Előveszi a Jobbik a rasszista kijelentésért debreceni képviselőjét

Ágoston Tibor már korábban is tett olyan dolgokat, amik az új, néppártosodó Jobbik irányvonalába nem férnek bele, ennek ellenére változatlanul
Kapcsolódó cikkek

Ágoston Tibor már korábban is tett olyan dolgokat, amik az új, néppártosodó Jobbik irányvonalába nem férnek bele, ennek ellenére változatlanul jobbikos színben ül a debreceni közgyűlésben. A közgyűlésben nemrég egy tehetséggondozó programról döntöttek, aminek értelmében két tehetséges helyi diák kap öt éven át támogatást a városból középiskolai tanulmányaihoz – számolt be az RTL Klub a történetről.

A két hátrányos helyzetű egyike azonban úgy tudni, roma volt. Ezért Ágoston egyedüliként a testületben nemmel szavazott a támogatására. Ez még hagyján, de alaposan meg is indokolta, miért zavarja egy okos cigány gyerek támogatása:

Ha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor az a tehetségekről gondoskodjon, és ne olyanokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd megmutassa, hogy ő tehetséges-e vagy nem. Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk Rostás Winnetou lesz a neve, és felzárkóztató program.

Akkor a Jobbik csak annyit reagált, talán viccesnek akarva láttatni a történteket, hogy

Ágoston Tibor képviselő úr válaszában nyilván tévedett, ugyanis Rostás Winnetou Tehetséggondozó nevű intézmény létezéséről nem találtunk semmilyen információt.

A 2002-2006 között fideszes, azóta jobbikos, egy nyilvános „hollókamuzásért” pénzbüntetésre ítélt politikus ügyében vasárnap aztán kiadott a Jobbik egy közleményt. Ez megismétli a fentieket, hozzátéve, hogy Ágoston állítja, nem volt tudomása az egyik gyerek roma származásáról. Azonban a többi már nem volt szép, arra így reagált Kőszeghy Ábel, a párt debreceni frakcióvezetője:

A döntéséhez fűzött megjegyzését – amely a közgyűlésen elhangzott –, elfogadhatatlannak tartjuk, azzal a többi debreceni jobbikos képviselő nem tud és nem is kíván azonosulni. A debreceni Jobbik belső vizsgálatot indít Ágoston Tibor közgyűlésen elhangzott kijelentései kapcsán. Az eljárásnak következménye lesz.