Deadpool elmebeteg festővé változik új filmklipjében

A karakter infantilis humora a legújabb kedvcsinálóban is megmaradt, Bob Rosst, A festészet öröme című sorozat házigazdáját figurázza ki.
Kapcsolódó cikkek

Október közepén jelentette be a 20th Century Fox, hogy befejeződött az X-Men: Dark Phoenix és a Deadpool 2 forgatása, ebből pedig következik az is, hogy lassacskán számíthatunk a promóció beindítására és az első előzetesek érkezésére. Múlt héten már volt erre utaló jel a Deadpool-sequel esetében, hiszen megérkezett a produkció első hivatalos posztere, amelyet a közösségi médiában rendszeresen aktív Ryan Reynolds leplezett le a Twitteren:

Most egy rövid kedvcsináló is érkezett, amelyben Deadpool állávány mellett állva, palettával a kezében vezet be minket a festészet rejtelmeibe és természetesen pár képkocka is előkerül a filmből, sőt a fentebbi kép is. A videóban egyébként azt Bob Rosst parodizálja, aki a házigazdája volt az 1983 és 1994 között a PBS amerikai tévécsatornán sugárzott A festészet öröme című műsornak.

Deadpool 2 cselekménye még nem ismert, de a szereplőgárdája már igen: a fontosabb karaktereket Reynolds mellett Morena Baccarin (Vanessa), Josh Brolin (Kábel) és Zazie Beetz (Domino), T.J. Miller (Menyét), Brianna Hildebrand (Negaszonikus tini Torpedó) és Karan Soni (Dopinder) alakítják.