Erotikus pózok, meztelenség, fantázia – ha prűd, akkor nem ajánljuk ezeket a fotókat

Amazone, 1878. Fotó a Berlini látképek sorozatból, Huszár Adolf gyűjteményéből.

Marconi, Gaudenzio (1841–1885): A 609-es sorszámú kép a sorozatból.

Haász Katalin: Periféria sátor, 2016. papír, pasztell, vegyes technika

Pálinkás Bence György: Sztereoszkóppal készített felvétel. Sztereo nézőkén keresztül két fényképből a néző elé “háromdimenziós” látványt varázsol.

Peternák Anna: Embermagasság. 2015-2016. Printek, habkarton, különböző méretek.

Interaktív installáció, az elemek sorrendje, helyzete tetszőlegesen áthelyezhető volt.

Felix Bonfils (1831-1885) Égypte, fotó.

Albert Ádám: Kép egy készülő sorozatból, ambrotipia. 2016. A felvételen női kéz, gipszöntvény, taneszköz az MKE gyűjteményéből, a 19. század második feléből.

Daffinger K. (balra)  és Bánás Marika (jobbra) Férfi portréi, rajzok természet után, 1913. Széntanulmányok az 1900-as évekből. Grafika, szén, papír.

Modellportrék. Összeállítás a párizsi A. Calavas kiadó forgalmazásában a 19. századból.

Fajgerné Dudás Andrea (MKA DLA) és Molnár Ágnes Éva (MOME DLA) : Öntudatos test 2016, fotó, papír.

“A fotógyűjteményt vizsgálva feltűnt, hogy csak férfi fényképészek által készített fotók képezik a gyűjteményt. Patriarchális nézőpontjukon keresztül látjuk a modellt, a meztelen testet, aki másként van reprezentálva, ha férfi, és ha nő. A kiválasztott fotók, a női test-ábrázolások a férfi képzelet termékei: a nő a férfi tekintetének a tárgyaként jelenik meg, statikus, gyakran erotizált pózban. Egy olyan fotósorozatot hoztunk létre, melyben a nő láttatja önmagát: egy nőnek kell a fényképezőgép lencséje mögött állnia, mint alkotóművésznek ahhoz, hogy a patriarchális képzőművészet tekintetét megkerüljük. Kihívással teli feladat, hiszen a patriarchális látásmódon keresztül nézett nő ábrázolások mélyen belénk ivódtak, annak ellenére, hogy ezt már korábban más nőművészek is feladatukká tették és hatottak ránk. Munkánk egyfelől reflexió a mai női testképpel szemben támasztott elvárásra. Alkotópárosunk egyik tagja Fajgerné Dudás Andrea, ebben az esetben modell is, aki nem akar megfelelni a fogyasztói kultúra divatjának és a test ideáljának. Képeink másfelől konceptuális újraértelmezések, azt a fotográfiai világot idézik, melyet a fotógyűjtemény századforduló környékén készült képek használnak: mintha a Mintarajztanoda Női Osztályára készítették volna azokat. Célunk az öntudatra ébredt női-testábrázolás bemutatása: a nő nem egy vágy kiszolgáltatott tárgyaként, hanem aktív, irányító ágensként jelenik meg.”

Ollivier, Louis: (működött 1890-1910) Soleil No. 59 (napraforgó)

Fotogram, 1903. Növényi levelekről készített papírnegatívok a könyvtár leltárából.

Sánta Kristóf: Festmény cím nélkül 2016. Olaj, vászon. (részlet)

“A digitális fényképezés, digitális reprodukció az egyik legáltalánosabb élettapasztalatunkká vált. Ma gyakorlatilag mindenki, aki reprezentálja magát az online, virtuális szférában, digitális reprodukciók tömegét hozza létre, teszi hozzáférhetővé, osztja meg másokkal. E képek elképesztő adatmennyiséget alkotnak, rendkívül könnyen hozzáférhetőek, korlátlanul sokszorozhatók és alig-alig jelennek meg fizikai, “kézzel fogható” formátumban. Vannak köztük, amelyek műalkotásként értelmezhetőek abból a szempontból, hogy alkotójuk milyen szándékkal készíti és teszi közzé őket; digitális művészek tömege tevékenykedik csaknem kizárólag az online szférában. Munkám a műalkotás értékvesztését, valamint egyes tárgyak értéktelítődését vizsgálja. A kiállításon látható egyik eredeti fényképről digitális fotóreprodukció készült, én ennek egy részletét oly mértékben felnagyítottam, hogy az (szokványos nézői perspektívából) már csak pixelek együtteseként értelmezhető – a digitális logikát tükrözve. Festményem pedig e digitális képet igyekszik egy értéktelítési folyamatnak alávetni, amennyiben minden tekintetben egy “hagyományos értelemben vett” műalkotásnak tartható. Teljesen manuális úton készült, és bár a reprodukált pixeles struktúra világosan azonosítható, hasonlóan nyilvánvalóan jelenik meg ugyanakkor “az alkotó kézjegye”, ami a digitális, pixeles logikának teljesen ellentmond. Festményemre, akár e bemutató régi fotóira, egyedi műalkotásként tekintünk kiállításra, installálásra érdemesnek tartjuk – hasonlóan legitimálva műalkotásként, mint a megváltozott környezetnek köszönhetően értéktelítetté vált korai fényképeket.”

Szabó Faranciska, Férfi korsóval, Loopolt animáció, 2016,  00:20, 7” átmérőjű digitális képkeret

“Az animáció alapjául a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium archívumában, a Schola Graphidis Művészeti Gyűjteményben talált fotográfia szolgált, melyen egy férfi egy korsót tart a fején. Mivel szokatlan volt a képen szereplő tárgy és a férfi akt párosítása, ezért művészettörténeti előképeket kerestem. Az animáció ezen képtípusok mozdulatait köti össze, úgy, hogy a mozdulatsor végteleníthető.”

A megvalósítás

“A 280 képkockából álló rajz animációt a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola végzős évfolyamának diákjai készítették. A rajzórai keretek között zajló munka az élő modell mozdulatainak fényképezésével kezdődött, majd ezeket a fényképeket a diákok rajzolták át, hogy minden rajz egy-egy képkockát képezzen, melyet digitálisan feldolgoztunk és animációvá fűztünk. A munka során alkalmuk volt a diákoknak a technikai eszközök használatát összekapcsolni a szabadkézi aktrajzolás gyakorlatával, így az eredetileg is oktatási környezetben használt fotográfiát újra a rajzoktatás azóta jelentősen megváltozott környezetébe beemeltük.”