“Abból indultunk ki a tervezési munkánál, hogy nem lehet olyan ágazat, amelyik rosszabbul jár, mint 2013-ban” – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában egy hete. Azt is hozzátette: biztonságos működést szeretne 2014-ben.
A turizmus mégis rosszabbul jár…
Ehhez képest a költségvetést átbogarászva mégis az derül ki, hogy egy tuti vesztes biztosan lesz: a turizmus – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság. Mert míg az idén 12,5 milliárdot kapott a turizmus a büdzséből, addig jövőre mindössze 9,9 milliárd forintot kanyarítottak be a turisztikai célelőirányzat rubrikájába.
Annak ellenére is, hogy a költségvetési törvényjavaslat hosszasan ecseteli, mennyire meghatározó ez az ágazat, és milyen jótékony hatással van a fejlődése a többi fontos mutatóra, így például a foglalkoztatásra is.
A lap megemlíti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tanulmányát, amelyben többek között azt szorgalmazzák, hogy legyen több pénz a turizmus marketingjére. A büdzsé számai alapján úgy tűnik, ez a kérés nem ért jól célba.