A tévében: világítótorony-felelősök, gyűjtögetők, szürke bálványok

Somogyvári Gergő, az fiatal dokumentumfilmeseink egyik legtehetségesebbike Kis Annával felkerekedett, hogy megnézze, hogy élnek az Adrián még a Monarchia alatt létesített világítótornyokért felelős toronyőrök. Az olykor kemény körülmények között dolgozó, már már csak karbantartással foglalkozó szakemberek lényegében magányosan, a családjuk mellett végzik a munkájukat – ők mondják el történeteiket, benyomásaikat, bemutatják a foglalkozásuk. Lanterna – Ahol a magány se jár, 20:25, Duna2.

Állítólag már 1989-ben megszületett James Cameron csavaros agytekervényeiben az Avatar ötlete, de ekkor még csak az Abyss, vagyis A mélység titka című film került ki a kezei közül. Tudjuk, rendezőnk a tenger megszállottja, a Titanic miatt többször volt a tengerfenéken, mint a vágószobában, és bármelyik film produceri posztját elvállalja, amelyben elhangzik a “tengerfenék” vagy a “búvár” szó. Ennek megfelelően ez a film izgalmasra sikeredett: egy katonai tengeralattjáró eltűnik valahol nagyon mélyen, a felkutatására expedíciót indítanak, amely azonban valami másra lel odalenn… 21:00, Filmmúzeum. 

Tanulságos kis embercsoportra világít rá a Tabu sorozat mai epizódja: a gyűjtögetőkre. Erich Fromm szerint vagy birtokolunk, vagy létezünk, mert ha az előbbit tesszünk, a birtokolt dolog fog minket birtokolni, ezzel pedig elveszítjük autentikus létünket. Tény, a mai modern emberiség egy nagy hányada gyűjt (másik hányada fogyaszt, vesz, kidob, vesz), ami aztán odáig fajulhat, hogy ellepik a macskák, a zacskók, adott esetben a szemét a lakást, és orvosi (és egyéb technikai) segítséget kell igénybe venni. Pár elrettentő példa 22:00-tól a National Geographicon.

Amikor még Borat csak kisfiú volt, Brüno pedig még csak egy vad álom, Ali G már ontotta, a megítélésem szerint legmulatságosabb Sacha Baron Cohen-poénokat. A brit komikus-színész a legízesebb New York-i külvárosi szlengben és akcentussal hökkentette meg nézőit (és még jobban vendégeit). Kis történeteinek filmes kiterjesztettségű változata az Ali G indahouse, amelyben a brit Dopeman, a susogós mackós körzeti tévésztár tipikus Borat-Brüno-módon szed rá mindenkit, aki hagyja (Boratként pedig fel is tűnik a filmben). 22:15, Viasat3. 

Végül egy érdekes magyar zenekar 20 éves születésnapi koncertje. A Republic tán az egyetlen olyan zenekar, amely a rendszerváltáskor indulván igazán nagy médiatámogatás nélkül lett egy nem is egy generáció, de a (zeneileg is) képviseletlenek szürke sztárja, azoké, akiknek a Kispál túl elvont és fura, Zámbó Jimmy pedig túl ciki és nyálas volt. Stílusuk, zenéjük, image-ük sajátosan köztes: ők már nagy stadion-koncerteket adtak, már el tudtak érni tömegeket, de még nem a médiamegjelenés, a bulvárhírek, a pöpec videoklip, a youtube-os kattintásszám vezérelte őket. Kicsit esetlen, kicsit erélytelen, kicsit elveszett, de lelkes, mint az új magyar köztársaság első évei. Ennek megfelelően zenéjük sem törődött sokat a nyugati trendekkel és divatos hangolási-torzítási szokásokkal – nyomták egyszerű, kicsit jellegtelen, cseppet sem eredeti rock és pop keveréküket, és adtak pár korszakos slágert. Melyeket most is eljátszanak: 23:45, m1.