Országszerte felháborodást keltett az a balotaszállási nő, aki azzal büntette a vihar miatt megrémült és elszökött kutyáját, hogy az autójához kötve kilométereken át húzta. Mire az állatvédők intézkedni tudtak volna, a vérző – és a nő szerint már halott – kutyát elásta. A nő nem is értette az állatvédők felháborodását. A Szurkolók az állatkínzás ellen nevű csoport Facebook-oldalán a következőket írta: „felkerekedtünk és úgy döntöttünk, végre a szemébe nézünk. Voltak terveink, hogy miképp veszünk revánsot az asszonytól. Kizárólag olyan emberekkel mentünk, akik bevállalták volna a cselekedetük után kiszabott esetleges büntetést.” Nem csoda hát, hogy az asszony házát rendőrök vigyázzák. Mert a bármilyen kegyetlen állatkínzásra nem az önbíráskodás, az erőszak a megoldás. Az asszonyt azóta gyanúsítottként már kihallgatták.
De, Gandhi gondolatát követve, nézzünk szét egy kicsit más országokban: vajon máshol hogyan bánnak az állatokkal?
Svájcban az állatok alkotmányos védelemben részesülnek. Az alkotmányban írják elő, hogy a kantonokban szabályozni kell az állatvédelmet. Ez a fogalom az állatokkal való bánásmód széles körét öleli fel a tartásuktól, gondozásuktól kezdve az állatkísérleteken és a szállításukon át egészen az érzéstelenítés nélküli leölésük tilalmáig. Tilos az állatok „megalázása”, természetes külsejük megváltoztatása, és így tovább. Németországban 2002, Ausztriában 2004 óta szintén az alkotmány rögzíti az állatvédelmi törvényeik alapját. Indiában is az alkotmány mondja ki, hogy „a népnek morális kötelessége, hogy megóvja az állatokat a szenvedéstől”, emellett kifejezetten tiltja a szarvasmarhák leölését.
Svédország a házi kedvencek tartását is részletes előírásokhoz köti. Egy cicát maximum 12 órára, egy kutyát legfeljebb 5-6 órára szabad egyedül hagyni a lakásban. Számos szabály biztosítja a kint tartott kutyák megfelelő körülményeit is: legyen a kertben árnyékos és napos hely számukra, kellő védelem az eső és a hideg ellen. És talán, ami a legszebb, még csak nem is törvény, hanem egy mezőgazdasági minisztériumi iránymutatás rögzíti mindezt, a gazdák mégis betartják. Az irányelv abból indul ki, hogy az állatoknak biztosítani kell, hogy jól érezzék magukat és a természetüknek megfelelően viselkedhessenek. Még azt is előírják, hogy naponta kétszer foglalkozni kell a házi kedvencekkel, mert azoknak is vannak „szociális igényeik”. Az állatkínzást pedig általában pénzbüntetéssel, de alkalmanként börtönnel is büntetik.
Az UNESCO 1978-ban dekrétumot fogadott el, miszerint az állatok nem érzéketlen dolgok: joguk van az élethez. 2010-ben pedig az Európai Parlament mondta ki, hogy az állatok érző lények, amelyeknek sajátos igényeit figyelembe kell venni. Felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy mindent tegyenek meg annak megakadályozására, hogy országaikban megszegjék az állatvédelmi jogszabályokat.
Míg régebben itthon csak az állatviadalok szervezése számított bűntettnek, ma már két törvény is szabályozza az állatok védelmét. 1998-ban fogadták el az átfogó állatvédelmi törvényt, és a büntető törvénykönyv is – néhány módosítás révén – ma már szélesebb körben bünteti azokat a cselekményeket, amelyeket állatok „sérelmére” követnek el. Ennek közvetlen előzménye egy 270 ezer aláírást tartalmazó népi kezdeményezés volt, amit az a fadd-dombori eset váltott ki, amikor is három biztonsági őr halálra kínzott egy kutyát. Ekkor, 2004-ben lett az állatkínzás bűncselekmény.
Nem volt ilyen eredményes az a 2016-os tiltakozás, amikor több mint száz állatvédő szervezet és több ezer ember vonult a parlamenthez, követelve az állatkínzás büntetésének szigorítását. A parlament fideszes többsége elutasította követelésüket.
Az állatkínzást amúgy nem csak a Btk., hanem a már említett, az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény is tiltja:
az állatnak tilos indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni, tilos az állatot károsítani, kínozni, emberre vagy állatra uszítani, illetőleg állatviadalra idomítani.
Tiltott persze maga az állatviadal, továbbá tilos az állat elűzése, elhagyása vagy kitétele. Az állatvédelmi törvény megsértése miatt bírságot kell kiszabni és ez a törvény azt is kimondja, hogy „a bírság megfizetése nem mentesít más jogkövetkezmények alól”. A más jogkövetkezmények a büntetőjogi szankciók.
A Btk. lényegében hasonlóan fogalmazza meg az állatkínzást: „aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz… amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, illetve gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétség miatt 2 évig; ha az állatnak különös szenvedést okoz, vagy több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, bűntett miatt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Az állatviadal szervezője, vagy az azon fogadást kötők büntetése is 3 évig terjedő szabadságvesztés.
Szakadjunk el az elmélettől, nézzünk meg egy megtörtént esetet. Egy ember hosszabb ideje tartott a lakóhelyén egy kistermetű keverék szuka kutyát. A kutya öt kutyakölyköt fialt, közülük a gazda négyet azonnal, egyet meg néhány nap elteltével vízbe fojtott. A bíróság jogerős ítéletében a vádlott bűnösségét állatkínzás vétségében mondta ki és 125 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Hogy miért vétséget állapított meg bűntett helyett, az rejtély, hiszen több állat elpusztítása már valójában bűntett. Ez után az állatvédelmi törvény szabályai szerint az önkormányzat jegyzője az állattartót 451 ezer forint bírsággal sújtotta. Az ügy az Alkotmánybíróság elé került, és az AB azt mondta ki, hogy ha már az illetőt büntetőeljárásban megbüntették, akkor nem lehet még állatvédelmi bírságot is kiszabni vele szemben.
Nem fárasztom önöket az AB indokolásával, csak megismétlem az állatvédelmi törvény rendelkezését: „a bírság megfizetése nem mentesít más jogkövetkezmények alól”. Ha tehát előbb bírságolják meg, akkor utána lehet büntetni is, fordítva meg nem? Ráadásul az állatvédelmi bírság összege több mint háromszorosa volt a legvégső eszközként emlegetett büntetőeljárásban kiszabott büntetésnek. Nincs itt mégis valami jogalkotási probléma?
Sokan állítják, hogy nem is igazán a törvénnyel van a baj, hanem a túlzottan enyhe bírói gyakorlattal. Bár az előző példa ezt a véleményt támasztja alá, nehéz állást foglalni, mert az állatkínzások miatt kiszabott büntetésekről nem létezik statisztika. Lássunk néhány példát, azután ki-ki döntse el, mit tart enyhe, megfelelő, netán súlyos büntetésnek.
- Egy férfi élelem és ivóvíz nélkül egy melléképületbe zárta a kutyáját, a kutyát az állatvédelmi őrszolgálat szabadította ki. A végtelenül legyengült állatot elvitték ugyan orvoshoz, de már nem lehetett megmenteni. A férfit 6 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a bíróság.
- Egy 49 éves nő 8 hónapi – másfél évre felfüggesztett – fogházbüntetést kapott, mert két kutyáját hetekre magára hagyta a bezárt lakásban.
- Egy férfit, akit idegesített, hogy a szomszéd macskája a kerítésén ül, ezért lelőtte, és a macska elpusztult, 1 évi – másfél évre felfüggesztett – börtönre ítélte a bíróság.
- Két vádlott 4-4 hónapi letöltendő fogházbüntetést kapott, mert a kutyájuk nyakára olyan szorosan kötöttek zsinórt, hogy az az állat nyakmozgató izmait mindkét oldalon átvágta, lényegében csak egy bőrdarab tartotta a kutya fejét. Az állatvédők ugyan kimentették a megkínzott kutyát, de az, a kezelés ellenére, néhány héttel később elpusztult.
Végül említenék egy szerintem példaértékű ítéletet. Két fiatalkorú egy mozgásképtelen kiskutyát talált az útmenti árokban. Bottal agyonverték és mindezt le is videózták. Az elsőrendű vádlott állatkínzás bűntette miatt 6 hónapi – 1 évre felfüggesztett – szabadságvesztést, a másodrendű, aki bűnsegéd volt, 5 hónap, ugyancsak 1 évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A fiatalkorúaknál elsődleges cél a nevelő hatás elérése. Ennek értelmében mindkettőjük mellé pártfogó felügyelőt rendelt ki a bíróság, valamint külön magatartási szabályokat írt elő számukra. És ez utóbbi a lényeg. A bíróság arra kötelezte őket, hogy olvassák el Csáth Géza Anyagyilkosság című novelláját és nézzék meg a novella alapján készült Wittmann fiúk című filmet (a Wittmann fiúk állatok sorozatos megkínzása, elpusztítása után megölik anyjukat), majd írjanak egy fogalmazást az állatkínzás lehetséges következményeiről.
A bíró bizonyára olvasta Albert Schweitzer mondatát:
bárki, aki bármely élőlény életét értéktelennek tartja, azzal a veszéllyel néz szembe, hogy előbb vagy utóbb az emberi életet is értéktelennek fogja tekinteni.
Kiemelt képünk illusztráció: Istock