Ultimátumot kapott Szíria az araboktól

Damaszkusznak három napja van a kormányellenes tüntetők elleni erőszak leállítására, vagy gazdasági szankciókkal szembesül.
Kapcsolódó cikkek

Az Arab Liga erről szerdai, Marokkóban tartott külügyminiszteri találkozóján döntött. A pánarab szervezet három napot adott a szíriai rezsimnek arra, hogy állítsa le a rendszerellenes tüntetők elleni erőszakkampányát – közölte a találkozó után a katari külügyminiszter. Elmondása szerint a Liga szakértőit már fel is kérték arra, hogy készítsék el a büntetőintézkedések tervezetét.

Az Arab Liga szombaton felfüggesztette Szíria szervezetbeli tagságát, és a rabati külügyminiszteri tanácskozáson, amelyet Szíria bojkottált, megerősítették ezt a döntést. A katari külügyminiszter nem rejtette véka alá, hogy fogytán az Arab Liga türelme. Mint fogalmazott: ami a békeerőfeszítéseket illeti, a szervezet “szinte már az út végére ért”.

Közben Marokkó bejelentette, hogy visszahívja szíriai nagykövetét, miután rezsimpárti tüntetők Damaszkuszban ismét megtámadták az észak-afrikai ország diplomáciai képviseletének épületét. A döntést VI. Mohamed király hozta meg, hogy “tiltakozzon a magát megújítani nem képes rezsim ellen” – közölte a marokkói külügyminiszter.

Szerdán Franciaország is visszahívta damaszkuszi nagykövetét, mivel szombaton francia érdekeltségeket támadtak meg az arab országban. Ugyanaznap Marokkó, Katar és az Egyesült Arab Emírségek nagykövetségeit is támadás érte Damaszkuszban.