Magyar Közlöny: a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak

Orbán rögtön öt minisztert kért fel, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket.
Kapcsolódó cikkek

Pénteken a Magyar Közlönyben is rögzítette a kormány, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak, szúrta ki a Telex.

Mint ismert, a norvég külügy a hét elején erősítette meg a Népszavának, hogy Magyarország végleg lemondhat a Norvég Alap forrásairól, majd a Miniszterelnökség erre közölte, hazánk nem fogadja el Norvégia „diktátumát”, és a kormány jogi lépéseket fog tenni a Norvég Alap ügyében.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a magyar kormány megállapította, hogy a Norvég Királyság bár élvezi az Európai Unió közös piacának előnyeit,

megszegi az Európai Gazdasági Térségről megállapodásban vállalt kötelezettségeit, és még mindig nem fizette ki a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó 214,6 millió euró támogatást.

Orbán Viktor miniszterelnök ezért felkérte az igazságügyi minisztert, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a külgazdasági és külügyminisztert, az innovációs és technológiáért felelős minisztert, valamint a pénzügyminisztert, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket.

Kapcsolódó
Jogi senkiföldjére szorult a Norvég Alap 77 milliárdja, Orbánéknak pedig nincs igazi ütőkártyája
Norvégia szerint Magyarország lecsúszott a támogatásról, míg a magyar kormány azt állítja, ilyen forgatókönyv nem létezik: felvázoljuk a patthelyzet jogi hátterét. És kiderítettük azt is, hogy olyan fideszes kötődésű alapítvány is megpróbált az Ökotárs helyére kerülni, amelynek kuratóriumában Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix is helyet kap.