Négy mágnes húzza négyfelé a holland kormányt, amely máris összeveszett Orbánon

Hollandia eseti alapon fog dönteni arról, hogy részt vesz-e a magyar uniós elnökség rendezvényein, a hivatalos bojkottot elutasítja – jelentette ki a napokban Dick Schoof, a korábbi titkosszolgálati főnökből és minisztériumi főtisztviselőből holland miniszterelnökké előlépő terrorelhárító, migrációs és biztonságpolitikai szakértő.

Mintha csak ezt a kijelentést igazolná, hogy hétfőn a saját pártja, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) akarata ellenére utazott Budapestre David van Weel holland igazságügyi és belbiztonsági miniszter, hogy részt vegyen az európai uniós tagállamok igazságügyi és belügyminisztereinek kétnapos informális tanácskozásán, amelyet a soros magyar EU-elnökség keretében tartanak.

A miniszter azzal érvelt, hogy hazájának érdekeit előtérbe helyezve (tehát nem a pártja álláspontját követve) utazott el a budapesti találkozóra. Jelezte: a tanácsülés napirendjén számos olyan téma szerepel, amely Hollandia számára fontos, például a migráció és a bűnözés elleni nemzetközi fellépés megerősítése. Van Weel ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a holland kormány álláspontja szerint a magyar miniszterelnöknek nincs felhatalmazása az EU-tól az általa kezdeményezett békemisszióra.

Ezt a kritikus üzenetet ismét közvetíteni fogom Budapesten

– jelentette ki.

Mindez tehát azután történt, hogy Dick Schoof bejelentette: elutasítja az általános bojkottot a magyar kormánnyal szemben. A július elején hivatalba lépett kormányfő azután szólalt meg, hogy kiderült: a „közelmúltbeli fejlemények” fényében Ursula von der Leyen elnök úgy határozott: az Európai Bizottság csak köztisztviselői szinten képviselteti magát az uniós tanács informális (magyarországi) ülésein. Ezzel párhuzamosan több északi állam (svédek, finnek, baltiak) pedig azt jelentették be, hogy minisztereik nem vesznek majd részt a magyar soros EU-elnökség idején tervezett magyarországi találkozókon – válaszul Orbán Viktor moszkvai látogatására.

Nem véletlen, hogy a frissen hivatalba lépett holland kormányfő nem csatlakozott az északiak bojkottjához, és eseti szintű döntéseket ígért a magyarországi tanácskozások kapcsán. Dick Schoof ugyanis nem pártpolitikusként került a miniszterelnöki székbe, hanem a BBC szerint csak az ötödik számú kiszemelt volt, amikor kompromisszumos megoldásként kerestek valakit a hágai koalíciós kormány élére. Az ugyanis már fél éve nyilvánvaló volt, hogy négy pártból tevődhet össze a koalíció a tavaly őszi választások után, ám az érintett négy párt sokáig nem tudott megegyezni a közös kormányprogram kérdéseiben.

Amikor ezt a tárgyalási fázist lezárták, és a koalíció – több hónapos tárgyalás után – májusra összeállt, akkor viszont nem találtak megfelelő embert, aki a négy – egymással nehezen összeegyeztethető programmal versengő – pártot hajlandó lett volna miniszterelnökként egyetlen kabinetben összefogni.

• A legfőbb probléma a legerősebb párttal volt: a Geert Wilders vezette, migráció- és iszlámellenes Szabadságpárt (PVV) relatív győztese volt ugyan a tavaly őszi általános választásoknak, de a többi párttal nehezen fért össze a programja, így kevesen bíztak abban, hogy egy koalícióban kezelni tudnák ezt a szélsőséges erőt.
• A másik fő ereje a koalíciónak Mark Rutte 2010 és 2014 közötti kormányfő Néppártja (teljes nevén: Szabadságért és a Demokráciáért Párt, VVD), amely a holland politikai élet megkerülhetetlen szereplője az utóbbi évtizedekben.
• A harmadik erő a tavaly frissen alakult centrista Új Szociális Szerződés (NSC),
• a negyedik pedig a populista Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB), amely meglepetésre a tavaly tavaszi regionális választásokat megnyerte, de az őszi „nagy” választásokon viszonylag gyengébben szerepelt.

Így júliusra az elmúlt évtizedek legjobboldalibb kormánykoalíciója jött létre Hollandiában. Ehhez képest döbbentette meg a Wilderséknél is szélsőségesebb „Fórum a Demokráciáért” párt vezetőjét, Thierry Baudet-t Schoof miniszterelnökké választása. Baudet erről annyit mondott:

Hollandia Geert Wildersre voksolt, erre kaptunk egy volt munkáspárti köztisztviselőt, aki évekig kémkedett az emberek után.

