A legtöbbet eladott magyar művész, és ami mögötte van

Évről évre világszerte ismert magyar és nemzetközi művészek munkáinak tömegei tűnnek fel a műtárgypiacon, az aukciókat mégis csak alig néhány alkotó uralja.

A műtárgy.com által összeállított, 2008-2018 közti eladásokat feldolgozó lista szerint az élő magyar művészek aukciós piacát az 1950 óta Franciaországban élő festőművésznő, a szürrealizmusból néhány éven belül az abszraktig eljutó Reigl Judit (1923-) munkái vezetik, hiszen a tizenegy év alatt eladott harminchét műve összesen 798,3 millió forintért kelt el,

a teljes piac több mint felét adva ezzel.

A már elhunyt alkotók eredményeit nézve a listavezető előnye jóval kisebb, hiszen a képzeletbeli dobogó legalsó fokán álló Moholy-Nagy László munkái 6,936, az előtte álló Hantai Simon művei 11,427, Victor Vasarely alkotásai pedig 16,532 milliárdos forgalmat generáltak, de míg az élen

7530 gazdát cserélt mű

összesített – a vásárlói jutalékokat nem tartalmazó – eladási ára szerepelt, addig Hantainál mindössze 267, Moholy-Nagynál pedig 280 alkotásból származó bevételt kellett összeadni.

De miért ilyen sikeres ma a Vásárhelyi Viktorként született festő-szobrász? – tehetjük fel a jogos kérdést.

A huszonegy évesen, 1927-ben az orvostudomány felől véglegesen a művészetek felé fordult, tudását előbb Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájában, majd a Bauhaushoz közeli Bortnyik Sándor-féle Műhely Akadémia diákjaként fejlesztő és csiszoló Vásárhelyi 1930-ban, egy grafikai pályázat győzteseként érkezett Franciaországba, ahol rövidesen festőként és reklámgrafikusként is ismertté vált.

Élete ezen szakasza közel két évtizeden át tartott, de már ebben a korszakában is egyre erősebben foglalkoztatták az optikai kísérletek. A negyvenes évek hajnalától egyre bátrabban nyúlt az ecsethez, az igazi áttörésre azonban még egy teljes évtizedet kellett várnia.

Az építészet és a geometrikus formák minél szorosabb kapcsolatának elveit a venezuelai Caracas egyetemi városa számára 1954-ben megálmodott három jókora geometrikus alkotás születésével egyidőben kidolgozó művész ezután, művészetelméleti írásaival, faliszőnyegeivel, illetve grafikáival vált igazán ismertté,

új lendületet adva a mozgás és vibrálás, illetve a térbeliség érzetét keltő, a húszas években született op-artnak.

A művész az alapvető formákat, így háromszöget, négyszöget és kört használó alkotásait nem csak kevesek által látható épületbelsőkbe, vagy gazdag műgyűjtők otthonának falára szánta. Mélyen hitt a művészet szociálissá, illetve demokratikussá tételében, így

a grafikák magas példányszámban sokszorosítva, vagy épp használati tárgyakra helyezve eljutottak a kevésbé tehetős polgárokhoz is, akik nem csak otthonukban, de akár köztéri alkotásokon is találkozhattak a munkáival.

Egyre szélesebb körben való ismertté válásával a sokszorosított grafikák közt megjelentek a hamis darabok, amelyek a kilencvenes években kis híján végleg a feledésbe taszították az 1997-ben elhunyt alkotót. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a gazdag hagyaték sorsa egy teljes évtizeden át lógott a levegőben.

Munkássága az elmúlt tíz évben, a viharok elcsendesedése után újra előtérbe került: számos fontos európai képtár és kiállítótér rendezett tárlatot a műveiből, melyek fellendítették a magángyűjtők és múzeumok vásárlókedvét is.

Munkái Magyarországon

Az első magyarországi önálló kiállítására 1969-ig váró művész 1982-ben közel négyszáz alkotását ajándékozta Magyarországnak – jórészt ennek az anyagnak a felhasználásával nyílt meg az óbudai Zichy-kastély egy részét elfoglaló Vasarely Múzeum, de számos munkája a Szépművészeti Múzeum, illetve a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményét gazdagítja.

Nem feledkezhetünk meg persze a köztéri alkotásokról sem: Budapesten a Déli pályaudvar előtt, Kecelen a Városi Könyvtár és Művelődési Könyvtár oldalhomlokzatán, Győrben pedig a Nemzeti Színház épületén találkozhatunk a zsenialitásával.