Donyeck: segélyért sorban álló civilek közé lőttek a szakadárok

Legkevesebb 12 civil halt meg pénteken különböző tüzérségi támadásokban a kelet-ukrajnai Donyeckben szeparatista közlések, illetve hírügynökségi jelentések szerint.
Kapcsolódó cikkek

Két ember meghalt, többen megsérültek, amikor tüzérségi találat ért egy trolibuszt a kelet-ukrajnai Donyeckben – közölte pénteken a helyi hírügynökség az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivőjére hivatkozva.

A “minisztérium” közlése szerint ugyancsak tüzérségi találat érte a donyecki művelődési házat, ahol éppen segélyadományt osztottak. Ott öt ember vesztette életét, hárman megsebesültek.

Az AP hírügynökség esti jelentése szerint további öt ember életét oltotta ki szórványos tüzérségi tűz Donyeck nyugati részén.

A helyi “védelmi minisztérium” délelőtt azt közölte, hogy a lövések Opitne település irányból érkeztek. Opitne, amely a donyecki repülőtértől északra fekszik, semleges terület, az ukrán fegyveres erők ugyanakkor innen lövik Donyecket, majd a támadást követően visszahúzódnak eredeti állásaikba – állította a tárca.

A kijevi hadműveleti parancsnokság (ATO) ezzel szemben sajtóközleményében kijelentette: a szakadárok “újabb cinikus terrorcselekményt követtek el békés lakosok ellen”, amikor segélyért sorban álló civilek közé lőttek. A szakadároknak a lakossági célpontok támadásával az a céljuk, hogy meghiúsítsák a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó tárgyalásokat – tette hozzá a parancsnokság.