„Amikor megérkeztem az országba, majdnem meglincseltek a nagypiacon” – Jászberényi Sándor riportja Csádból

Egy Cosmos nevű vendégházban lakom, fél órára a repülőtértől. Én vagyok az egyetlen fehér vendég. A szobám az épület végén található, jobbra a terasztól, ahol esténként Gala sört isznak és tévét néznek a férfiak. Ilyenkor leveszik a fehér burnuszt a fejükről, kilépnek a papucsukból, és felteszik a lábukat a műanyagasztal tetejére.

Nem sok bútor van a szobámban. Egy izzadtságszagú ágy és egy durva íróasztal fekszik egy haldokló légkondiciónáló alatt. Amikor működik, olyan a hangja, mint a hajómotornak. Kezdeni próbál valamit az ötven fokos fülledt és dohos levegővel, de mindig veszít. Feltéve, ha van áram. A generátort nem kapcsolják be, ha kevés a vendég. Ha van vendég, akkor is főleg akkor csiholnak áramot, miután lement a nap. Senki sem szeret a vaksötétben ülni.

A fürdőszobán egy színes gekkóval és egy cigarettásdoboz méretű afrikai csótánnyal osztozom. Egy meztelen cső áll ki a falból a meztelen fajansz felett, ez a zuhany. A víz mindig meleg, ha kinyitom a csapot. Zuhanyzás után alig kapni levegőt a szobában. A párától nehezebb lesz a dohos levegő. Olyan, mintha vattát enne az ember, minden lélegzetvétellel.

Mégis, a Cosmos vendégház maga a béke szigete Csád fővárosában, N’Djamenában. Ide vonulok vissza, hogy kipihenjem a nap fáradalmait. Ezekeből azért akad.

Például két nappal ezelőtt, amikor megérkeztem az országba, majdnem meglincseltek a nagypiacon. Nem csináltam semmi rosszat. Elővettem a kamerámat és fényképeztem párat. Ez éppen elég volt, hogy egy papucsos, terepszínű ruhás férfi üvöltözni kezdjen velem. Öt percen belül közrefogott a tömeg. Szemek villogtak a vályogkapu árnyékában, és repültek a kövek. Nem számított, hogy a katona, akit idegesítettem, nyilvánvalóan be volt állva. Ki tudja, mitől volt homályos a tekintete abban az országban, ahol a kórház előtt bódékből árulják a gyógyszereket a gyilkos napsütés alatt.

Szorult helyzetemből Perlistin Djerakoula mentett ki, akivel aznap találkoztam. A Szara-törzsből származó férfi egyszerűen lefizette a katonát, miközben kirángatott a tömegből. Azóta a motorja hátsó ülésén utazom, bárhová is megyek a városban.

Csádban nem szeretik a fehéreket. A fehér ember egyet jelent számukra a kizsákmányolással. Elsősorban Franciaországgal, melynek évtizedekig gyarmata, majd gazdasági kiszolgálói voltak a szabadrablás jegyében. A lakosság hetven százaléka analfabéta, nekik aztán mindegy, hogy francia, orosz vagy történetesen magyar az ember. A bőrszíne alapján döntenek, és ritkán hagynak arra esélyt, hogy kimagyarázza magát.

A Nyugat, elsősorban pedig Franciaország éppen elveszíti Nyugat-Afrikát. A Száhel-övezetből, amit a rossz nyelvek az elmúlt években „puccsövezetnek” neveztek át, Franciaország kiszorulóban van. Ki kellett vonnia csapatait Nigerből, Burkina Fasóból és Maliból. Az elválás nem alakult valami jól. Niger még a légteréből is kitiltotta a francia gépeket, ami több órás kitérőt jelent például az Air France-nak, amely még mindig rendszeresen repül Csádba.

Csád az utolsó fellegvára Franciaországnak Afrikában, míg Niger, Mali, a Közép-afrikai Köztársaság már az orosz Wagner-csoport és különböző kínai érdekeltségek kezén van. A franciák számára megtartani Csádot életbe vágó kérdés. Ha elveszítik, teljesen kiszorulnak Nyugat-Afrikából.

Ez persze nem olyan könnyű. A nyugatellenes szólamok, melyek a rádióhullámokkal terjednek, értő fülekre találnak a lakosságban. A politikai stabilitás Idris Déby Itno marsall meggyilkolása óta nem létezik. A marsall fia, Mahamat Déby Itno ragadta magához a hatalmat katonai puccsal, és két éve áll az ország élén az átmeneti kormányban, melyben az ellenzéki vezető Succés Masré a miniszterelnök. Itno elnök a Csád keleti részén őshonos Zaghava-törzs tagja (az elmúlt évtizedekben ők vezették az országot), míg Masré a Szara-törzsből származik: ők délen és a fővárosban is a többség. A törzsi hovatartozás határozza meg Csád belpolitikáját. Azzal, hogy Masré volt a miniszterelnök, volt valamilyen törékeny egyensúly az elmúlt két évben.

A status quo azonban az idén májusban véget ért. Mind Itno, mind Masré indult az elnöki székért. Masré még a hivatalos eredmények előtt bejelentette győzelmét, hogy aztán a hivatalos eredmények Itnót hozzák ki győztesnek. Aznap ropogtak a fegyverek a fővárosban, és azóta éjszaka minden út végén katonai ellenőrzőpontok biztosítják a rendet.

