Tapasztalt rókát nevezett ki Macron miniszterelnöknek, de a helyzete sosem volt még ilyen rossz

Nehéz helyzetben állt a francia törvényhozás elé kedd délután Michel Barnier új miniszterelnök a kormányprogramjával. A konzervatív politikus mögött egyelőre nem állt fel a kisebbségi koalíciós kormány, miközben a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülésnek (Rassemblement National, RN) – a Fidesz európai parlamenti szövetségesének – soha nem volt akkora befolyása a döntéshozatalra, mint most. Barnier legelső feladata a 2025-ös költségvetés elfogadtatása, amihez szintén szüksége lesz a nyár eleji időközi választáson második helyezett RN-re.

A nemzetgyűlés így néz ki:

• az Új Népfront (Nouveau Front populaire – NFP) baloldali szövetség küldhette a legtöbb képviselőt, 193-at a parlamenti alsóházba;
• az RN 142 képviselői helyet szerzett, jóval több mandátumuk lett, mint az előző választáson;
• az Együtt (Ensemble) centrista pártszövetség (Emmanuel Macron pártja, a Reneszánsz is ide tartozik) 166 képviselői helyet kapott, az időközi választásig ők kormányoztak kisebbségben;
• a jobboldal korábbi vezető ereje, a Nicolas Sarkozy exelnök által létrehozott Republikánusok 13 mandátumot veszítettek, jobboldali szövetségeseikkel 47 mandátumuk van.

Senki nem szerezte meg tehát a többséget, így Macronnak kellett megoldást találnia arra, hogy hogy ne bénuljon le teljesen Európa egyik legnagyobb országa és gazdasága. Három, nagyjából hasonló méretű parlamenti blokk jött létre, köztük szélsőjobboldali és radikális baloldali pártokat is magába foglaló erőkkel, ami megnehezíti a kompromisszumra jutást.

Le Penékkel senki sem hajlandó koalícióra lépni, Jean-Luc Mélenchon baloldali pártjával, az Engedetlen Franciaországgal (La France Insoumise – LFI, amely az Új Népfront legtöbb képviselőjét adja) pedig a macronisták jelentős része és az egész jobboldal se, ami egyébként kölcsönös.

Olyan nagy ellentétek feszítik a francia pártrendszert, hogy az egyik kormányzása ellen könnyebben összejönne egy többség, mint bármilyen párt mellett egy kormányképes összefogás.

Macron felé fújó szellő

Egy kis sikert azonban azonnal, két héttel a választás után elért Macron. Július 18-án kellett összeülnie először a parlamentnek, ahol az utolsó utáni pillanatban a centrista Együttnek sikerült megállapodni a kormányzástól eredetileg ódzkodó jobbközép képviselőivel, és harmadik nekifutásra újra megválasztották a nemzetgyűlés elnökének Yael Braun-Pivet-t, Macron emberét. A döntés azt jelentette, hogy az Új Népfrontnak még kevesebb esélye volt kormányfőt adni, noha megpróbálták. Macron azt mondja, egy tucat jelöltet végigvett, de azt látta, hogy ha egyiket is kijelölte volna, azzal szemben azonnal bizalmatlansági szavazást kezdeményeznének a parlamentben, és belebukott volna a kormány.

Meglepetésre végül az elnök választottja Michel Barnier, a gaullista pártokat végigjáró republikánus politikus lett, akit szeptember 5-én Macron ki is nevezett miniszterelnöknek. Barnier leginkább onnan ismert, hogy ő volt az EU főtárgyalója a brexitnél.

Bár az Új Népfront bejelentette, hogy bizalmatlansági szavazást kezdeményeznek bárki ellen, aki nem az ő jelöltjük, Barnier jövője nem reménytelen, mivel az RN-nél úgy nyilatkoztak, megvárják, támogatni tudják-e kormányprogramját és költségvetési javaslatát.

Úgy tűnik,

Macronnak szinte lehetetlen helyzetet sikerül kezelnie:

• az Együtt a jobbközéppel állt össze, akik az elnök „fő művét”, a nyugdíjreformot sem akarják visszavonni (szemben az RN-nel és az NFP-vel),
• a Franciaország magas államadóssága miatt indított EU-s túlzottdeficit-eljárás tárgyalásakor jól jöhetnek az új kormányfő uniós kapcsolatai, hírneve és tárgyalóképessége.
• Barnier az Ötödik Köztársaság legidősebb miniszterelnöke, így nem lesz kihívója a második és egyben utolsó ciklusát töltő Macron potenciális utódjelöltjének, vélhetően az eddigi kormányfő, mostantól frakcióvezető 34 éves Gabriel Attalnak a 2027-ben esedékes elnökválasztáson.

A 73 éves Barnier tapasztalt technokrata, a főtárgyalói pozíció előtt már kétszer volt az Európai Bizottság biztosa és négyszer miniszter. 27 évesen, 1978-ban lett parlamenti képviselő, 1992-ben ő volt az egyik társszervezője az albertville-i téli olimpiai játékoknak. 2021-ben próbált a konzervatívok köztársasági elnökjelöltévé, Macron egyik kihívójává válni, de ez nem sikerült, a párton belüli versengésben ketten is megelőzték.

Az új kormány kapcsán természetesen vannak aggodalomra okot adó körülmények is:

• ez lesz a francia alsóház történetének egyik legkisebb kisebbségi kormánya, az 577 mandátumból csak 213 az övék, míg 289 lenne szükséges a többséghez,
• Barnier nem Macron embere,
• és a jelenlegi politikai felállásában Le Pen vált királycsinálóvá.

A baloldal ugyanis, mivel megnyerték a választást, és ezzel a miniszterelnök jelölés jogát is maguknak követelték, szinte biztosan nem fog közösködni a most létrejött kormánnyal. Barnier kormányfői bejelentése után az Új Népfront második legerősebb pártja, a szocialisták vezére, Olivier Faure úgy nyilatkozott: „Ez a demokrácia tagadásának a csúcspontja. Elérkeztünk a rezsim válságához.”

Mélenchon pedig azt mondta: „A választást ellopták”. Ezt azzal indokolta, hogy a miniszterelnök „egy olyan párt tagja lesz, amely az utolsó helyen végzett”, utalt a Republikánusokra. Az LFI képviselői lépéseket is tettek Macron elnöki hivatalból való elmozdítására, erre viszont szinte semmi esélyük.

Ez most tulajdonképpen egy Macron-Le Pen-kormány

– jelentette ki Mélenchon.

Az RN és a Fideszt is a soraiban tudó Patrióták Európáért EP-frakció vezetője, Jordan Bardella kijelentette, hogy támogatásukért cserébe a kormánynak „választ kell adnia a franciák előtt álló súlyos veszélyhelyzetekre, mint a megélhetési költségek, a biztonság, és a bevándorlás”.

Le Pen is feltételekhez kötötte a koalíció külső támogatását,

a parlamentben arányos képviseletet kért a Nemzeti Tömörülésnek, és követelte, hogy a kormány kemény álláspontot képviseljen a bevándorlás szemben, kezelje a létbizonytalanságot, valamint azt, hogy a munkásosztály költségvetési támogatást kapjon.

Bevándorlásellenes kormányfő

Barnier bizonyos tekintetben a legmegfelelőbb választás a szélsőjobbos igények kielégítésére. Az alapvetően a gaullisták baloldaláról érkező politikus egyre inkább a Republikánusok jobboldalára tolódott. A 2021-es elnökjelölti verseny során 3–5 éves bevándorlási moratóriumot, a diákvízumok felfüggesztését szorgalmazta, és nagy vihart kavart azzal a kijelentésével, miszerint Franciaországnak vissza kell szereznie „jogi szuveneritását”, nem kell alávetnie magát az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek.

Ha Barnier programja meggyőzi Le Penéket, összejöhet neki, ami a jelen helyzetben a maximum: többséget nem tud maga mellé állítani, de legalább nem jön létre vele szemben egy többség,

ezzel lezárulhat az Ötödik Köztársaság leghosszabb, cselekvőképes kormány nélküli időszaka.

Barnier legfontosabb feladata, hogy 2025-re olyan költségvetést fogadjanak el, mely megfékezi az eurózóna egyik legnagyobb adósságát és hiányát. Kiadáscsökkentést akar véghez vinni, de az ország legnagyobb és legjövedelmezőbb vállalataira kivetett adók emelését is tervezi, valamint hogy „különleges hozzájárulást” kér az ország leggazdagabb magánszemélyeitől.

A többi között ígéretet tett arra, hogy szigorúbb bevándorlási és integrációs politikákat vezet be, és „könyörtelen” fellépést lengetett be az embercsempészekkel szemben.

Úgy gondolom, hogy Barnier megfelel annak a kritériumnak, hogy tiszteli a Nemzeti Tömörülés választóit

– nyilatkozta korábban Le Pen.