Már 429 milliárddal támogatta meg a nagy cégeket a kormány

Az Audi és a Bosch ismét a kedvezményezettek között vannak.
Kapcsolódó cikkek

Csak idén, június 19-ig több mint 43 milliárd forint készpénztámogatást osztott ki a kormány 22 nagyvállalatnak – derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium az EKD-támogatott projektek friss listájából. Az EKD közvetlen, egyedi döntés alapján kiutalt, vissza nem térítendő készpénztámogatást jelent, amelyért cserébe a cégek munkahelyteremtést vállalnak. És egyre bőkezűbben osztja a kormány.

Amikor tavaly áprilisban írtunk a témáról, addigra (2004-2017 márciusa között) összesen több mint 319,2 milliárd forintot juttattak az aktuális kormányok a nagyobb cégeknek. Akkor már észlelni lehetett, hogy felgyorsult a pénzek kiosztása. Tavaly március óta a gyorsulás még hangsúlyosabb, azóta kiutaltak még 110 milliárd forintnyi EKD-t, így a kezdetek, 2004 óta összesen 429,4 milliárd forintnál jár a közvetlen kormánytámogatás.

Az is jól látszik, hogy az évek alatt jelentősen emelkedett az egy új munkahelyre jutó átlagos támogatási összeg, idén már 10 millió forintnál is többet adtak egy új álláshely teremtéséért.

És hogy kik kaptak legutóbb támogatást a beruházásukhoz? Kiemeltünk néhányat  az idei nyertes projektek közül:

Eddig a Robert Bosch különböző érdekeltségei részesültek a legtöbbször a kormánytámogatásból, ez utóbbival együtt összesen 13 alkalommal, ami csaknem 16,2 milliárd forintot jelentett a cégcsoport cégeinek.

A cégcsoport így hatodik EKD-ját zsebelhette be az évek során, és összesen 29,7 milliárd forint felett járnak.

A kft. többségi tulajdonosa a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). Slomóék részben államilag finanszírozott csengeri kóser baromfifeldolgozóját éppen egy éve adták át. A 2,8 milliárd forintos zöldmezős beruházáshoz az Eximbank nyújtott 1,75 milliárd forintnyi hitelt.

A kapott összeg az osztrák bútorkonszern egy 5,2 milliárd forintos beruházásának megvalósításához segítség. A cégnek három gyára van már Magyarországon, ezeket bővítik.

A szénszálgyártó cég korábban egy alkalommal, 2006-ban kapott 2,9 milliárd forint EKD-t.

Készítettünk egy ábrát arról is, milyen hangsúlyos a növekedés az EKD-támogatásoknál, mióta a Fidesz került kormányra.

Kiemelt kép:Robotok dolgoznak az Audi Hungária Zrt. győri karosszériaüzemében 2017. május 23-án. Fotó: Krizsán Csaba / MTI