Új hazai filmdíj születik: jön a Magyar Háló

Tisztességes nevén Magyar Háló Internetes Filmdíj. Mondjuk a részleteket.

A magyar Filmadatbázis új magyar filmes díjat alapít, hogy ezzel ismerje el a közönség és a kritikusok a legkiemelkedőbb mozifilmes teljesítményeket. A díjazottakat tehát a moziba járó közönség és a kritikusok közösen szavazzák meg majd, összesen nyolc kategóriában,  melyek közül három magyar filmekre, a maradék külföldi alkotásokra vonatkozik. Ezek:

Az első alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Háló ’19 célja, hogy a nézők mellett a szakma megbecsült újságírói számára is lehetőséget biztosítson arra, hogy a népszerű külföldi produkciók, valamint a legrangosabb filmes seregszemléken is rendszeresen hangos sikert arató magyarországi alkotások mezőnyéből kiválasszák az év legjobbjait.

– áll a MAFAB közleményében. Szavazni március 1-jéig a Magyar Háló weboldalán lehet, és további információk is ott találhatók. A Magyar Háló Internetes Filmdíjakat egy héttel később a hazai kritikusok jelenlétében ünnepélyes keretek között hirdetik ki.

Kiemelt kép: Magyar Háló