Kopits: valamennyi nyugdíja mindenkinek lesz

A Költségvetési Tanács elnöke szerint nem kerülhető meg a rendszer reformja.
Kapcsolódó cikkek

A Költségvetési Tanács elnöke szerint alaptalan azzal riogatni, hogy az állam nem lesz képes nyugdíjat fizetni 30-40 év múlva. Kopits György a Népszabadságnak azt mondta, komoly kihívások elé néznek világszerte az állami nyugdíjrendszerek, főleg a társadalmak elöregedése miatt.

A nemzetközi hírű közgazdász azt ugyanakkor elképzelhetetlennek tartja, hogy egy állam “ne tudjon legalább egy minimális mértékű nyugdíjat fizetni a polgárainak”. Arra kell törekedni, hogy a kormányok megteremtsék a fenntartható, „életképes” rendszer alapjait. Mint mondta: a magyar kormány sem kerülheti meg a nyugdíjreformot.

Tavaly egyébként január és november között 3,3 százalékkal többen kérelmezték nyugdíjuk megállapítását Magyarországon, mint 2009-ben. A Népszabadság által közölt adatokból az is kiderült, hogy az igénybejelentések száma a munkanélküliséggel leginkább sújtott régiókban nőtt.

AJÁNLOTT LINK:

Senki nem marad nyugdíj nélkül (Népszabadság)