Porosenkó leváltott egy milliárdos kormányzót

Fegyveresek foglaltak el egy olajcéget, ő pedig nem tudta megakadályozni.
Kapcsolódó cikkek

Petro Porosenko ukrán elnök leváltotta Ihor Kolomojszkijt, a kulcsfontosságú Dnyipropetrovszk megye milliárdos kormányzóját. Egy héttel azután, hogy fegyveresek foglalták el az egyik állami olajtársaság kijevi központját – írja az államfő honlapjára szerdán felkerült közleményből.

A Donyeck megyével szomszédos kelet-ukrajnai terület 52 éves vezetője azért került a belpolitikai viharok középpontjába, mert múlt csütörtök éjjel álarcos fegyveresek hatoltak be az UkrTransNafta fővárosi székházába, válaszul arra, hogy korábban menesztették a vállalat Kolomojszkij emberének számító igazgatóját.

A kormányzó leváltásáról szóló rendeletet a vele folytatott kedd esti találkozón írta alá Petro Porosenko – közölte az államfői hivatal sajtószolgálata.

A közlemény szerint Porosenko azt mondta, a dnyipropetrovszki terület megbízható védelmi vonal kell, hogy maradjon Kelet-Ukrajnában. “Biztosítanunk kell a békét, a stabilitást és a nyugalmat” – mondta. Az elnök közölte, hogy Valentin Reznyicsenkót fogja kinevezni Dnyipropetrovszk megye ideiglenes kormányzójává.

A legnagyobb hatalmú ukrán oligarchák között számon tartott Kolomojszkij – akinek banki, energetikai és médiacégekben lévő vagyonát tavaly 1,8 milliárd dollárra (mintegy 500 milliárd forint) becsülte a Forbes magazin – tavaly tavaszi kinevezése óta értékes szövetségese volt a Porosenko vezette kijevi kormányzatnak az oroszbarát szakadárok előretörését megállító önkéntes alakulatok finanszírozásával. A kijevi vezetőkkel – kulcsfontosságú ukrán energetikai cégek ügyében és más kérdésekben – vívott harcai ugyanakkor azzal fenyegettek, hogy felborítják a Nyugat-barát koalíciós kormány törékeny egységét.

Porosenko éppen ezért kedd éjjel aláírta az ukrán vállalati törvényt módosító rendeletet is, amelynek értelmében a legfontosabb vállalati döntésekhez mostantól a tulajdonosok 50 százalék plusz egy részvényarányú többségére lesz csak szükség az eddigi 60 százalék plusz egy részvény helyett. A lépés azt jelenti, hogy Kolomojszkij, aki az UkrTransNafta valamivel több mint 40 százalékát birtokolja, elveszíti vétójogát a többségében állami kézben lévő tröszt döntéseiben.

A leváltott kormányzó egyelőre nem kommentálta a fejleményeket. Az oligarchával szövetséges Borisz Filatov parlamenti képviselő egy Facebook-posztjában azt mondta, hogy Kolomojszkij “elbocsátása a lehető legudvariasabb formában zajlott”. Hívei ugyanakkor Filatov szerint koncertet és egységdemonstrációt szerveznek szombatra Dnyipropetrovszkban. A képviselő ezzel kapcsolatban azt kérte a tiltakozásra készülőktől, hogy “ne szerezzenek örömöt” az ország külső és belső ellenségeinek. “Mutassuk meg az egész világnak, hogy civilizált emberek tudunk lenni, akik számára az országunk fontosabb mint egyesek becsvágya” – írta bejegyzésében Filatov.