Baudet nyilvánvalóan arra célzott, hogy Schoofot kémközpontbeli vezetősége idején azért bírálták, mert titkosszolgái hamis közösségimédia-fiókokból próbálták megfigyelni a szélsőséges szervezeteket. Schoof három évtizeden át valóban „csendes tagja” volt a baloldali Munkáspártnak, de pár éve kilépett onnan, sőt, tett néhány gesztust a Wilders-féle PVV-nek is azóta. Ezek után kereste meg Wilders, hogy legyen ő az új, koalíciós kormány vezetője.

Így tehát nem véletlen, hogy Schoof most nincs a Magyarország ellen bojkottot hirdető északi tábor élén. Az őt támogató Wilders ugyanis, nemhogy nem szokta bojkottálni Magyarországot, hanem ide jár „bulizni”, például Bunyós Pityuval, de jár hozzánk nyaralni a feleségével, a magyar exdiplomatával, Márfai Krisztinával is, vagy éppen beugrik Orbán Viktorhoz egy hosszabb-rövidebb tárgyalásra.

Wilders ugyanis hősnek és példaképnek tartja Orbánt. Pártja, a PVV a napokban csatlakozott az Orbán Viktor és a Waffen-SS-t relativizáló Herbert Kickl által alapított patrióta frakcióhoz az Európai Parlamentben.

Wilders beleillik a francia Nemzeti Tömörülés vezére, Marine Le Pen, Orbán és Kickl nevével fémjelzett csapatba, de azt egyébként már korábban belátta, hogy hazájában ő maga annyira megosztó személyiség, hogy kormányfővé válása akadályozná saját pártja hatalomra jutását. Ezért a PVV-vezér már márciusban bejelentette, hogy nem lesz belőle miniszterelnök. Ezért a másik három koalíciós párt vezérei is távol tartják magukat a kormánytisztségektől. A kabinetet mintha négy mágnes húzná szét, hiszen a pártok erőközpontjai kívül maradtak a kabineten – emiatt sok megfigyelő kétségesnek tartja, hogy hosszú életű lesz a Schoof-kabinet.

Visszatérve az Orbán-kormány elleni uniós bojkottra, még abszurdabb lenne, hogyha a holland gazdasági miniszter nem jönne el Budapestre tanácskozni, miközben épp mostanában mond le a magyar állampolgárságáról. Anyai ágon ugyanis magyar származású Dirk Beljaarts. Tőle azért is furcsa lenne, ha nem tekintené megfelelő partnernek Magyarországot, mert hazánk tiszteletbeli hollandiai konzuljaként is tevékenykedett korábban, 2015 és 2024 között. Beljaarts egyébként különböző hollandiai szállodaszövetségi vezető posztokat töltött be az elmúlt években.

Az is érdekes lenne, ha Szabó Zsolt, a holland kormány digitalizációért felelős államtitkára csatlakozna az Orbán-kormány elleni bojkotthoz: ő is magyar származású ugyanis. Szintén töltött be Magyarországhoz kapcsolódó társadalmi pozíciót, a Hungarian Business Network tanácsadó testületének volt a tagja. Valószínűleg ezért is kaphatott kitüntetést még Áder Jánostól, aminek a hivatalos indoklásában az szerepelt, hogy erősítette Magyarország megbecsültségét Hollandiában. Bár Magyarországgal jó viszonyt ápol, új tisztségében nem feltétlenül magyar kapcsolatokra van szüksége Szabónak, akinek éppen azt róják fel a hazájában, hogy nincsenek megfelelő kapcsolatai a karibi térséggel. Márpedig Szabóhoz tartoznak majd a Holland Királyság e régióinak ügyei is.

Szabó egyébként korábban nem a PVV politikusa volt, hanem a konzervatív-liberális VVD-é, sőt, ez utóbbinak volt alsóházi képviselője is. A VVD mintha most egyszerűen „kölcsönadta” volna Wilderséknek Szabót, aki alapvetően üzletemberként tevékenykedett az elmúlt évtizedekben. Ami pedig a karibi viszonyokat illeti, Wildersék eddig annyi rosszat mondtak a térségről, hogy ezek után talán jobb is, hogy Szabónak nem voltak eddig kapcsolatai a Holland Antillákkal. Így talán javíthat új pártja, a szélsőséges Szabadságpárt renoméján a térségben.

