Európát is magával ránthatja a libanoni eszkaláció

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nagy hírt jelentett be a napokban: a Hamász ellen októberben indított harcok intenzív szakasza lassan lezárul, a katonai figyelem pedig ezzel párhuzamosan a libanoni határszakaszra kerülhet át. Ha ez megtörténik, és Izrael szárazföldön is megtámadja a határ túloldalát ellenőrző Hezbollahot, azzal a közel-keleti válság egy újabb, az eddiginél sokkal veszélyesebb szakaszába lép.

A konfliktussal kapcsolatban összeszedtük azt az öt legfontosabb kérdést és választ, amelyek meghatározzák a háború lefolyását, valamint azt, hogy miként érinthet ez minket.

Miért akarja megtámadni Izrael a Hezbollahot?

A libanoni Hezbollah gyakorlatilag az első pillanattól részévé vált a tavaly októberben kipattant válságnak. A palesztin Hamász október 7-ei támadását követően északról a libanoni síita fegyveres csoport is egy folyamatos, de alacsony intenzitású katonai nyomást helyezett az ország északi részére, hogy szolidaritást vállaljon a Hamásszal. Ennek következtében a múlt év végére körülbelül 80–100 ezer ember kényszerült elhagyni a lakóhelyét az ország északi részén. Ők a mai napig nem mentek haza, hiszen a biztonsági helyzet érdemben nem változott.

Izrael szeretné ezt a közvetlen nyomást megakadályozni, ennek hiányában ugyanis az élet nem térhet vissza az október 7. előtti állapotokhoz az országban. Ráadásul a Hamász akciójának fényében sokan nem is akarnak visszamenni a korábbi status quóhoz:

most érezték meg, hogy az ország mennyire nem volt biztonságban eddig sem.

Ebből viszont az következik, hogy ami korábban tolerálható volt, az most már elfogadhatatlan lenne. A Hezbollah elleni izraeli fellépésnek a célja így gyakorlatilag a szervezet kiszorítása a határtól körülbelül 30 kilométerre található Litáni folyó mögé, ami egy biztonságosabb helyzetet hozna létre.

A határvidékről való kivonulás egyébként a Hezbollahnak nemzetközi jogi kötelessége: a két fél között legutóbb 2006-ban vívott háború után elfogadott, 1701. számú ENSZ BT-határozat erre kötelezi a csoportot, azonban ennek azóta sem tett eleget.

Miért pont most élesednek ki a harcok?

Izrael figyelme október 7. óta harcok óta érthetően Gázára irányult. A katonai fellépés célja kettős volt hivatalosan:

• elpusztítani a Hamászt
• és kiszabadítani a túszokat.

Az északi határról sem feledkezett el a vezetés, de egyértelműen másodlagos prioritást élvezett csak – három okból.

• Egyrészt a Hezbollah által jelentett katonai nyomás a szervezet vezetői szerint abbamaradna, ha Izrael befejezi a gázai hadjáratot.
• Másrészt a kormány nem akart (vagy nem tudott) volna fellépni egyszerre a gázai és a libanoni fronton, az erőforrásokat be kell(ett) osztani.
• Harmadrészt az izraeli vezetés teret adott az amerikai diplomáciának a helyzet békés kezelésére. Washington Amos Hochsteint állította rá a kérdésre, aki korábban nagy szerepet játszott az izraeli-libanoni tengeri határmegállapodás összehozásában.

Ezzel párhuzamosan azonban a konfliktus a Hezbollah és Izrael között sosem szűnt meg, de egészen az elmúlt hetekig nem is vált kifejezetten intenzívvé. Látható volt, hogy egyik fél sem akarja rövid távon igazán a háborút. Mindketten emlékeznek még a 2006-os konfliktusra, ami súlyos károkat okozott mindkét oldalon, és nem vezetett igazán sehová.

Egy ilyen feszült helyzetben ugyanakkor nagyon könnyen eszkalálódhat egy konfliktus. Mindkét fél egyre többet engedett meg magának, és azt érezték, hogy csak úgy tudják elrettenteni a másikat, ha még erősebben válaszolgatnak. A hónap elején Izrael kiiktatott egy magas rangú katonai vezetőt, Taleb Abdullahot, amire a Hezbollah az eddigi legnagyobb csapást mérte izraeli területre 215 rakétával. Így a front lassan közeledik a forráspontjához.

Veszélyesebb ellenfél-e a Hezbollah, mint a Hamász?

Sokkal. Az izraeli Nemzeti Biztonsági Tanulmányok Intézete szerint a libanoni fegyveres csoport körülbelül 50 ezer katonával és 150–200 ezer rakétával rendelkezik. Ehhez képest a Hamász durva becslések szerint is 30–40 ezer harcost és tizedannyi rakétát birtokolt a háború kezdetekor. Még ha hozzáadjuk a szintén Gázában tevékenykedő Palesztin Iszlám Dzsihád kapacitásait, akkor sem több mint 40–45 ezer katonáról és 23 ezer rakétáról beszélhetünk.

Egy libanoni szárazföldi háború tehát sokkal nagyobb pusztítással járna mindkét oldalon, mint a gázai konfliktus.

Nem csak arról szól az egész, hogy Netanjahu hatalmon akar maradni?

Népszerű az az álláspont, miszerint az izraeli kormányfő – aki már a háború előtt is heti rendszerességű tüntetésekkel nézett szembe – csak el akarja odázni a konfliktus lezárását. Ezzel ugyanis el tudja húzni, hogy a választók ítéletet mondjanak az ő felelősségéről az október 7-ei tragédiában, és az ellene indított korrupciós pereket is késleltetni tudja. Amíg háború van, addig lehet arra hivatkozni, hogy most össze kell fogni, nincs itt az ideje a politikai kritikáknak.

Kétségkívül van igazság ebben az értelmezésben, de ez a helyzet nem csak Netanjahuról szól. Sem a koalíciós partnerei, sem az ellenzék vezetői között nem láthatunk olyan politikust, akinek reális stratégiai terve lenne a helyzet hatékonyabb kezelésére. A legtöbben támogatták a gázai háborút és a rafahi offenzívát, sőt a Hezbollahhal szemben is keményebb hangot ütöttek meg eddig is. A legnépszerűbb ellenzéki politikus, a korábbi miniszterelnök Naftali Bennett Netanjahu tanítványa volt, és sok kérdésben nemcsak egyetért korábbi mesterével, de még szélsőségesebb álláspontot is képvisel.

Való igaz, hogy Netanjahunak ideális, ha most még tartanak a harcok, mivel a felmérések szerint

egy mostani választásokon nem tudna győzni.

Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan csak az időhúzásban érdekelt: egyrészt ő is tudja, hogy lesznek választások a következő években, és azokra már most kell készülni. Másrészt valószínűleg eljön az a pont, amikor a politikus és pártjának egyébként szinte folyamatosan erősödő népszerűsége megüti majd azt a szintet, amivel már magabiztosan szembenézhet egy választással.

Hogy érint minket ez a konfliktus?

Még ha nem látjuk is minden nap, de a gázai háború már önmagában is közvetlenül érintette a biztonságunkat. Az Egyesült Államok és az európai országok megítélése a globális délen Izrael támogatása miatt nagyon megromlott, ez pedig korlátozza a diplomáciai mozgásterünket, és nehezíti a Kínával és Oroszországgal folytatott stratégiai versengést is. Ráadásul a gázai események felszínre hozták az amerikai és európai társadalomban meglévő feszültségeket, az antiszemitizmust és az iszlamofóbiát is, ebből a szempontból az egyetemi tüntetések csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Egy libanoni háború több szempontból más lenne politikailag.

• Egyrészt a Hezbollah vezetője már konkrétan meg is fenyegette az Izraellel biztonságpolitikailag kooperáló Ciprust, az Európai Unió tagállamát, hogy a konfliktus kiszélesedése esetén őket is célpontnak fogják tekinteni. Remélhetőleg a Hezbollah csak blöfföl, de semmi sem zárható ki. Ciprus megtámadása esetén az EU-n belüli védelmi szolidaritás miatt hazánk is közvetetten legalább a konfliktusban érdekelt féllé válna.
• Másrészt fontos különbség, hogy Libanon olyan ország, amely rengeteg különböző programban együttműködik az Európai Unióval. A libanoni állam, amelynek kormányában a Hezbollah is képviselteti magát, természetesen el akarja kerülni a háborút, de a katonai szervezetre nincs hatása. Magyar és európai szempontból talán a legfontosabb (a civilek védelme és a harcok lezárása mellett) az lenne a háború kirobbanása esetén, hogy megakadályozzuk az egyébként is gyenge lábakon álló libanoni állam összeomlását.
• Harmadrészt a libanoni front intenzívebbé válása gyakorlatilag a sokak által félt regionális eszkaláció egyik tényleges lépcsőfoka lenne. Ugyan a térség október óta forrong, több országban láthattunk katonai fellépést Izraellel és az Egyesült Államokkal szemben, sőt Irán megrakétázta Izraelt is, de szárazföldi harcok eddig nem alakultak ki máshol. A Hezbollah bukását Irán biztos el akarja kerülni, tehát a mostaninál több motivációja lenne beszállni a harcokba. Az Egyesült Államokban eközben egyre kisebb lesz a politikai kedv bármit tenni a közelgő elnökválasztás miatt. Így a harcok eszkalációja egyértelműen veszélyesebbé tenné a biztonsági környezetünket.