt széles körben ismert, illetve megerősített – egészen addig, míg Hajós Alfréd 1925-ben a Sporthírlap hasábjain két alkalommal is írt róla. Az első cikkében foglaltakat a lap egy másik szerzője ugyanis megkérdőjelezte, állítva, hogy Réthy helyett egy hivatásos birkózó, Sándorfi (Mayer) Sándor volt a modell.

Az akkor már nem csak úszóként, de építészként olimpikonná vált, a magyar nemzeti stadionépítés legfőbb szószólójává avanzsált Hajós második írásában (ami voltaképp egy olvasói levél) Réthy Menotti özvegyére, illetve annak sógorára, a MÁV-főfelügyelő Seress Jenőre hivatkozik, minthogy ők élőben követték végig a mintázási folyamatot, ennél több bizonyítékra pedig nincs szükség ahhoz, hogy a történetet igazként könyveljük el.

Hajós arra is rámutatott, hogy Széchy szintén a Budapesti Torna Club tagja volt, így sűrűn tűnt fel a klub nagy atlétái közül, nem volt tehát kérdés, hogy közülük fog választani az aktuális megrendeléséhez. Sándorfi szerepét sem zárta azonban ki teljesen:

Nem tartom kizártnak, hogy az izmok stádiumánál más atlétát, közöttök Sándorfi Mayert is igénybe vette s applikálta a szobor tervezetén, de a főalak megkonstruálása elsősorban Réthy Menotti ideálisan szép alakja után történt

– írta, sőt, egy szomorú történettel is gazdagította a Baross-szoborhoz kapcsolódó sztorik sorát, hiszen Réthy özvegye férje halála után a Baross téren bérelt lakást, hogy minden nap találkozhasson a bronzba öntött alakokkal.

Aranyeső

Az államalapítás ezredik évfordulója felé haladó fővárosban 1885-ben született meg a Budapesti Torna Club (BTC), ami nevével ellentétben a Belváros közepén élők testmozgását igyekezett rendezett keretek közé helyezni. Az első tagok közt ott volt az 1848-49-es forradalomban főhadnagyként szolgáló Réthy József (1825-1899) fia, Menotti egy 1888-as országos versenyen egy tizenkét kilós golyóval való súlydobásban, 1889-ben és 1890-ben pedig távolugrásban és súlydobásban sem talált legyőzőre, sikerei pedig a következő években sem maradtak el: 1891-ben, a Magyar Tornaegyletek Szövetsége első országos versenyén távolugrásban, illetve lógyakorlatával („lószéltében”) győzött, 1892-ben korláton, rúdugrásban és távolugrásban szerzett aranyérmet, 1894-ben az akkor még görög-rómaiként emlegetett kötöttfogású birkózásban, illetve súlydobásban és távolugrásban bizonyult jobbnak a társainál, a millenniumi ünnepségek részét képező millenáris versenyen pedig gerelyhajításban és rúdugrásban bizonyította (ezzel a torna „főgyőztese” is lett), hogy nincs nála jobb az országban. A következő évben még biztosan nem is volt, hiszen gerelyhajításban 31,5 méterrel új országos csúcsot is felállított.

A Sport-Világ (1911. augusztus 19.) szerint eleinte gyakorlásra sem volt szüksége a sikerhez, hiszen Bécsben már 1886-ban, alig tizennyolc évesen feltűnést keltett: először látott diszkoszt és gerelyt, és máris méterekkel nagyobbat dobott, mint az akkor már nyilvánvalóan  jókora gyakorlattal rendelkező osztrák válogatott atléták.

Akár az első újkori olimpián is ott lehetett volna Athénban, hiszen a sportklub száz forinttal támogatta az indulását, végül azonban mégsem indulhatott útnak – ellentétben a később építészként is Magyarország élvonalába tartozó, alig tizenhét éves Hajós Alfréddal, akivel a BTC futballcsapatában sokszor is együtt játszott: míg Hajós támadóként, addig Réthy kapusként erősítette az együttest.

Kiss Gyula a Budapesti Hírlapban (1935. január 20.) megjelent rövid írása szerint Réthy nem csak a hivatalos versenyeken aratott sikert birkózóként, hiszen a főleg cirkuszi porondokon fellépő díjbirkózók közt komoly hírnevet szerző Robinetti ellen is kiállt:

Amikor megjelent a szőnyegen a csodálkozás moraja futott végig a tömegeken. Gyönyörű, kidolgozott, izmos férfiú állt ki, de hogy ki volt? Senki nem tudta, mert arcát fekete álarc takarta el. Megkezdődött a küzdelem, az álarcos állta a harcot keményen, a veszélyes helyzetekből mindig ki tudta magát szabadítani, de ugyanígy, Robinetti is hatalmas erejének megfeszítésével, minden támadást kivédett. A küzdelem döntetlenül végződött. Az álarcos atléta úgy távozott a cirkuszból, hogy senki sem láthatta ki volt. Réthy Menotti volt.

A hosszú időn át a BTC vezetésében is szerepet vállaló Réthy sporteredményei 1898 nyarától már nem bukkantak fel a kor legfontosabb lapjaiban, a testmozgással azonban továbbra sem hagyott fel.

Polgári foglalkozást választott, rövid élete utolsó évtizedében pedig a Kereskedelmi Minisztérium ipari főfelügyelőjeként dolgozott. 1911-ben hunyt el, mindössze 44 évesen, gyógyíthatatlan betegségben, sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Petőfi Sándor családjának síremlékétől mindössze huszonöt méterre állt. A temető átrendezése után az egykori sportklubja által állított emlékoszlopnak azonban nyoma veszett, így ma már csak a Baross téri szobrok őrzik az emlékét.