Szükségállapot Louisianában

Barack Obama szövetségi szintű szükségállapotot rendelt el Louisiana államban, az Isaac trópusi vihar jelentette fenyegetés miatt.
Kapcsolódó cikkek

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a louisianai helyi hatóságok igénybe vegyék a szövetségi állam pénzügyi segítségét a természeti csapás elleni védekezésben. A louisianai, alabamai és mississippi vezetés állami szinten már korábban kihirdette a rendkívüli állapotot. Obama hétfőn arra utasította a szükségállapotok kezeléséért felelős kormányhivatalt és az országos hurrikánközpontot, hogy segítsék a fenyegetett államok katasztrófavédelmi erőfeszítéseit.

Az Isaac, amely az előrejelzés szerint akár 2-es kategóriájú hurrikánná is erősödhet, várhatóan szerdán, vagyis pontosan 7 évvel a Katrina hurrikán után érheti el az amerikai szárazföldet, valahol Florida és Louisiana között. A szél sebessége meghaladhatja az óránkénti 160 kilométert.

A közelgő vihar miatt hétfőn több ezer – egyes források szerint több tízezer – embert érintő, kötelező kitelepítést rendeltek el a louisianai New Orleans és az alabamai Mobile több, alacsony fekvésű elővárosában.

A republikánusok, akik a floridai Tampában tartják elnökjelölt-állító országos konvenciójukat, a térségben tomboló vihar miatt a hétfői megnyitó után azonnal keddre napolták el a tanácskozás folytatását. Joe Biden demokrata párti alelnök hétfőn bejelentette, hogy a vihar miatt elhalasztja floridai kampányútját.