Minthogy a magyar származású politikusok viszonylag fontos posztokat töltenek be a hágai kormányban, így az új holland kabinet egyelőre aligha fogja bojkottálni Magyarországot, sőt, Schoof kormányfő még védeni is próbálta Orbán Viktort. Szerinte a magyar illetékesek nyilvánvalóvá tették, hogy Orbán Viktor külföldi tárgyalásain nem az EU nevében beszél, és végül is minden EU-tagország eldöntheti, hogy mit tart megfelelőnek, helyesnek.

Miközben Schoof megpróbál megfelelni a holland koalíció legerősebb pártjának, szavai felháborították a második számú kormánypártot, a konzervatív-liberális Néppártot. Ennek korábbi vezetője és 14 éven át kormányzó miniszterelnöke, Mark Rutte volt Orbán Viktor egyik legfőbb politikai ellenfele az EU-ban. Ezért nehéz elfogadniuk a konzervatív-liberálisoknak, hogy az új kormányfő – Ruttével ellentétben – sokkal megengedőbb a magyar miniszterelnökkel. Így néppárti parlamenti képviselők írásbeli kérdéseket tettek fel a törvényhozásban a kormánynak. Azt tudakolják: van-e világos álláspontja a miniszterelnöknek.

Vagy azt mondjuk, hogy továbbra is látogatjuk Magyarországot a minisztereinkkel együtt, vagy pedig keményen beszélünk velük: van egy vörös vonal, amelynek átlépése megmutatta Magyarország valódi szándékait, és ezek elsősorban belpolitikai célokat szolgálnak

– magyarázta Thom van Campen képviselő.

A Néppárt írásos kérdései máris feszültséget keltett a párhetes koalícióban. A négy politikai erő azonnal két táborra oszlott Orbán Viktor kapcsán. A szerdán kibontakozó vitában az ottani közmédia szerint a Néppárthoz csatlakozott a centrista NSC. Velük szemben a koalíció két populistább tagja, a Szabadságpárt és a BBB viszont nem lát okot a magyar EU-elnökség bojkottjára. A szabadságpárti Raymond de Roon egyenesen őrültségnek nevezte a Néppárt bojkottot támogató álláspontját.

Ehhez képest érdekes, hogy éppen a Néppárt minisztere jött most hétfőn Budapestre, vagyis David van Weel tényleg nem vette figyelembe a saját pártjának az álláspontját.

Mindebből látható, hogy Hollandiában egy olyan kormány alakult, amelynek már ellenzékre sincs szüksége a látványos politikai vitákhoz. Ráadásul a holland közmédia emlékeztet arra, hogyha a baloldali és zöld ellenzékkel összefog a Néppárt és az NSC, akkor akár többségbe is kerülhet a parlamentben, vagyis elfogadhatnak egy határozatot a magyar EU-elnökség bojkottálásáról. Ugyanakkor Van Weel látogatása után az is látható, hogy maga a Néppárt sem egységes a kérdésben, így a kormánypártokon belül is megindultak a viták, nemcsak a koalíción belül.

Schoof láthatóan igyekszik lavírozni az egymásnak feszülő pártok között. Ezért próbálja inkább a gazdaságra fektetni a hangsúlyt. Amikor Brüsszelben járt, és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel tárgyalt, azt hangsúlyozta: a holland kabinet arra törekszik, hogy az ország fontos gazdasági posztokat kapjon az új Európai Bizottságban.

Van ugyanis elég baja már most is az új kormányfőnek, és aligha akar Brüsszellel is ideológiai vitákat folytatni. Egyes kommentárok szerint a hágai kormány máris négy kisebb „pártkabinetre” oszlott: a négy koalíciós párt ugyanis megszerezte magának azokat a reszortokat, amelyekkel szívesen foglalkozna, és ezeken a területeken mintha önálló kis külön kormányocskák tevékenykednének. Geerten Boogaard, a Leideni Egyetem professzora a Politicónak azt mondta erről:

nagy a veszélye annak, hogy mindegyik politikai szereplő a saját érdekeiért fog lobbizni, hogy megtartsa a választói bázisát, és így kisebb az esély a kollektív siker elérésére.

Vagyis az egységes kormányzást látják veszélyben a megfigyelők.

A gazdapártnak – a koalíció talán leggyengébb láncszemének – például a marhatenyésztők érdekképviseleteként el kell döntenie, hogy az általa irányított két minisztérium közül melyiknek ad nagyobb hangsúlyt: az emberek lakhatásáról gondoskodik-e majd Mona Keijzer lakásügyi tárcavezető, vagy a marhatartás lesz lényegesebb, amiért Femke Wiersma agrárminiszter felel majd.

