Száz év kutatásait dobná kukába Trump olajlobbistája

Donald Trump környezetvédelmi felelőse olyan ember, aki imádja az olajlobbit és alapvető tudományos konszenzusokat rúgna fel.
Kapcsolódó cikkek

Jelentős nézetkülönbségek vannak abban, hogy a klímaváltozást valóban az emberi tevékenység okozza-e, és ebben az ügyben tovább kell folytatni a vitát – jelentette ki Scott Pruitt, az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének új, Trump-barát vezetője. Ez azért furcsa, mert az általa vezetett ügynökség (na meg a tudományos világ jelentős, nem az olajlobbi által pénzelt része) állítja, igenis az emberiség a felelős a katasztrofális folyamatokért.

Januárban a NASA és az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Igazgatóság közölte, hogy a légköri felmelegedést nagyrészt a szénd-dioxid és más emberi eredetű kibocsátások okozzák. Szerintük 2016 volt a történelem legforróbb éve. Márpedig ez nem vita tárgya, egy egész csekély kisebbség vitatja csak (érdemes belegondolni, hogy a magyar politikai életben a megosztottság ellenére minden párt egyetért ebben).

Pruittot ez nem zavarja, a 48 éves, az olajiparhoz sok szálon kötődő volt oklahomai főügyész Donald Trump egyik legellentmondásosabb kinevezettje. Ügyészkorában a most általa vezetett Környezetvédelmi Ügynökség ellen harcolt minden jogi eszközzel.

Meghallgatásakor annyit legalább elismert, az emberi hozzájárulás létezik a felmelegedésben, csak annak mértékében bizonytalan.

Pruittot így is rengeteg kritika érte, egy környezetvédelmi szervezettől egyenesen az a közlemény jött, hogy a gyújtogatónak adták át a tűzoltóság vezetését. Egy demokrata szenátor azt mondta, aki egy évszázad tudományos eredményeit kétségbevonja, az klímatagadó és alkalmatlan a feladatára.

Pruitt kinevezése persze nem meglepő, ha visszaemlékezünk 2012-re, amikor Trump kijelentette, szerinte hoax a felmelegedés. Novemberben már ő is elismerte, lehet némi köze ehhez az emberi tevékenységnek.

(BBC News)