Sarkvidéki jégtörőflottát épít három NATO-tagállam az oroszok és Kína miatt

A júlus elején tartott washingtoni NATO-csúcson Ukrajna támogatása volt a slágertéma, ám ezzel egy időben három tagállam, az USA, Kanada és az euroatlanti katonai szövetséghez tavaly csatlakozott Finnország fontos megállapodást kötött egymással. A Jégtörő Együttműködési Kezdeményezés (angolul Icebreaker Collaboration Effort, rövdítve: ICE) keretében a három szövetséges ország az északi sarkvidéken kívánja terjeszteni a befolyását a kereskedelem, a környezetvédelem és a biztonságpolitika terén. Mindez praktikusan azt jelenti, hogy

egy közös jégtörőhajó-flotta fejlesztésébe kezdenek.Az északi sarkvidék iránt egyre élénkebb az érdeklődés. A globális felmelegedés miatt folyamatosan olvad az északi jégsapka, így a sarkköri kontinentális talapzatban fel nem fedezett erőforrásokra bukkanhatnak (az amerikai kormány földtani intézetének becslése szerint a világ feltáratlan földgázkészleteinek 30, az olajkészleteinek 13 százalékát, valamint több mint egybillió dollárnyi ritkaföldfémet rejtheti a sarkvidék), miközben új hajózási útvonalak jönnek létre, mivel a tengeri útvonalak hosszabb ideig jégmentessé válnak. A háromoldalú megállapodással, melyet az év végén írhatnak alá, az euroatlanti szövetség egy általa némiképp elhanyagolt térségben kíván ellentartani az orosz és a kínai nyomulásnak.

Az egyelőre nincs ratifikálva, hogy a hármas pontosan hány új hajót akar építeni, de az biztos, hogy jelentős hátrányt kell behozniuk. Míg az USA, Kanada és Finnország együtt 30 nagytestű jégtörővel rendelkezik, addig Oroszország több mint 40-el (ideértve a nukleáris meghajtásúakat is). Eközben Kína soha nem látott tempót diktál a hajógyártásban, az amerikai haditengerészet pedig a saját hajói építésénél ellátási és munkaerő problémákkal küszködik. „A következő hat hónap során együtt kidolgozunk egy cselekvési tervet arról, hogyan építsük meg ezeket a rendkívül bonyolult és kritikus fontosságú hajókat” – áll a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau által jegyzet közleményben. Egy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő a Reutersnek arról beszélt, hogy nincs elég jégtörőjük, ráadásul a mostani gyártókapacitás nem tudja kielégíteni az igényeiket. A tisztviselő szerint Amerika és szövetségesei a következő évtizedben 70-90 jégtörővel akarnak vízre szállni, vagyis kétszer akkora flottát hoznának létre, mint amekkora jelenleg az oroszoknak van.

„Még Kína jégtörő kapacitása is meghaladja a miénket”

E nélkül a megállapodás nélkül azt kockáztatnánk, hogy ellenfeleink előnyre tesznek szert egy olyan speciális technológiában, amely hatalmas geostratégiai jelentőséggel bír, és amely lehetővé tenné számukra, hogy olyan országok kiemelt beszállítójává váljanak, amelyek szintén érdekeltek a sarki jégtörők vásárlásában

– mondták az amerikai tisztviselők a NATO-csúcson.

Ahogy azt a nevük sugallja, a jégtörők olyan speciális formájú, erős szerkezetű hajók, melyek az orrukkal összetörik a jégpáncélt, így utat nyitnak a hagyományos hajóknak olyan területekre, amelyek egyébként megközelíthetetlenek lennének. A hajó képes kiemelni az orrát a vízből, és így ránehezedni az összefüggő jégrétegre, amelyet aztán a súlyával összeroppant. Ezáltal a jégtörők nem csak a sarkvidéki országok felségvizeinek kijelölésében, valamint védelmi képességeik megerősítésében játszanak fontos szerepet, de a tudományos kutatáson át a kereskedelmi hajózásig sok mindent megkönnyítenek.

Míg Oroszország 2021 és 2022 között két jégtörővel bővítette flottáját, addig az Egyesült Államok 47 évvel ezelőtt épített ilyen hajótípust utoljára.

Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok Finnországgal készül bővíteni a partnerséget, hiszen a skandináv állam világszínvonalú jégtörő hajógyárakkal rendelkezik, ugyanakkor a gyártás felpörgetéséhez új ellátási láncokat kell kiépíteni, mivel a jégtörők megépítése rendkívül költséges, idő- és tudásigényes folyamat.

„Jelenleg túl kicsi a flottánk, a gyártási folyamat túl hosszadalmas, és nem készül annyi hajó, amennyire szükségünk lenne” – állítják az amerikai tisztviselők. Az Egyesült Államok jelenleg csak két jégtörővel rendelkezik, ráadásul mindkét hajó az élettartama végéhez közeledik. Az amerikai partiőrségnek idén kellett volna kézhez kapnia az új nehéz jégtörőjét, azonban a projekt éveket késik, miközben a költségei az egekbe lőttek.

Még Kína jégtörő kapacitása is meghaladja a miénket 2025-re, pedig ők még csak nem is sarkvidéki nemzet

– panaszolta Dan Sullivan alaszkai szenátor, akinek az állításával Kína minimum vitatkozna.