Még súlyosabb gondjai lehetnek Schoof miniszterelnöknek a szabadságpárti miniszterekkel: Marjolein Faber, az új „migrációs” vagy „bevándorlási” tárcavezető például az egyik legellentmondásosabb személyiség a kabinetben. Még a saját pártján belül is az extrém személyiségek közé sorolják őt. Faber például korábban emlegette a „great replacement theoryt”, azaz a „nagy lakosságcsere elméletet”, amelyet a BBC a rasszizmus kategóriájába sorol, a Politico szerint pedig a fehér felsőbbrendűség hívei hangoztatják ezt az elméletet. Ennek az a lényege, hogy az elitek Európa „fehér lakosságát” ki akarják cserélni bevándorlókra. Faber a miniszteri meghallgatásán elhatárolódott a lakosságcsere elméletétől, és azt mondta: erről még ellenzékiként beszélt, de miniszterként ezt a terminológiát már „inkorrektnek és nemkívánatosnak” tartaná.

Az új miniszterelnök, Dick Schoof egyértelműen leszögezte a hivatalba lépésekor:

ez a kormány ellene van a diszkriminációnak és a rasszizmusnak.

Maga Geert Wilders is korábban arról beszélt, hogy a legradikálisabb követeléseiket félrerakják, ha sikerül kormányra jutniuk. Itt elsősorban a legvadabb bevándorlás- és iszlámellenes követeléseikre – például a Korán és a mecsetépítés betiltására gondolt a PVV elnöke.

Schoofnak Faber miatt nemcsak a „kormányon belül” fájhat a feje. Rutger Groot Wassink, egy amszterdami zöldpolitikus úgy nyilatkozott, hogyha Faber felhívná őt, fel sem venné a telefont. Boogaard professzor is arra hívja fel a figyelmet, hogy szokatlanul nagy az ellenállás az új kabinettel szemben, ez pedig nagy kihívás lesz az új miniszterelnök számára. Hollandia relatíve decentralizált ország, ezért kulcsfontosságú az egyetemi tanár szerint, hogy a központi kabinet együtt tudjon működni a helyi önkormányzatokkal.

A balközép holland lap, a Volkskrant arra mutat rá közben, hogy az új holland kormány háromfrontos háborúba keveredhet hamarosan Brüsszellel. A lap egy magát megnevezni nem akaró brüsszeli diplomáciai forrásra hivatkozva azt írta: a holland gazdapárt a környezetvédelmi előírások miatt szállhat vitába Brüsszellel, míg a Szabadságpárt a migrációt találhatja meg, mint a legkényesebb vitapontot.

Hollandia például kilépne az EU egységes migrációs rendszeréből – ezt elvileg az új kormányprogram is hangsúlyozza, és az erről szóló tervek mielőbbi kidolgozását írja elő. Ennek valóra váltását azonban számos szakértő, például Gareth Davies, az Amszterdami Egyetem EU-joggal foglalkozó professzora sem tartja valószínűnek. Hiszen, ha Hollandia „kiszállna” a szisztémából, akkor Wildersék az egyik legjobb „bűnbakjukat”, azaz a bevándorlást veszítenék el, mint szavazatszerző eszközt.

A harmadik vitapont Brüsszellel az lehet, hogy Hollandia csökkenteni szeretné a hozzájárulását az EU költségvetéséhez.

A BBC viszont mindezt annak kapcsán taglalja, hogy ezek a kérdések a holland belpolitikát is feszítik, nem véletlen tehát Wildersék sikere a tavalyi választáson. A magas megélhetési költségek, a környezetvédelmi szabályozások problémái (ezek jórészt a gazdákat sújtják) és a menekültügyi rendszer kudarcai egyaránt hozzájárultak a szélsőséges erők megerősödéséhez a nyugat-európai országban.

Vagyis a holland kormánynak tényleg tennie kell valamit az országot feszítő problémák megoldására. Azt még nem tudni, hogy a „legjobboldalibb válasz” lesz-e a legjobb és a leghatékonyabb válasz is egyben.

Így például a körülbelül 390 ezer lakás, illetve lakóház hiányával küzdő országban kérdés, hogy valóban a bevándorlók szociális lakások elosztásakor való háttérbe szorítása nyújtja-e a megoldást – ahogyan ezt a Szabadságpárt javasolja. Vagy az új, gazdapárti lakásügyi miniszter kitalál valamit, ami a holland családoknak is elérhető alternatívát kínál. Az utóbbiak körében a közvélemény-kutatások is kimutatták, hogy meghatározó tényező volt a tavaly őszi jobbratolódásukban a lakáshelyzetük megoldatlansága.