Tudta, hogy a Nyugati pályaudvar mellett áll a magyar szabadkőművesség egykori központja?

Magyarországon (illetve a Magyar Királyság területén) 1749-ben született meg az első páholy, 1775-ben pedig gróf Draskovich János és gróf Niczky István létrehozták a saját rituáléval rendelkező Latomia Libertatis sub corona Hungariae in Provinciam redactae-t (Magyarországi Szabadság Szabadkőművessége), mely a hazai állapotok megreformálását tűzte ki célul. Sokáig azonban nem munkálkodhattak, hiszen előbb II. József (1780-1790) próbálta meg a rendet saját céljaira felhasználni, így korlátozta annak működését, majd I. Ferenc császár 1795-ben be is tiltatta azt egész birodalmában, így Magyarországon is.

A következő fél évszázadban a rendről semmiféle adat nem áll rendelkezésre, a páholyok illegalitásban működtek, de az 1848-as forradalom után azonnal megalakult A dicső fény hajnalához, melynek célja az összes, Pesten élő szabadkőműves összefogása volt. A társaság az osztrák csapatok bevonulásával azonnal szétesett.

Legismertebb szabadkőművesünk valószínűleg Kossuth Lajos, aki 1852-ben, az Egyesült Államokban csatlakozott a rendhez, hogy ezzel is könnyebben gyűjtsön pénzt egy újabb magyar szabadságharchoz.

A kiegyezés után fél évvel, 1868 februárjában újabb fontos lépés történt a rend magyar történetében: a belügyminiszter engedélyezte a páholyok alapítását, így megszületett az Egység a hazában, valamint egy egész sornyi francia és angol mintára működő társaság.

1870-1871-ben ezek egyesültek, így két nagy páholy született: az angolszász rendszerű, háromfokozatú Jánosrendi Nagypáholy, valamint a francia rendszerű, skót rítusú Magyarország Nagy-Oriense. Előbbit Pulszky Ferenc, utóbbit pedig Joannovics György vezette.

A két társaság céljainak jó része azonos volt, így némi rivalizálástól eltekintve számos alkalommal működtek együtt. Nem csoda hát, hogy 1886-ban – a világon máig egyedülálló módon – a két irányzat követői együtt, Magyarországi Symbolikus Nagypáholy néven folytatták tovább a munkát, ezzel pedig megkezdődött a mozgalom több, mint három évtizedes aranykora, melynek során az országban több, mint száz páholy született, tagjaik közt pedig megtaláljuk a nemzet színe-javát, így Ady Endrét, Ignotust, vagy épp Benedek Eleket.

Az 1919. március 21-én megszületett Magyar Tanácsköztársaság korlátozta a páholyok működését, a következő év májusában Horthy belügyminisztere, Dömötör Mihály pedig betiltotta a rendet. Természetesen ez nem jelentette a magyar szabadkőművesség halálát, hiszen a Magyarországi Szabadkőművesek Reform Nagypáholya egész egyszerűen nem tekintette magára nézve érvényesnek a törvényt, így 1929-ig működött, de a kisebb csoportok évtizedekre illegalitásba vonultak.

A következő engedélyezésre 1945-ig kellett várni, de az akkor megszülető Magyarországi Symbolikus Nagypáholy csak öt éven át, a még belügyminiszteri pozícióban lévő Kádár János tiltó rendeletéig működhetett. Az 1989-ben megszületett új egyesületi törvény újra életre hívott négy páholyt, (Deák Ferenc, Árpád, Galilei, Egyenlőség) melyek együtt újra létrehozták a fenn már említett, angolszász rendű Symbolikus Nagypáholyt. A renddel egyet nem értő tagok ugyanebben az évben megalakították a Magyarországi Nagyoriens Nagypáholyt, amely a latin hagyományokat tartja életben. Ugyanebben az évben megszületett az első női páholy is, mely a Napraforgó nevet kapta.

Az 1886-ban Magyarországi Symbolikus Nagypáholy néven egyesült rend vezetése hamar felismerte, hogy szükségük van egy központi, nagy páholyházra, ahol a hivatalszobáknak, társalgónak, könyvtárnak és klubnak is el kell férnie a rend szokásaihoz szükséges szobák – előszoba, előcsarnok, műhely, sötét kamra – mellett.

1893. május 1-én a nagymester bejelentette, hogy megvásárolták a mai Podmaniczky és Vörösmarty utcák sarkán álló telket, októberben pedig kiírták a tervpályázatot, melyre 1894 februárjáig tizenkét pályamunka érkezett. Végül a Régi Hívek páholy egy tagja, Ruppert Vilmos műépítész kapta meg a megbízást, az épületet pedig 1896-ban át is adták.

A berendezések jó része adományokból állt össze: a berendezések, az orgona és a díszítőelemek a kis páholyok adományai voltak, de a nagymesteri szoba arcképcsarnokának festményeit a XIX. század egyik legelismertebb magyar festője, Than Mór, az üvegablakokat pedig a világhírű Róth Miksa készítette el.

“Ha kíváncsiságból jöttél, távozzál! Ha félelem lepett meg, ne menj tovább! Ha nem tudsz eszmékért lelkesedni, érdek nélkül, közjóért dolgozni, fordulj vissza! Ha kitartó vagy, látni fogod a világosságot.”

Az első világháború alatt a Nagypáholy hadikórházat üzemeltetett az épületben, melyet a páholyok tartottak fenn. A Tanácsköztársaság megszületésének napján a kormány lefoglalta az épületet, majd átadta azt egyes szakszervezetei részére. A következő évben a házat a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) foglalta el.

1945 februárjában, még javában a harcok alatt újra a szabadkőműveseket találjuk az épületben, akik a korábban már odaköltözött Nemzeti Parasztpárt VI. kerületi szervezetével közösen használják az ingatlant egészen 1947-ig, mikor a Parasztpárt kiköltözik. A nagypáholy azonban nem sokáig örülhet a visszaszerzett épületnek, hiszen 1950-ben az ÁVO elfoglalja a házat. Megszűnésük után a Belügyminisztérium egyik részlege veszi át a helyüket, akik egészen a rendszerváltásig használják az egyre romló állapotú házat.

Az ezt követő másfél évtizedben az egykori nagypáholy épülete üresen áll, majd 2005-ben megvásárolta az Ablon, és megkezdődik 74 szobás luxusszállodává alakítása.

Az épület homlokzata 99 százalékban megújul, belül pedig – a HG 2010-es fotói szerint – szintén ígéretes volt a helyzet, de a válság megtorpedózhatta ezt a projektet is, így az leállt.

A hotel magyar és angol nyelvű honlapja szerint hamarosan nyitnak, de erre más jel nem mutat. Az ablakok bedeszkázva, a földszinti üvegek betörve, a kapu felújítatlan.

Fotóink az épületről, mely teljes külső felújításának köszönhetően kívülről még mindig közel tökéletes állapotban van, a szabadkőműves jegyek pedig ennek köszönhetően egyszerűen megfigyelhetőek a homlokzatokon – a szerző fotói:

A cikk szövegének megszületésében segítséget nyújtott a Wikipédia, a Galilei páholy honlapja, a belső fotók pedig a HG-ről érkeztek. A külső, fekete-fehér képeket és a cikk felső nagy képét a szerző készítette.