Több áruházából loptak el főleg rágógumis dobozokat az elkövetők, de a megfújt árunak a hatóság sem bukkant a nyomára – írja a Blikk.
Tiszaújvárosba, Püspökladányba, Hajdúböszörménybe, Debrecenbe, Kiskunmajsára, Kecskemétre, Budapestre, Pécelre, Lajosmizsére és Mezőberénybe összesen 19 alkalommal törtek be, és lopták el a szajrét. A különleges ügyben a rendőrség két budapesti és egy pomázi lakost gyanúsít a bűntett elkövetésével – derül ki a Blikk cikkéből.
Szex a betörővel és egyéb furcsaságok
A rágómaffia szolid gyerekmese a történelem furcsa rablásaihoz képest.
-Egy rabló egy cukrászdába ment, hogy a muffinok felett egy HIV-fertőzött fecskendővel kényszerítse a bevétel átadására az eladót. 300 dollárt zsákmányolt.
-Színesfémtolvajok Oroszországban egy 200 tonnás hidat szereltek szét és vittek el a tajgán a MÉH-be. A pótlásnál már résen voltak az építők, és betonból készítették a hidat.
-Van, hogy valaki egy bankrablás közben gondolja meg magát. A két elkövető közül az egyik megakadályozta, hogy a másik elvegye a pénzt. A média hősként ünnepelte, mire közölte: „Nem vagyok bankrabló. Drogdíler vagyok, ezzel foglalkozom.”
-Még szegény Kurt Cobain hamvaiból is loptak. A gyanú szerint egy művész fért hozzájuk (Courtney Love tartott otthon belőlük, hát ez is megérne egy misét), aki egy művészi előadás alkalmával marihuánával és dohánnyal keverve szépen elszívta a Nirvana énekesének földi maradványait.
-Egészen bizarr betörést jelentett egy amerikai férfi. Otthonában ült, amikor behatolt hozzá egy fegyveres férfi. Ez annál is inkább volt kínos, mivel a házigazda épp pornófilmet nézve maszturbált. A betörő ekkor filmezni kezdte. De ezzel még nincs vége, ugyanis a fegyveres még meg is etette a (nem épp kötelességének mestere) házőrző kutyát, és a blöki szegény belehalt a gombavacsorába. Ez a klasszikus „mi vaaan?!”-történet
-Végül egy überelhetetlen eset:
1, Férfi ki akarja rabolni a Nőt 2, Nő megkötözi Férfit 3, Nő szexuális aktust kezd a férfivel 4, A Férfi nem szerve súlyos sérüléseket szenved. Hát ehhez tényleg nem nagyon lehet mit hozzátenni.
(forrás)