Palkovics olyat mondott, amiért korábban még fejek hullottak volna

Elárulta, mire számítsunk, ha tartósan elszállnak a nemzetközi energiaárak.
Kapcsolódó cikkek

A nemzetközi energiaárak esetleges tartós és jelentős emelkedését nem lehetne figyelmen kívül hagyni a lakossági rezsidíjakban sem,

nyilatkozta a Népszavának parlamenti meghallgatásai után Palkovics László, a területért felelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irányítója. De azt is hozzátette: a rezsicsökkentés és a hatósági energiaárak Európán belül mégis védik ettől a magyar családokat. 

Palkovics rögzítette: a nemzetközi olaj- és gáztőzsdék elmúlt hetekben tapasztalt ugrása ellenére a kérdés a magyarországi lakossági rezsi tekintetében nem időszerű. Ráadásul hosszabb időtávon tekintve a hazai hatósági díjak alakulása és szintje illeszkedik a nemzetközi tőzsdék ívébe. Arra is figyelmeztetett, hogy az energia mint termék ára a rezsinek csak egy része: a számlában megfizetjük ugyanis az ellátórendszer üzemeltetési költségeit is. Tehát egy esetleges drágulási hullámot az állam és a közműcégek más eszközökkel ellensúlyozhatnak.

Megismételte az előadásaiban rögzítetteket, miszerint szeretnék „fenntartani”, sőt lehetőség szerint folytatni a rezsicsökkentést.

A lap megjegyzi: a nemzetközi olaj- és gázárak emelkedését az állam, illetve az energiaipar különböző tartalékai bevetésével kétségkívül ellensúlyozhatja, de ez csak ideig-óráig tartható.