Értelmetlen mészárlás és erőszak, de csak a táncra figyelünk

Donald Glover éppen egyszerre veszi át a hatalmat a tévében, a moziban és a YouTube-on. Szombaton mutatta be két új számát, az egyikhez olyan klip készült, amiről már nem csak egész Amerika beszél. A This Is America görbetükröt állít az amerikai képmutatás elé: mutatja,, hogyan állunk a rasszizmushoz, és hogy fogalmunk sincs a feketék helyzetéről, hagyjuk, hogy a színes, szagos 21. század elterelje a figyelmünket ártatlan emberek haláláról. Glovert sokan az anti-Kanye Westnek tartják, de ha ez nem is a legszerencsésebb álláspont, annyiban pontos, hogy egy mozdulattal sikerült hatalmas szenzációt keltenie erős társadalomkritikával, míg West jó ideje csak a médiahekkjeivel és a hülyeségeivel hívja fel magára a figyelmet. Na meg azzal, hogy az Egyesült Államok elnökét, Donald Trumpot havernak tartja. Az atlantai rapper az alteregójával, Childish Gambinóval pár nap alatt majdnem 50 milliós nézettséget hozott össze a YouTube-on, de nem csak a This Is America miatt érdemes rá odafigyelni. Május végén mutatják be a Solo: Egy Star Wars-történetet, amiben végre fontos szerepet kapott, arról nem beszélve, hogy márciusban jött ki a zseniális Atlanta című sorozat második évada. Donald Glover ötlete alapján készült az Atlanta, ő játssza az egyik főszerepet, jó részét ő írja, és több epizódot rendezett is. Lassan ott tartunk, hogy Donald Glover szőröstől bőröstől felfalja Hollywoodot, bármilyen szerepet megkaphat, és mindenki odafigyel, mit akar mondani.

Mielőtt belemennénk, hogy miért is olyan fontos a legújabb száma, és főleg a klipje, előbb nézze meg a videót, aki még nem látta.

A legutóbbi Saturday Night Live című New York-i műsorban mondta a monológot, és ő volt a zenei vendég is. Két számot adott elő a rapper alteregójával, Childish Gambinóval, ami mögött nem kell semmilyen komolyabb üzenetet vagy jelentést keresni, egyszerűen csak egy Wu-Tang Clan névgenerátor eredménye. Az egyik a Saturday volt, de az igazán nagy visszhangot a This Is America kapta. A számot szombaton nézhették az amerikaiak a tévében, valaki vagy vállat vont, vagy bólogatott, hogy ez egy szokásosan erős vokállal megtámogatott Childish Gambino-rap a rasszizmusról. Donald Glover sokáig egy helyben állt, csak néha mutatott pár mozdulatot, és inkább a gyerektáncosok vitték el a show-t. A kép csak akkor állt össze, amikor megérkezett a YouTube-ra a videó, és az internet lázas elemzésbe kezdett, mintha valami ősi írásos emléket néznének. Gyakorlatilag egy magyarérettségi tételnek is elmenne a klip, annyiféle interpretációja létezik. Az az elképesztő, hogy nem ez az a fajta klip, amit jó, ha egyszer végigpörgetünk, vagy maximum a hangulatért és a zenéért loopoljuk újra és újra. Ez önmagában egy filmművészeti alkotás, a rendező, Hiro Murai annak is szánta, és ezzel már most az év rendezőjeként emlegetik. Úgy, hogy tokiói születésű Murai még egy nagyjátékfilmet sem csinált, klipeket rendezett (több Childish Gambinót) a brit indie-től Chet Fakeren, Enrique Iglesiason és Usheren át a hiphopig, Glover Antlantájának kétharmadát és pár részt az HBO-s Barryből, de ennyi. Aztán Gloverrel ért a csúcsra. És ehhez nem kellett atomfizika, vagy csillogó-villogó medencés klip, csak egy egyszerű, de annál hatásosabb ötlet.

