Iszlamista győzelem a marokkói választáson

A mérsékelten iszlamista, ellenzéki Igazság és Fejlődés Pártot a nacionalisták és liberálisok követik.
Kapcsolódó cikkek

A nyugati országoknak nincsen miért félniük az Igazság és Fejlődés Pártjától (PJD) – jelentette ki Abdelilah Benkiran, a PJD vezetője, aki már a választási eredmények ismertetése előtt közölte: pártja fejleszteni akarja Marokkó és a Nyugat viszonyát. Hangsúlyozta, hogy pártjának az a célja, hogy biztosítsa az ország stabilitását, miközben következetesen végrehajtja a szükséges reformokat.

„Ez egy becsületes győzelem, de szövetségesekre van szükségünk, hogy együtt dolgozzunk” – mondta Benkiran a hivatalos végeredmény kihirdetése után. A vasárnap közzétett hivatalos eredmények szerint a második helyen a nacionalista Isztiklal (Függetlenségi Párt) végzett, amelyet liberális párt a Nemzeti Tömörülés a Függetlenségért és a Hitelesség, valamint a Modernség Pártja követ. A parlamentbe további 13 párt küldhet képviselőket. Az arab tavasz által legkevésbé érintett észak-afrikai országban 45,40 százalékra rúgott a választási részvétel.

VI. Mohamed király az alkotmánynak megfelelően a győztes párt vezetőjét kéri fel miniszterelnöknek. A PJD mérsékelten iszlamista, lojális a királyhoz, elismeri vallási vezetői szerepét.

2010 végétől az arab világban demokráciakövetelő tüntetések sorozata söpört végig, így Marokkóban is utcai tüntetések zajlottak több demokráciát, kevesebb korrupciót és alacsonyabb élelmiszerárakat követelve. VI. Mohamed király kezdeményezte az alkotmány reformját, amelyet 2011. július 1-jén elsöprő többséggel hagytak jóvá. Az új alaptörvény legfontosabb vívmányai: a hatalmi ágak hatásköreinek kiegyensúlyozása a miniszterelnök javára, az igazságszolgáltatás függetlenségének növelése és a szabadságjogok bővítése az uralkodó vezető szerepének megőrzése mellett.