Felföldi Anikóra figyelni kellett az egyénisége és a kisugárzása miatt

A 81 éves korában elhunyt Felföldi Anikóra öt filmes és tévés szerepével, illetve régi fényképekkel emlékezünk.

A 81 éves korában elhunyt Felföldi Anikóé egyáltalán nem szokványos művészpályafutás volt: az ötvenes években azzal az indoklással nem vették fel a Színművészeti Főiskolára, hogy „túl szép”, aztán egy véletlen folytán került az Operettszínházhoz, ahol aztán ötven évet húz le, és amelynek örökös tagja lett, és mellékesen elvégezte közben az esztétika-filozófia szakot is. Bár elsősorban az Operettszínház szubrettjeként emlegetik, aki rengeteg zenés revűben és gálaműsorban is látható volt, az ma már kevésbé köztudott, hogy Felföldi Anikó fiatalon gyakran foglalkoztatott filmszínésznő is volt, aki több sikeres filmben és tévésorozatban is szerepelt.

Meghalt Felföldi Anikó
A Jászai Mari-díjas színművésznő 81 éves volt. 

A karrierje indulásában is a véletlen játszott szerepet, hiszen a tudta nélkül benevezték egy szépségversenyre, melynek a döntőjét az Állatkertben tartották, ahol végül harmadik lett: „Az értékelésnél nem a szépségemet dicsérték (senki sem tökéletes), hanem azt emelték ki, hogy amikor kijöttem a színpadra, rám kellett figyelni az egyéniségem miatt, és hogy milyen erős kisugárzásom van” – mondta a Fideliónak egy interjúban. (A szépségversenyről fotó is látható a galériában.) A szépségére sem lehetett azonban panasz, hiszen onnantól kezdve be is skatulyázták a filmszerepeiben amolyan dekadens, nyugatias szépségnek, aki jellemzően ilyen szerepeket is alakított. Az alábbi filmrészletekkel búcsúzunk Felföldi Anikótól:


Így a Princ, a katona című sorozatban (1966, bővebben itt írtunk róla) ő játszotta Bikinit, a Princ (Ernyey Béla) baráti társaságához tartozó, szép, de igen laza erkölcsű lányt, akit később be is hálóz a sorozat főgonosza, a feketéző Vaskuti.

Az ugyanabban az évben készült Veszedelmes labdacsok című tévéfilm Az angyal című, rendkívül népszerű angol krimisorozatot parodizálta, ahol Latinovits Zoltán alakította Simon Templart, és ebben Felföldi Anikó volt a nyugati filmek akkori szépségideáljára hajazó hősnő.

A Nyulak a ruhatárban című filmben aztán már egy külföldre szakadt, megjelenésében is egy egész más világot képviselő revűtáncosnőt alakít, aki hazajön férjével a nővére apósának temetésére.

Felföldi Anikó legtöbb tévés szerepe azonban zenés gálaműsor volt, mint amilyen a Micsoda cirkusz is 1974-ben, melyekben rendszerint az énektudását is kihasználták.

Utolsó filmes szerepe pedig a Robog az úthenger című sorozat volt (1977, bővebben itt írtunk róla), melynek utolsó epizódjában ő játszotta Irént, a Margit nevű akrobatanő (Csongrádi Kata) nővérét, akivel a kultúrházavatón egy cigány dalt adtak elő, és ezúttal már nem szőke parókát kapott.

Városligeti szabadtéri színpad, "Budapest szépe" szépségkirálynő-választás 1957. augusztus 20-án. Felföldi Anikó, Bónai Margit és Szentpéteri Györgyi. Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Nagymező utca 17., Budapest Táncpalota (Moulin Rouge), jobb szélen Felföldi Anikó színművésznő. Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Magyar Rádió 20-as stúdiója, Felföldi Anikó, Harsányi Frigyes és Horváth Gyula színművészek. Fotó: Fortepan
Bodrogi Gyula és Felföldi Anikó Fotó: Fortepan
Kabos László és Felföldi Anikó Fotó: Fortepan
Felföldi Anikó (b) Blumné és Melis Gábor (j) Herskovics szerepében Jávori Ferenc Fegya Menyasszonytánc című operettjének fotóspróbáján a Budapesti Operettszínházban 2019. május 16-án. A darabot Béres Attila rendezésében május 17-én mutatják be. MTI/Mónus Márton
Fotó: Zih Zsolt/MTI

Kiemelt kép: Fortepan