Pont kerül a Strauss-Kahn ügy végére

December 10-én valószínűleg hivatalosan is megszületik a peren kívüli egyezség Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezér, és az őt zaklatással vádoló szobalány között.
Kapcsolódó cikkek

December 10-én mindkét félnek meg kell jelennie a bíróság előtt, hogy végre pontot lehessen tenni az ügy végére. Ha valóban megegyezés születik, azt ott jelentik majd be – mondta el Douglas McKeon bíró az AFP-nek.

A megegyezésről szóló hírt a Le Monde tette közzé november végén. Eszerint a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatója hatmillió dollárt fizet a guineai származású szobalánynak, Naffissatou Diallónak. A nő ugyanis kártérítései keresetet nyújtott be Strauss-Kahn ellen nemi erőszak miatt, miután ugyanebben az ügyben a büntetőjogi eljárás nem jutott el a vádemelésig. Ha igaznak bizonyulnak a megegyezésről szóló értesülések – amelyeket a The New York Times is megerősített – lezárulhat a polgári peres eljárás is.

A fél évvel ezelőtt még francia elnökségre aspiráló Strauss-Kahn politikai karrierjét derékba törő incidens 2011. május 14-én történt. Az ügyben a lemondott IMF-vezér ellen büntetőeljárást indítottak, de a vádakat később ejtették, mert az illetékes manhattani ügyészség Diallót nem találta szavahihetőnek.

Strauss-Kahn 2011 augusztusa végén tért vissza Franciaországba. A New York-i Sofitel szálloda volt szobalánya ezután nyújtott be polgári peres keresetet, meg nem határozott összegű kártérítést követelve az általa “brutálisnak” és “szadistának” nevezett támadás miatt.