Az elnök beiktatása csütörtökön, május 23-án lesz. A város lassan fortyog az elviselhetetlen hőségben.

Az olvasó nyilván felteszi magának a kérdést: miért érdekes mindez Magyarországnak? A válasz az, hogy azért, mert Magyarország kétszáz katonát akar az országba küldeni, önálló katonai misszió keretén belül. Arról, hogy pontosan mit fognak a magyar katonák Csádban csinálni, a Honvédelmi Minisztérium homályosan kommunikál, ami számtalan rosszindulatú pletyka forrása.

A magyar-csádi együttműködési szándék azonban biztosnak látszik. Azzal, hogy magyar delegáció érkezik Mahamat Déby Itno beiktatására, és azzal is, hogy Magyarország a zaghava kormányzat mellett tette le a voksát.

Nem azért érkeztem az országba, hogy a magyar szerepvállalásról írjak. A szudáni polgárháború okozta elképesztő humanitárius katasztrófáról jöttem írni, ami az ország keleti részében történik. Keleten a menekülttáborok már nagyobbak, mint a csádi városok, az ENSZ pedig szirénázik, hogy nemzetközi segítség nélkül a térség nagyobb kataszrófa elé néz, mint amilyen korábban a darfúri konfliktus volt. Néhány napig eltart azonban, hogy megkapjam az ENSZ-engedélyeket, hogy keletre repüljek, így úgy gondoltam, megnézem, milyen Magyarország percepciója elsősorban a csádi ellenzék, a szarák körében.

Az első utam az n’djamenai Radio Liberté FM-hez vezetett. Ők szellőztették meg elsőként az országban a magyar szerepvállalást, igaz, félreértve a magyar kormányrendeletet. Azt írták, hogy négyszáz magyar katona jön Csádba, ami csak a váltással együtt lenne igaz. A magyar katonákat az oroszokkal is sikeresen összemosták. A rádió vezetőjét, Nara Antolumot kérdeztem a rádió irodájában.

Tudja, hogy mit csinál majd pontosan a magyar kontigens az országban?

Maga nem tudja?

Nem. Azért kérdezem. A hivatalos közlések szerint a csádi kormány meghívására jövünk, humanitárius és békefenntartó missziót fogunk ellátni.

Máris többet tud, mint mi.

Honnan tudták a számokat?

Kaptuk.

Kitől?

Azt nem mondhatom meg. Amire kíváncsi, azok kormányzati adatok. Ebben az irodában már lőttek agyon újságírót, mert a kormány ügyeibe avatkozott. Kérdezze a kormányt.

A csádi kormányhoz az elnöki beiktatás előtt nem volt hozzáférésem, az ellenzékhez igen. Egy fegyveres őrökkel védett kávézóban találkoztam Succés Masré egyik tanácsadójával, aki arra kért, hogy ne írjam le a nevét. Kértem tőle, hogy amennyiben lehetséges, szervezzen le nekem egy találkozót a miniszterelnökkel, hogy interjút készíthessek vele. A válaszát várom, amikor ezt a tudósítást írom.

A beszélgetésünk végére nyilvánvalóvá vált, hogy a Szara-ellenzék a magyar szerepvállalást Csádban a Zaghava-törzs támogatásához köti. Míg korábban sikeresen mosták össze a magyarokat az oroszokkal, május végére már a franciákkal vagyunk egy lapon. Az ellenzék mindent elkövet, hogy mind a francia, mind az amerikai csapatok elhagyják az országot, és Csád is kövesse Niger, Mali és Burkina Faso példáját. Az időközben nevet váltó, és a Wagner-csoportot Afrikakorpsra cserélő orosz zsoldosokról azt mondták: „Ők gazdagok, és nem rabolni jönnek.” Nem kezdtem vitába ezekről az állításokról.

A csádi ellenzék elképzelése a magyar szerepvállalásról az: azért jönnek, hogy biztosítsák Mahmat Déby Itno elnökségét. Az elnököt az ellenzék szerint Franciaország emelte a hatalomba, és mivel valódi támogatottsága nincs, külföldi segítséggel igyekszik majd hatalmon maradni. A történetük szerint ebben vállalnak majd szerepet a magyar katonák.

Ami a rengeteg pletykán túl biztosnak látszik, hogy a csütörtöki beiktatásra magyar és francia delegáció is érkezik üdvözölni Itno elnököt. Amennyiben Itno elnök valóban a franciák szövetségese, úgy az Oroszországgal az ukrajnai háború dacára szélsőségesen barátságos, békepárti Magyarország Afrikában konkrétan szembekerül az oroszokkal, akik a francia befolyás további csökkentésében érdekeltek Nyugat-Afrikában. Ez megnyugtatóan hangozhat az atlanti szövetség híveinek.

N’djamena nagyban készülődik az elnök beiktatására. Óriási a katonai jelenlét az utcákon. A beálló sötétben megélénkül a város, emberek ücsörögnek a kivilágítatlan utakon, a szitáló porban. A feszültséget érezni lehet a levegőben.