Pozitív lett a koronavírustesztje Donald Trumpnak és feleségének, Melania Trumpnak is, ezt az amerikai elnök a Twitter-oldalán jelentette be magyar idő szerint pénteken reggel.
A párt azt követően kellett tesztelni, hogy Trump egyik közeli tanácsadója, Hope Hicks is elkapta a vírust.
Hicks együtt utazott Trumppal az elnöki különgépen a keddi elnökjelölti vitára Clevelandba, majd szerdán egy kampánygyűlésre Minnesotába.
Donald Trump és Melania Trump is karanténba vonult.
A Twitteren az elnök azt írta,
együtt túl leszünk ezen!
A Fehér Ház orvosa azt közölte, mindketten jól vannak, folyamatosan figyelik az állapotukat, és az ország legjobb orvosai állnak rendelkezésükre.
Melania Trump a Twitteren szintén arról tájékoztatott, hogy jól érzik magukat, és lemondták minden közelgő eseményüket.
Az amerikai elnök 74 éves, tehát a veszélyeztetett korosztályhoz tartozik. A napokban az első elnökjelölti vitán gúnyt űzött ellenfeléből, Joe Bidenből amiatt, mert maszk volt rajta.
Dr. Norman Swan, Ausztrália vezető járványügyi szakértője arról beszélt, 74 éves korban a koronavírus halálozási rátája 5-12 százalék között van. Hozzátette, az elhízás, aminek Trump a határán van, újabb rizikófaktor, azzal együtt már 7-18 százalék a halálozási esély.
Donald Trump egyébként a járvány első hullámában többször is arról beszélt, hogy nemcsak a malária és az egyes súlyos autoimmun betegségek – mint például a lupusz vagy a reumatoid artritisz – kezelésére használt hidroxiklorokint szedi, hanem naponta szed cinktablettát is, azért, hogy ha mégis megfertőződne az új típusú koronavírussal, akkor enyhébb tünetekkel kelljen megbirkóznia.
A hidroxikolorokin koronavírus elleni hatására nincsen bizonyíték.
Kiemelt kép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP