Juhász Péter: Orbán kiadta rám a kilövési parancsot

Az Együtt társelnöke először Orbán Viktor tizenhárom hektáron elterülő öt kastélyáról beszélt, majd a kormány és Habony Árpád közelébe sodródott TV2 betámadta azzal, hogy miből van pénze budai albérletre.

Az Együtt társelnöke vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett korábban Juhász Péter, az Együtt politikusa, miután felmerült, hogy Orbán Viktor valójában egy hatvanpusztai kastélybirtokon élhet, melyet Mészáros Lőrinc bérel és a környező földek is a felcsúti polgármester tulajdonában vannak.

A TV2 ezt követően rászállt Juhászra, egyik esti híradójukból kiderült, hogy „a drogügyeiről is ismert politikus” egy 130 négyzetméteres budai panorámás lakásban él, és egy ingatlanszakértőt is megkérdeztek, aki szerint ezen a környéken 300 ezer forint alatt nem nagyon lehet lakást bérelni, de az átlagár ennél magasabb.

Később a politikus visszaszólt a csatornának, most pedig interjút adott a Népszabadságnak. Ebből kiderül, hogy: