A Pinokkió folytatásában a fabábuból feketére festett afrikai császár lesz

A századfordulós olasz emigrációs és gyarmatosítási válság idején megjelent könyv igazi telitalálat volt, hiszen az olvasó könnyen beleélte magát a szegény fabábúból afrikai császárrá lett Pinokkió helyzetébe.

Carlo Collodi 1883-ban megjelent klasszikusát, a Pinokkió kalandjait mára 240 nyelvre fordították le, így a világ egyik legszélesebb körben ismert könyve, más írók által jegyzett folytatásai azonban jórészt ismeretlenek maradtak.

A szintén olasz Eugenio Cherubini 1903-ban, a vártnál sikertelenebb olasz gyarmatosítási kísérletek és az emigrációs krízis (a jobb élet reményében az olaszok ekkor főleg az Egyesült Államokba hajóztak át) idején jelentette meg a Pinokkió Afrikában című könyvét, melyben az életre kelt bábu egy afrikai állatokat is bemutató cirkuszi társulat látogatásán felbuzdulva átúszik Afrikába, hogy ott jobb élete lehessen.

A könyv a századforduló olasz polgárai számára ismerős helyzetet vázol fel, így a történet kiszámíthatósága ellenére az olvasó könnyen beleélhette magát a fiú kalandjaiba.

A teljes könyv itt olvasható, de a legszebb illusztrációkat összegyűjtöttük az élettelen fadarabokból előbb afrikai munkássá, majd a feketék császárává vált, befestett fiú történetéből, így olvasás nélkül is összerakható a történet váza: