A nagy mesemondó nyomában… [Andersen blog]

Azt már a múltkori bejegyzésem végén is írtam, időközben mi visszatértünk az iskolapadba, hogy „intravénásan” kapjuk továbbra is a dánt. (Itt egyébként majdnem mindenki augusztus közepén kezdi az iskolát.)

A meglepően meleg augusztusi napokat, kötetlenebbül indítottunk, mindez nyári iskola néven futott. Ez egy lazább formája a nyelvtanulásnak, amikor van idő, különböző témákról elbeszélgetni, filmet nézni, kirándulgatni.

Az egyik ilyen nap alkalmával jutottam el a XVIII. századi hangulatú, Andersen múzeumba, ami Odense városában van, a szomszédos Fyn szigetén.

Mielőtt azonban virtuálisan belépnénk, fussunk át pár mondatban a leghíresebb dán költő és meseíró életén:

1805-ben született, egy szegény család gyermekeként. Apja cipész, anyja mosónő volt.
11 éves korában imádott apja meghalt.
14 évesen úgy döntött, hogy Koppenhágába megy a királyi színházhoz. Eredetileg balett-táncos szeretett volna lenni, de nem lehetett, mivel túl magas volt, ügyetlen és nagy lábú. Próbálkozott az énekléssel és a színészettel is, de ez sem ment neki igazán, ám H.C. Andersen nagyon is ambiciózus ember volt!
Próbálkozásai alatt, a színház egyik rendezője Jonas Collinnal jó barátok lettek, Collinnak tetszett Andersen életteljes fantáziája és segíteni szerette volna tehetséges barátját. VI. Frigyes király támogatásával hat évig latin iskolába járhatott, így lett 1828-ban Andersenből újra nebuló.
A következő évben kiadták első könyvét. Ebben 156 kalandot vetett papírra, de írt regényeket és színdarabokat is.
Az írás mellett nagyon szeretett utazni is. 1831 és 1873 között harmincszor utazott. Mottója: „Utazni egyet jelent az élettel!”
Rettegett a tűztől, utazásai alkalmával mindig vitt magával egy kötelet, arra az esetre, ha tűz ütne ki a szobájában, azonnal menekülni tudjon az ablakon keresztül.
Egy másik tárgy, amit mindig magával hordott: egy olló volt, imádta a papírokból életre kelteni fantáziája szüleményeit: táncosokat, varázslókat, manókat. Élete során körülbelül ezer darab ilyet alkotott.

Sokan nem tudják róla, hogy több ízben is megpróbálkozott a szerelemmel, de nem sok eredménnyel. Házas soha nem volt és utóda sem született.
70 éves korában halt meg.
Andersen nem csak Dániában, hanem világszerte híres volt. Az ő meséit fordították le a legtöbb nyelvre a világon, szám szerint 150-re. (A Harry Potter könyveket „csak” 63-ra! – Egyébként 2010-ben Harry Potter anyja, vagyis J.K. Rowling angol írónő, Hans Christian Andersen irodalmi díjat kapott, ekkor látogatta meg ő is a múzeumot)

J.K. Rowling véleménye Andersen munkásságáról: „Csodálom őt, mert a művei azon ritka kategóriába tartoznak, amelyek felülmúlták a hétköznapi írást.”

Leghíresebb meséi:

Talán felmerül a gondolat, mégis miért fordítanak nekünk ennyi időt arra, hogy minél többet megtudjunk Dánia egyik legnagyobb ikonjáról. A végső nyelvvizsgánál (ami nemsokára közeledik) képesnek kell lennünk -a csipetnyi dán történelem mellett – Andersenről, meséi közül néhányról beszélni, levonni a következtetést, vajon mi volt velük az író mondanivalója. Hiszen Andersen nem csak gyerekeknek írta történeteit, közülük több is tanulságos lehet felnőttek számára is. Elég sokat merített a saját életéből: élményeiből, örömeiből, csalódásaiból, kudarcaiból.

A legtöbb esetben felirat nélküli Andersen mesefilmekkel küzdünk, (gondolom azért mivel a célcsoport normál esetben, ebben a korban még nem tud olvasni…) amik elég nehezek! Az utána következő eszmecseréről nem is beszélve! Számomra valamelyest megkönnyíti a helyzetet, hogy ismerem magyarul a történeteket. Így sokszor abból próbálok meg építkezni egy-egy diskurzus során.

Idegenvezetés hiányában, a múzeumban időrendi sorrendben vezetik körbe a látogatót, maguk a kiállított tárgyak. Szerencsére gondoltak a turistákra is, így az angol szövegmagyarázatok sokat segítettek, ha elakadtam a dán sorokkal…

Nekem a legjobban az író szülőháza tetszett, az emlékhely a kis sárga sarokházat veszi körbe, így több oldalról is szabad a bejárás. Minden illusztráció (ágy, asztal, szék, kamra) visszaadja az adott kor hangulatát.

Miután végeztünk a múzeummal, megcsodáltuk az egész Odenseben pompázó virágkarnevált, természetesen szinte mindegyik virágköltemény kapcsolódott, Andersen valamelyik meséjéhez. A kis plusz időnknek köszönhetően a főtérre, a Városháza elé is eljutottunk, ahol még több hasonló mestermű sorakozott.

Ezután buszunkkal az irányt újra Sønderborg felé vettük.

Odensebe én hamarosan visszatérek, de immáron már nem a dán nyelviskola, hanem a dél-dániai Egyetem színeiben! De legyen mindez a következő találkozásunk témája! Ne feledje senki, Andersen a Facebookon is jelen van!