Egy kanapéba gyömöszölve találták meg egy eltűnt 16 hónapos kislány holttestét

Egy nappal azután, hogy Illinois államban élő anyja bejelentette az eltűnését.
Kapcsolódó cikkek

Saját otthonában, egy kanapéba gyömöszölve találták meg a helyi hatóságok a 16 hónapos Semaj Crosby holttestét, egy nappal azután, hogy az Illinois állambeli Julietben élő anyja bejelentette az eltűnését – jelentette a helyi sajtó. A hatóságok még csak „gyanúsként” kezelik a lány halálát, és egyelőre nem beszélnek emberölésről. Ahhoz meg kell várni a toxikológiai vizsgálatok, és a rendőrségi nyomozás eredményeit.

A kislány pár órával azután tűnt el, hogy az állami gyermekvédelmi hatóság emberei kivonultak a házhoz, miután panasz érkezett az anya ellen, hogy elhanyagolja gyermekeit. A nőnek – akinek nevét nem hozták nyilvánosságra – még két idősebb fia van. Őket a holttest megtalálása után állami gondozásba vették.

A házhoz kiérkező gyermekvédelmi dolgozók még látták a kislányt a házon kívül játszani, és anélkül mentek el, hogy intézkedtek volna, mert nem találtak semmilyen veszélyre utaló egyértelmű jelet. A gyerek után kutató rendőrök azonban a beszámolók szerint „nagyon siralmas és nyomorúságos” körülményeket találtak a házban.

A hatóságok először nem a házra, hanem annak környékére koncentráltak, amikor az eltűnt kisgyerek után kutattak. Azt godolták ugyanis, hogy elcsavargott, és esetleg valahol lefeküdt aludni. A keresésben több mint százan vettek részt, és a rendőrség mellett az FBI emberei is segítettek. A kutatásba helikoptereket, keresőkutyákat is bevetettek, valamint búvárokat, akik egy közeli tavat vizsgáltak át.

A sikertelen keresések után a hatóságok újra a házra kezdtek el koncentrálni, de az anyuka eleinte nem akarta őket beengedni. A holtestet végül csak azután fedezték fel, hogy sikerült házkutatási parancsot szerezniük.