Pszichiátrián marad az amstetteni rém

Ha egyszer áthelyezik, Josef Fritzl a hagyományos börtönben kérvényezheti majd feltételes szabadlábra helyezését.

Mégsem kerülhet hagyományos börtönbe az amstetteni rémként ismert 88 éves Josef Fritzl, akit jelenleg bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartanak fogva – döntött hétfőn a bécsi fellebbviteli bíróság törvényszéki orvosszakértők jelentésére hivatkozva, akik további orvosi dokumentumok szükségességét jelezték.

Az életfogytig tartó börtönre ítélt Fritzl ügyében a megfelelő orvosi dokumentumok hiányában a bécsi legfelsőbb bíróság elutasította a feltételes áthelyezésről szóló, Krems városában meghozott januári döntést, és az erre alapuló intézkedés végrehajtását – közölte Ferdinand Schuster, Krems területi bíróságának szóvivője.

Schuster szerint további orvosi és pszichiátriai vizsgálatok szükségesek, hogy bizonyossá váljon, az elkövető már nem jelent veszélyt. Az orvosi vizsgálatok valószínűleg a 88 éves vádlott demenciájára is kiterjednek majd.Újabb tárgyalásra várhatóan április végén kerül sor Kremsben, de Schuster nem közölte a pontos dátumot. A további orvosi szakvéleménytől függően végrehajthatják Fritzl átszállítását, aki a hagyományos börtönben kérvényezheti majd feltételes szabadlábra helyezését.

Ügyvédje, Astrid Wagner korábbi közlése szerint jövőre kérvényezni is fogják az elítélt szabadlábra helyezését.

2008-ban derült fény arra, hogy a most 88 éves amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki. A férfi felesége elmondása szerint semmit nem tudott minderről.

Kapcsolódó
„Jó ember vagyok” – kiadta emlékiratait az osztrák férfi, aki 24 éven át a pincéjében tartotta foglyul a saját lányát
Josef Fritzl rendszeresen megerőszakolta a lányát, aki összesen hét gyermeket szült neki. Az életfogytiglanra ítélt férfi jelenleg azt szeretné a legjobban, ha a felesége megbocsátana neki.