Európában háború van, és Orbán áll az egyik oldalon

Emmanuel Macron nagyon szeretné, ha egyszer szárnyat neveznének el róla az Európai Parlamentben. Erre egyébként valamennyi esélye meg is van, de ahhoz rengeteg mindennek kell jól alakulnia. Az Európai Parlamentben olyan politikusokról szeretnek épületeket elnevezni, akik valami jelentőset tettek az Európai Unió létrehozásáért vagy az európai integrációért. Jelenleg azért elég kevesen pályáznak arra, hogy sajátjuk legyen a Paul-Henry Spaakról, vagy az Altiero Spinelliről elnevezett épületek között az Espace Leopoldon. Macron és Jean-Claude Juncker mellett csak Angela Merkelnek van erre esélye, de ő inkább az Európára koncentrál az EU-ból, mint az unióra.

Macron kedden elmondta a világnak, mit gondol pontosan Európa következő tíz évéről. Furcsa beszéd volt, mert az elmúlt pár évben kevés olyat lehetett hallani, hogy egy politikus mert volna nagyobbat álmodni az európai projekttel kapcsolatban. Még azok sem feltétlenül mernek, akiknek ez lenne a munkájuk, elég ehhez csak megnézni Jean-Claude Juncker évértékelő beszédeit.

De Macron Franciaországban is sikeresen el tudta hitetni a franciákkal, hogy érdemes őt megválasztani jelentősebb politikai tapasztalat nélkül, mert legalább gondol valamit Franciaroszágról és Európáról.

Most is nagyjából ezzel indított. Macron azt mondja, szeretné, ha az Európai Unió visszatérne az alapítók bátor lendületéhez. Azért van erre szükség, mert Európa kezd kifutni az időből, hogy megreformálja magát, és ezzel ellensúlyozni tudja a szélsőjobb erősödését. Ez a kijelentés igen fontos, később még visszatérünk rá.

Macron tervei között szerepelt, hogy

• az eurózónának közös pénzügyminisztere, költségvetése és parlamentje legyen. Ez lenne a sokszor emlegetett kétsebességes (Macron szerint mag-) Európa egyik alapja.
• A másik alapja lehetne az, hogy csak 15 tagból állna az Európai Bizottság. Jelenleg 28 fős, mert minden tagállam ad uniós biztost is. Macron azt szeretné, ha ez megszűnne.
• A nagyobb európai egyenlőségért szeretné, ha az európai államok adópolitikáját összehangolnák, és megadóztatnának olyan nagy techcégeket is, mint az Apple és a Facebook. Ehhez az kell, hogy ott adózzanak, ahol pénzt termelnek, ne ott, ahol regisztrálva vannak.
• Szeretné, ha létrejönne egy gyorsreagálású európai akciócsoport, amely a nemzeti hadseregekkel együtt tudna működni, de beszélt arról is, hogy közös európai hadseregre és védelempolitikára van szükség. Támogatná egy közös európai hírszerzési akadémia létrehozását, hogy még hatékonyabban tudjanak a terrorizmus ellen harcolni.
• Azt is szeretné, ha lenne közös uniós minimálbér, és innovatívabb lenne az európai gazdaság.
• A menekültekkel kapcsolatban azt mondta, szeretné, ha Európa olyan hely lenne, ahol otthonra találnak azok, akik az életüket kockáztatják, hogy ide jöjjenek. Támogatná a közös menekültkérelmi rendszert és a közös menekültügyi hatóság létrehozását, és szeretné, ha közös európai dokumentumokkal lehetne igazolni a személyazonosságot.
• Megígérte, hogy hajlandó elgondolkodni az agrártámogatások reformján, ami a francia agráripar mérete és az erős agrárlobbi miatt régóta fontos Franciaországnak. Főleg, hogy az uniós költségvetés több mint egyharmada az agrártámogatásokból áll.
• Macron szeretné, ha 2024-re valódi európai egyetemek jönnének létre, a diákok többet tanulnának külföldön, és minden egyeteimsta legalább két európai nyelven beszélne az anyanyelvén kívül.
• A kétsebességes Európa mellett megjegyezte, hogy szeretné, ha ebben a rendszerben Nagy-Britannia is újra megtalálná a helyét valamikor.

Ez a terv sokkal bátrabb, mint amit az elmúlt pár évben bármelyik európai politikus kitalált, de nem olyan bátor, amilyen lehetett volna. Ha ezt Macronnak pénteken kell elmondania, lehet, hogy sokkal nagyobbat mer álmodni. Angela Merkel csúfos győzelme ugyanis eléggé átírja az erőviszonyokat Európában. Macron korábban számított rá, hogy a mag-Európa előretörését és az eurozóna reformjait a német-francia tengely viszi majd előre.

A Brexit előtt az EU három legfontosabb országa Németország, Franciaország és Nagy-Britannia volt. Németország visszafogottabban, Nagy-Britannia pedig sokkal óvatosabban támogatott minden föderalista kezdeményezést. Annyira, hogy a britek az eurozónába sem léptek be.

A britek kilépése több dologra is lehetőséget ad.

• Egyrészt az történik épp, hogy az eurózóna összetétele sokkal jobban fedi majd az EU magjának összetételét, mert kiesik egy fontos gazdaság, amely nem vezette be az eurót. Így az euróval kapcsolatos politikai döntéseket azok hozhatják majd meg, akik be is vezették majd azt.
• Másrészt pedig felállt az asztaltól egy olyan vendég, aki a vacsora alatt végig panaszkodott az ételre. A britek híres panaszkodók és krakélerek voltak Európában, nem véletlen, hogy az unióba is csak sokkal később léptek be, minthogy az megalakult volna.

Az viszont komoly kérdés, hogy Merkel Németországa menyire lesz vevő a közös Európa ötletére. A CDU és a szocialisták nagykoalíciója kifejezetten Európa-barát volt, Schulz pártjánál kevés eltökéltebb eurofilt lehetett találni a kontinensen. De az SPD már bejelentette, hogy ellenzékbe vonul, így Merkelnek más koalíciós partnereket kell találnia. A megállapodás egyrészt hónapokba telhet, másrészt a két jelenlegi jelölt a liberális FDP és a zöldbalos Grüne.

Az FDP gazdaságpolitikában sokkal jobboldalibb Macronnál, aki azért a mostani tervben sem csinált úgy, mintha ne lenne alapvetően baloldali politikus. A zöldek viszont egész más miatt, de nagyon kevés Macron-ötlettel értenek egyet. Így Merkel már most, a koalíciós tárgyalások kezdete előtt sokkal óvatosabb lett Macron terveinek támogatásában.

Az új koalíció egyetlen előnye Macron számára az lehet, hogy a liberálisok kiszoríthatják Wolfgang Schauble pénzügyminisztert, a kétsebességes Európa eddigi egyik legnagyobb akadályát.

De ha sikerül is megegyezni a németekkel a támogatásról, Európában akkor is háború van.

Ennek a háborúnak az egyik oldalán Emmanuel Macron, a másikon Orbán Viktor áll. Macron jelenleg a szorosabb unió legnagyobb szószólója, Orbán pedig a nemzetállamok Európájának és a populista felemelkedésnak a legkarakteresebb arca.

És nem igazán tudni, ki nyer majd ebben a harcban. A franciák gazdasági és politikai befolyása aránytalanul nagyobb, mint Magyarországé, de az idegenellenes, populista lózungokra építve Orbán eddig is sokkal komolyabb politikai sikereket ért el, mint kellett volna.

És ezeknek az idegenellenes, populista lózungoknak egyelőre nincs vége, még ha nem is feltétlenül igaz, hogy 2017 a lázadás éve lenne Európában. Európában az eddigi választások alapján ma a szavazók több mint tíz százaléka stabilan támogatja Orbán terveit. Ez nem tűnik soknak, de sokkal több, mint korábban bármikor volt. Ráadásul ennek a szélsőjobboldali mozgalomnak az erősödése sokkal alacsonyabbról építkezik mint az Európa-barát politikáé.

Ezen szeretne Macron azzal változtatni, hogy megpróbál egy páneurópai politikai tömböt létrehozni.

Az En Marche már több európai országban is megkereste a helyi pártokat, hogy a következő parlamenti választásra kampányoljanak együtt. Ha ez sikerül, az Európai Parlamentben létrejöhet egy olyan összefüggő blokk, amely Macron reformjait támogatja. Kérdés, hogy sikerül-e, illetve hogy elég jelentős pártokat tudnak-e megszerezni a tervnek. Eddig a legnagyobb sikerült a liberális ALDE pártcsaláddal volt, de szeretnének a nagyobb frakciókból, mint a szocdemeké vagy a néppárt is igazolni. Magyarországról eddig csak a Momentum tárgyalt az En Marche-sal.

És még egy fontos kérdés van: mennyire marad népszerűtlen otthon Macron. A francia elnök támogatottsága egy rakás amatőr hiba és a saját elitizmusa miatt hatalmasat zuhant otthon. Mostanra kicsit összeszedte már magát, de még mindig csak annyian támogatják, mint Donald Trumpot.