Deutsch Tamás továbbmegy: az Európai Parlament jogi bizottságának elnökéhez fordul Magyar Péter mentelmi ügyében

A fideszes EP-képviselő szerint Magyar Péter ezerrel arra játszik, hogy elüljenek a diszkóbotrányának hullámai.

Magyar Péter minden rendelkezésére álló eszközzel azon ügyeskedik, hogy az Európai Parlamentben (EP) a lehető legtovább húzódjon a mentelmi ügye

– írta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szerdán, a Facebook-oldalán. Jelezte: a Tisza Párt elnökének „intenzív kavarása miatt” kialakult helyzetben felszólítják az EP jogi bizottságának elnökét, ne engedjen Magyar Péter nyomásgyakorlásának és akadályozza meg, hogy Magyar mentelmi ügye minél inkább elhúzódhasson.

Deutsch Tamás emlékeztetett rá: Magyar Pétert lopással gyanúsítja az ügyészség, de ő nem akar lemondani a mentelmi jogáról, mert „így akarja elkerülni a köztörvényes bűncselekmény miatti felelősségre vonást”.

Magyar Péter ezerrel arra játszik, hogy elüljenek a diszkóbotrányának hullámai. A Tisza Párt elnöke visszaél a politikai pozíciójával, és így akar elmenekülni a felelősségre vonás elől

– tette hozzá Deutsch Tamás.

Azt írta, „a kialakult helyzetben az Európai Parlament jogi bizottságának elnökéhez fordulunk, hogy felszólítsuk, ne engedjen Magyar Péter nyomásgyakorlásának, és akadályozza meg, hogy a Magyarral szövetséges néppárti politikusok és a baloldali-liberális frakciók politikai lobbija miatt Magyar Péter mentelmi ügye minél inkább elhúzódhasson. Az illetékes jogi bizottságnak ugyanis mindent meg kell tennie azért, hogy szokásos eljárásban a Tisza Párt elnöke mentelmi jogának felfüggesztésével mihamarabb elhárulhasson a technikai akadálya annak, hogy Magyar Pétert az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményért felelősségre lehessen vonni”.

Deutsch Tamás kiemelte: „a Tisza Párt elnöke korábban a mentelmi jog eltörléséről hadovált, de most a mentelmi joga mögé bújva mindenáron el akarja kerülni a felelősségre vonást. Ezért fordultunk Magyar frakcióvezetőjéhez, Manfred Weberhez, hogy haladéktalanul nyilatkozzon arról, hogy amikor Magyar mentelmi jogáról szavaznak az Európai Parlamentben, a törvény előtti egyenlőséget megsértve meg fogjak-e védeni a köztörvényes bűncselekményt elkövető emberüket”.

Hozzátette: ezért tájékoztatnak minden képviselőt Magyar Péter mentelmi ügyéről, a botrányos viselkedéséről.

És ezért fordulunk most az Európai Parlament jogi bizottságának elnökéhez is, hogy ne engedjen Magyar Péter nyomásgyakorlásának, és akadályozza meg, hogy Magyar mentelmi ügye minél inkább elhúzódhasson

– fűzte hozzá Deutsch Tamás.

Mint arról korábban írtunk, Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért, amiért a fideszes politikus az összes EP-képviselőt levélben tájékoztatja a mentelmi ügyéről.

Az ügy hátterében Magyar Péter úgynevezett „diszkóbotránya” áll. Deutsch Tamás maga nevezete így kedden azt az esetet, amikor az ellenzéki politikus a nyár elején, szórakozás közben szóváltásba keveredett egy személlyel, akinek a mobiltelefonja később a Dunában kötött ki. Ide kapcsolódik az a büntetőügy, amelyet a magyar hatóságok indítottak az ellenzéki pártvezető ellen, lopás bűncselekmény gyanúja miatt.