A diktátort el kell zavarni

Története eddigi legnagyobb társadalmi, politikai és gazdasági válsága sújtja Venezuelát. A dél-amerikai ország rendelkezik a világ legnagyobb kőolajkészletével, viszont gyakorlatilag semmilyen más exportcikke nincs, és az olajár zuhanása miatt a gazdaság gyakorlatilag összeomlott, az infláció elszabadult.

Hogy mekkora a baj, jól mutatja, hogy egy most kiszivárgott dokumentum szerint 2016-ban a csecsemőhalandóság 30,12 százalék volt (összehasonlításképp: Magyarországon ez a szám 3,9 ezrelék volt.

Az emberek másfél hónapja az utcán tüntetnek a világ egyik utolsó szocialista diktatúrájában, az ellenzéki pártok előrehozott választást akarnak, de egyelőre csak annyit értek el, hogy Nicolás Maduro elnök bejelentette, a válság rendezése érdekében alkotmányozó nemzetgyűlést hív össze, amely módosítaná az alaptörvényt, de a Henrique Capriles vezette ellenzék ellenáll, kevesli a reformokat, főleg úgy, hogy Maduro folyamatosan államcsínnyel vádolja a demonstrálókat.

Országszerte milliók vonulnak az elnyomás és a kilátástalanság ellen, legtöbbször spontán szerveződve. A halálos áldozatok száma már közelíti az ötvenet, a sebesültek száma több száz.

A caracasi demonstrációhullám egyik főszervezőjével, a 29 éves Félipével beszélgettünk Skype-on. Szerinte

szétrobbant a rendszer.

Majd egy példával illusztrálta is, hogy a rendszerbe volt kódolva a robbanás, annak bekövetkezte csak idő kérdése volt. „Mint amikor az egyik Star Wars epizódban a fiatal Anakin Skywalker berepült a droidvezérlőbe és ott belülről szétlőtte azt, a többi repülőgép vezetője meg értetlenül állt előtte, azt mondogatták, nem ők voltak, belülről robbant fel. Mi csak utána jöttünk és egy feladatunk van, elüldözni a diktátort.”

Folyamatosak a letartóztatások, a civileket aztán katonai bíróság elé állítják. A több európai országban és az Egyesült Államokban is politikatudományt tanuló Félipe szerint ez már a hatalom teljes kétségbeesését jelzi, hiszen az alkotmány világosan előírja, hogy a civileket polgári bíróság elé kell állítani.

Azzal egyetértett, hogy a tüntetők is egyre erőszakosabbak, már emberi és állati ürülékkel dobálják az ellenük felvonuló katonákat és rendőröket.

Nekünk nincs más fegyverünk, a szó szoros és átvitt értelmében is így látom ezt.

Szerinte az egyetlen reményük a venezuelai vezetésen egyre csak fokozódó nemzetközi nyomás, rendszeresek a tárgyalások Amerikával és már nyolc latin-amerikai ország (Argentína, Brazília, Kolumbia, Costa Rica, Guatemala, Honduras, Mexikó és Paraguay) ítélte el közös nyilatkozatban, hogy a hatóságok túlzott erőszakot használnak a tüntetőkkel szemben.

Ha így sem változik a helyzet és a tüntetéshullám bármi féle elért eredmény nélkül kifullad, Maduro könnyen nyílt diktatúrát vezethet be megtorlásként, ugyanúgy, mint 2014-ben. Az akkori ellenzéki vezető, Leopoldo López azóta börtönben van, erőszakra való felbujtás címén 13 évig és kilenc hónapig tartó börtönbüntetésre ítélték.

De a totális diktatúra csak átmeneti lehet, amit még a mostaninál is véresebb népmegmozdulás söpör el.

Arra a felvetésemre, hogy a szintén latin-amerikai Ferenc pápa is segíthet a békésebb rendezésben, csak legyintett, hiába katolikus a venezuelaiak 96 százaléka. „A spiritualitás ide már kevés”, mondta.

– Meddig csináljátok?
– A társadalom minden rétege szembekerült mára Maduro elnökkel. A mellette felvonuló „tüntetők” jelentős része kivezényelt és megfélemlített ember volt. Ez már csak színház, ahol mindenki egy tragédia szereplője.
– Mi jöhet Maduro uralma után?
– Először egy fájdalmas ébredés a diktatúrából, aztán verejtékes munka, majd, ha sikerül, virágzás.

(A felhasznált írások az El País, az El Mundo, a La Vanguardia, a Foreign Policy és a The Economist vonatkozó cikkei.)