Halál a börtönben: megszüntette az eljárást az AB

Az Alkotmánybíróság (AB) megszüntette azt az eljárását, amelyben egy konkrét büntetőügy bírájának indítványára a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés alkotmányosságát vizsgálták, ugyanis időközben megváltozott az erre vonatkozó szabályozás, így az indítvány okafogyottá vált.
Kapcsolódó cikkek

Az AB honlapján szerdán közzétett határozat szerint tavaly áprilisban indítványozta védői kezdeményezésre a Szegedi Ítélőtábla a tényleges életfogytiglan hazai szabályozásának vizsgálatát, figyelemmel a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatára, amely szerint minden elítéltnek joga van arra, hogy már elítélésekor tudja, miként kell viselkednie ahhoz, hogy legyen esélye a szabadulásra, és ezt legalább 25 év elteltével időszakosan vizsgálni is kell.

Az indítvány benyújtását követően azonban módosult a magyar szabályozás, ezért az AB megszüntette az eljárást. Az új szabályozás indoka éppen a strasbourgi gyakorlat, lényege pedig, hogy 40 év elteltével automatikusan kegyelmi eljárás indul, amelyben vizsgálják a tényleges életfogytiglanra ítélt szabadulásának lehetőségét.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága májusban mondta ki: sérti az emberi jogok egyezményét a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés magyar szabályozása.