Számos, a Föld pólusaitól távol eső ország – köztük Azerbajdzsán, Olaszország, Spanyolország és Dél-Afrika – rendelkezik jégtörővel, melyeket a legkülönbözőbb célokra használnak. Kína ettől annyiban tér el, hogy 2018-ban „sarkvidék-közeli államnak” nyilvánította magát, azt állítva, hogy ő a sarkkörhöz legközelebb eső kontinentális országok egyike. Állította mindezt annak ellenére, hogy még Németország is közelebb fekszik a sarkkörhöz mint Kína – az akkori amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo nemes egyszerűséggel kommunista fantáziálásnak hívta a kínaiak által magukra alkalmazott terminust. Kína most építi a harmadik jégtörőjét, és a hírek szerint egy negyedik, nukleáris meghajtású jégtörő építése is tervben van. Kína új hajózási útvonalakat kíván kialakítani az északi sarkvidéken, és bővíteni akarja kutatási tevékenységét is az Arktiszon. A nyugati kormányokat ez okkal aggasztja, hiszen a kínai hadsereg jobb műveleti és megfigyelési képességekre tehet így szert.

Ki az Arktisz ura?

Az arktikus partvonal 40 százaléka Oroszországhoz tartozik, ahol a teljes sarkköri lakosság fele, mintegy kétmillió ember él. Ezen kívül az Egyesült Államokhoz tartozó Alaszka, Kanada, a dán koronához tartozó Grönland, Norvégia, Svédország, Finnország és Izland rendelkezik olyan területtel, amely az északi sarkkörön belülre esik. A nemzetközi jog hozzáférést biztosít a nyolc országnak a térségben levő természeti erőforrásokhoz, és a partjaiktól számított 360 kilométerig kizárólagos gazdasági övezeteket hozhatnak létre. Azokat a területeket, melyek ezen a határon kívül esnek, beleértve az Északi-sarkot, a nemzetközi jog az „emberiség közös örökségének” tekinti, így ott nem lehet gazdasági vagy katonai tevékenységet folytatni (hozzátéve, hogy a saját gazdasági övezetének szélesítését a múltban több ország is kérvényezte).

Ennek a nyolc országnak a részvételével alakult meg 1996-ban az Északi-sark legmeghatározóbb szervezete, az Északi-sarkvidéki Tanács, ahonnan az ukrajnai háború miatt lényegében kizárták a rotációs elnöki feladatokat ellátó Oroszországot. Az előző finn külügyminiszter a szakítás miatt aggodalmának adott hangot, mondván, így egy szabályok nélküli sarkvidék jöhet létre, „ahol mindenki szabadon használhat hajózási útvonalakat és teheti rá a kezét nyersanyagokra”. Az Északi-sarkvidéki Tanács tagjai idáig igyekeztek a geopolitikai feszültségeket távol tartani a régiótól. Gyakran hangoztatták a „nagy észak, kis izgalom” szlogent, hangsúlyozva, hogy a sarkvidéki térségben a környezetvédelem, a hajózás és az ásványkincsek kiaknázása körüli kérdéseket csak közösen, tárgyalások útján lehet megoldani.

Oroszország azonban az elmúlt években jelentősen növelte katonai jelenlétét a sarkkörön túl, ahol immár harmadával több katonai létesítménnyel rendelkezik, mint az összes NATO-tagállam együttvéve. Az éghajlatváltozással egyre zsugorodó jégtakaró miatt a sarkvidéki tengereket egyre szívesebben használják a Csendes- és az Atlanti-óceánt a nagy gazdaságokkal összekötő kereskedelmi útvonalként. Márpedig a legrövidebb tengeri útvonal Ázsia és Európa között az úgynevezett északi-tengeri út, Oroszország kizárólagos gazdasági zónájának része, melynek vélhetően fokozatosan növekedni fog a jelentősége a kereskedelemben a Szuezi-csatornán keresztül történő szállításhoz képest.

Kína és Oroszország viszonya hagyományosan feszült volt a térségben, de mivel az euroatlanti világban páriává lett Oroszország az ukrajnai háború miatt, Moszkva igyekszik a nyugati szankciókat megkerülve keletre fordulni, és a többi között Kínába fokozni az olaj- és gázszállításokat. Kína már 2018-ban elindította az Egy övezet, egy út kezdeményezés részeként a „Sarki Selyemút” tervét. Többek között Grönlandon kezdtek volna infrastruktúra-fejlesztésbe, ám onnan amerikai nyomásra 2019-ben elzavarták a kínai állami cégeket.

Így Kínának maradt az orosz barátság, és a Financial Times tavalyi cikke szerint a nyugati döntéshozók komolyan tartanak attól, hogy egy alternatív sarkköri blokkot hozhatnak létre – a két ország már tavaly bejelentette, hogy együttműködik az északi sarkvidéki hajózási útvonalak fejlesztésében.

A NATO azonban szintén északra terjeszkedett az ukrajnai orosz agresszió után: Finnország és Svédország felvétele után Oroszországon kívül mára az összes sarkvidéki állam a szövetség tagja.2024 márciusban a NATO Finnországban, Svédországban és Norvégiában hajtott végre nagyszabású hadgyakorlatot az északi területek védelmében, ami előrevetíti, hogy a következő években a geopolitikai érdekérvényesítés a sarkvidéki területen is fokozódni fog.