Buliba fordult az emberrablás

Duplacsavar: a rendőrök az áldozatot vonják felelősségre.
Kapcsolódó cikkek

Múlt hét kedden, este fél tizenegykor néhány felfegyverkezett, símaszkos alak tört be Rogelio Andaverde és felesége texasi otthonába. Nem raboltak el semmi értékeset, csak a 34 éves férfit.

A sokkos állapotban lévő nő tárcsázta a rendőrséget, akik azonnal megkezdték a keresést. A nyomozók számára azonban gyanússá vált, hogy az emberrablók egyetlen használható nyomot sem hagytak maguk után – ráadásul rövid időn belül az áldozat is meglett.

A 34 éves férfi először azt állította, hogy a bűnözők megkegyelmeztek neki és elengedték, azonban hamar beismerő vallomást tett. Ebből kiderült, hogy az elkövetőket jól ismeri, az emberrablást pedig csak azért találták ki, hogy kiszabadulhasson otthonról, mert a házi sárkány amúgy nem engedte volna el bulizni.

A helyi serif elmondása szerint mindig értékelik, amikor valaki a rendőrség erőforrásait pazarolja – méghozzá vád alá helyezéssel. Az “áldozat” már megvan, de még a haverokkal is elbeszélgetnének.