Tánc életre halálra

Childish Gambino a This Is Americában csak egy látszólag üres raktárépületben táncol végig négy percet félmeztelenül, miközben lelő egy fekete, gitározó férfit, majd egy komplett gospel-kórust. Alternatív Amerikákat mutat nekünk, ahol – ahogy a szövegben is hangzik – a többség csak bulizni szeretne, elég a követőket figyelni, ahelyett, hogy mondjuk az amerikai fegyvertartás szigorításáért állnánk ki vagy észrevennénk, hogy csak látszólag haladtunk sokat a 19. század és a rabszolgatartás óta. A klipben mindennek szimbolikája van. Van, ami egyértelműen megfejthető, aztán van, amin hosszasan lehet spekulálni. A tánc vonja el a figyelmünket, és az az igazán fontos, ami a háttérben zajlik. A feketék élő pajzsként jelennek meg, amíg mi Childish Gambinót, mint Jim Crow-t nézzük.

Jim Crow a feketék gúnyneve volt a 19. századi USA-ban, sőt, a szegregációs törvények is a fiktív karakterről kapták a nevüket. Thomas D. Rice az 1800-as évek első harmadában keltette életre Crow-t, feketére festett arccal ábrázolta a színes bőrűeket – legalábbis ahogy ő látta mondjuk a rabszolgákat. Kifigurázta őket, úgy játszotta el a kultúrájukat, ahogy a fehérek látták a feketéket. Ma egy jelöletlen sírban fekszik egy brooklyni temetőben.

Childish Gambino minden mozdulatával üzen a nézőnek a szinte egy snittnek tűnő videóban. Az érzékinek szánt tánc után hirtelen vált őrültre, és a videó legelején a nagy bulizás közepette lelő egy férfit. A holttest ottmarad, mintha nem számítana az ember, a pisztolyt viszont ruhába csomagolják, akár egy ereklyét. Sokan azonnal spekulálni kezdtek, hogy a klipben látható gitáros alak annak a Treyvon Martinnak az apja, akit 17 évesen, 2012-ben lőtt le egy önkéntes polgárőr Floridában. George Zimmerman a kezében csokit és üdítőt cipelő fiút rablónak hitte, mivel sok lopás történt a környéken. Jelentette a rendőrségnek a gyanús alakot, szóváltásba keveredtek, majd Zimmerman halálos lövést adott le Martinra. Önvédelemre hivatkozott, végül felmentették.

Később kiderült, hogy nem Treyvon Martin apja ült a székben fehér csuklyával a fején, hanem egy Calvin the Second nevű színész/zenész, de a rajongók még mindig párhuzamot látnak a két férfi között.

Nem ez az egyetlen részlet, amikor megtörtént, egyértelműen rasszista tragédiára utal a This Is America. Az egyik legmegrázóbb jelenet, mikor Childish Gambino a semmiből elkap egy gépfegyvert, és lelövi a kórust. A gospelesek a charlestoni mészárlás előtt állítanak emléket: 2015-ben egy neonáci, a 21 éves Dylann Roof végzett kilenc emberrel az istentisztelet alatt, hárman túlélték a támadást. Roof nem véletlenül vette célpontba Amerika egyik legrégibb fekete templomát, faji háborút akart kirobbantani, végül tényleges életfogytiglant kapott.

Childish Gambino, azaz Donald Glover a klipben nem véletlenül viseli a Konföderációs Államok hadseregének nadrágját, nem véletlenül lövik halomra a feketéket a rendőrök a háttérben, nem véletlenül úszik be a képbe a Bibliából az apokalipszis négy lovasa közül az egyik, mint a végítélet hírnöke, nem véletlenül építi be a dél-afrikai gwara gwara táncot a koreográfiába. Újra és újra meg kell nézni a This Is Americát, hogy minden apró részletet észrevegyünk, és felfogjuk, mit akarnak Gloverék mondani. Az a titok, hogy nem lehetünk passzív nézők, bevonnak minket a videóba, elképzelhető, hogy félreértünk valamit, de legalább agyalunk. Az Atlantic cikke ezt úgy foglalta össze, hogy bekapcsolnak a tükörneuronok, azaz ugyanúgy érezzük a táncot, mintha mi lennénk Glover bőrében. Az 1990-es években, majomkísérletek során felfedezett idegsejt akkor is tüzel, ha nem az állat hajtja végre a cselekvést, csak nézi, és tulajdonképpen letükrözi az akciót. Hasonló idegsejteket pedig az embernél és a madaraknál is kimutattak.

A számot Donald Glover írta a Fekete Párduc zeneszerzőjével, a svéd Ludwig Göranssonnal. A háttérben pedig bár sokak szerint feltűnik Kendrick Lamar, Chance The Rapper vagy Kanye West hangja, ezzel szemben Young Thug, 21 Savage, Slim Jxmmi és Quavo mond néhány je-t.

Ki ez a Donald Glover?

A rapper, színész, rendező, forgatókönyvíró Glover gyerekkorában még esküvőszervező akart lenni, aztán végül drámaíró diplomát szerzett a New York-i egyetemen. De hogy ha még korábbra megyünk vissza, Donald Glover Atlanta külvárosában nőtt fel, és a szülei a Jehova tanúi vallási felekezethez tartoztak. Glovernek egy vér szerinti testvére született (vele gyakran dolgozik együtt, az Atlanta forgatókönyvében is besegít), de szüleik éveken át neveltek állami gondozásban élő gyerekeket, kettőt hivatalosan is örökbe fogadtak. Donald Gloverről még márciusban jelent meg egy gigantikus méretű portré a New Yorkerben, és ott elmondta, hogy az egyik fogadott gyerek AIDS-es volt, és már nem tudták megmenteni, mások szüleit meggyilkolták, vagy molesztálták őket.

Glover a New Yorkban tanult, és már 23 évesen az NBC csatornájának írt Tina Fey komika segítségével. 2009-től szerepelt a Community című szitcomban Chevy Chase oldalán, és már ekkor ismerhette a közönség az alteregóját, Childish Gambinót. 2011-ben jött ki az első studió albuma, a Camp, és 2016-ban a funkosabb Redbone, amivel egy Grammyt is nyert. Amíg viszont azt hittük, hogy Glover a zenei karrierjére teszi majd föl az életét, szépen lassan rátette a kezét a tévére, és leforgatta az abszolút kritikuskedvenc Atlantát a FX-nek. Saját bevallása szerint is csoda, hogy el tudta adni az ötletet a csatornának, miközben kísérletezett. Még a rendező, Hiro Murai is tátotta a száját, hogy az FX rámondta az áment. Leginkább dramedynek lehetne kikiáltani az Atlanta műfaját, azaz a félórás epizódokban váltakoznak a vicces és drámai jelenetek, amellett, hogy a néző néha elveszti a fonalat. Az alaptörténet szerint az egyetemről kibukott Earn (Donald Glover) akarja felfuttatni a nagybátyját, Paper Boi-t (Brian Tyree Henry), miközben megismerjük az atlantai hiphop közegét, és a környék problémáit. A sorozat eddig két Golden Globe-ot és két Emmy-díjat söpört be, és sokan a nemrég kijött második évadot még jobbnak ítélik meg.

Szóval a zenei karriert és a tévés pályafutást nagyjából kipipálhatjuk, de Glover itt nem áll meg. Eddig csak rövidebb kameói voltak a Magic Mike XXL-ben (ha a sorozatokat nézzük az HBO Csajok című sorozatában is összejött egy rész erejéig Lena Dunhammel), a Pókember – Hazatérésben is akadt egy fölösleges jelenete, de a java csak most jön. Május 24-én mutatják be a hazai mozikban a Solo: Egy Star Wars-történetet, amiben Gloverre Lando Calrissian szerepét bízták. Ezen kívül a most készülő animált Oroszlánkirályban Simba hangja lesz. Ezek már olyan kreditek, amiket nem hagyhatunk figyelmen kívül, egy-két év, és Donald Glover azt alakít, akit csak akar. Igazi polihisztor, akire ezerszer érdemesebb odafigyelni, mint Kanye West öncélúskodásaira. Nem kell összehasonlítani őket, de Glover úgy hívja fel a figyelmet a rasszizmusra, és úgy kényszerít változásra, hogy azt nem lehet ignorálni.

Kiemelt kép: YouTube