Ahogy azt korábbi posztunkban írtuk, sok fesztivál kénytelen most elővenni a vészforgatókönyvet, hogy hogy reagálnak a kormány döntésére, miszerint augusztus 15. előtt biztos, hogy nem lehet ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket tartani. Néhány fesztivál már hivatalos bejelentést tett, és
„A mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat, ezért a megoldás kulcsa sincs a zsebünkben. Egyelőre csak végtelen szomorúságot érzünk, hogy a rengeteg munka, szeretet és odaadás, amit a kollégáink évtizedek óta ezekért a fesztiválokért és a vendégeinkért tesznek, idén semmivé vált. Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe”
– mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, és hozzátette, hogy elindultak az egyeztetések a kormánnyal az iparágat érintő mentőcsomagról és az esetleges segítségről, de konkrét megállapodás még nem született a szervezők és a döntéshozók között.
Hogy mi lesz a már megvásárolt jegyek sorsa, az nemsokára eldől. Elképzelhető, hogy a Szigetnél is felmerül, hogy a látogatók a jövő évi fesztiválra beválthatják a bérleteiket, de a visszatérítés menetére is most keresnek megoldást.
Számunkra most az az elsődleges szempont, hogy a vendégeink a lehető legkedvezőbb megoldást kapják, és jövő nyáron együtt élvezhessük ezeket a világszínvonalú fesztiválokat. Elképzelhetetlen a gondolat is, hogy 27 év kitartó és szeretett munkája, az eredményeink és nem utolsó sorban a több millió eddigi látogatónk fesztiválélményének lehetősége egyik pillanatról a másikra lenullázódjon. Egyelőre tehát türelmet kérünk, keressük a megoldást, azonban az biztos, hogy az sokat jelentene, ha azok a látogatók, akik már megvásárolták elővételben a jegyet, ezt a jövő évi fesztiválra való befektetésként kezelnék
– hangsúlyozta Kádár a közleményben.
Így alakul a többi fesztivál sorsa a nyáron (a listánk bővül):
Balaton Sound
Elmarad.
Bánkitó Fesztivál
Idén elmarad.
https://www.facebook.com/bankitofeszt/posts/2883173208387181
Fezen Fesztivál
A 2020-as Fezen elmarad, akit lehet, egy év múlva hívnak vissza, és szeptember közepén készülnek egy meglepetésre.
Fishing on Orfű
Új időpontban, augusztus 26-29 között tartják meg a fesztivált.
Művészetek völgye
Elmarad, de szeptemberben lesz pár póthétvége Kapolcson és a környékén.
Ördögkatlan Fesztivál
A meghirdetett időpontban elmarad, de október 22-25 között terveznek a szervezők egy ördögkatlanos hétvégét tartani.
Strand Fesztivál
Lesz Strand, augusztus 18-án nyílnak a kapuk.
Sziget Fesztivál
27 év óta először elmarad.
Volt Fesztivál
Elmarad.