Cseh Katalin feketelistára száműzné Tiborcz Istvánt Brüsszelben

Az EP-képviselő kizáratná Orbán Viktor vejét az EU-s pályázatokból.
Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor veje 215 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az EU vidékfejlesztési forrásaiból. Tiborcz István azonban egyike azoknak, akiknek papírjuk van arról, hogy visszaéltek az uniós pénzekkel

– írja pénteki Facebook-posztjában Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője.

Mint fogalmazott, amikor az OLAF Orbán Viktor vejének egykori cégét, az Elios Zrt.-t vizsgálta, akkor költségvetési csalás gyanújával adta át a dokumentumokat a magyar hatóságoknak és javasolta a szervezett bűncselekmény nyomainak vizsgálatát is.

Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-képviselője szerint azonban az uniós támogatás nem jog és nem automatizmus, csak azoknak szabadna részesülniük ebből, akik nem visszaélnek, hanem felelősen gazdálkodnak vele, arra költik, amire valóban kapták.

Az Európai Unióban több eszközzel is védik az uniós forrásokat a korrupciótól, mint írja, a kezdeményezésére tavaly elfogadott Lex Mészáros előtt is létezett az úgynevezett Korai felismerési és kizárási rendszer (EDES), aminek feketelistáján szereplők nem kaphatnak támogatást.

Az EP-képviselő követeli, hogy Tiborcz István és vállalkozásai kerüljenek fel erre a listára. Levélben fordul az Európai Bizottsághoz, hogy akiknél az OLAF visszaéléseket tár fel, azok automatikusan kerüljenek fel erre a listára, zárják ki őket az EU-s pályázatokból.