„A nyolcvanas években gyerekként mindenki egy kicsit argentin volt”

Van ez a játék, ősi magyar találmány, hungarikum, a fiatalabbak talán csak most, Bobby Ewingnak köszönhetően hallottak először róla (igaz, ők nem feltétlenül tudják, ki Bobby Ewing). És páran esetleg azért kezdenek el játszani, mert látták a mozivásznon, ahogy Scherer Péter lövi a gólokat.

Igen, a gombfoci. Pontosítsunk is egyből: a Patrick Duffyval eladott Lepattanó című filmben szektorlabdáznak, mi pedig a játék retró verziójáról, a trafik – úgynevezett háromérintéses – gombfociról értekezünk alább. Órákig sztorizgattunk a gombozás három rajongójával: egy íróval, egy punkzenésszel és egy gyűjtővel, és közben pöcköltünk.

Keletnémetek a Punkok ellen

Dynamo Dresden All Stars – Punk Rock All Stars 2–1 (1–0)
Angyalföld, 2 néző.
Dynamo Dresden All Stars: Jakubowski – Wätzlich, Dörner, Kreische, M.Sammer, K. Sammer, Schäde, Schröter, Häfner, Minge, Kirsten, Ganzera.
Punk Rock All Stars: Cheetah Chrome – Dee-Dee Ramone, Johnny Ramone, Joey Ramone, Henry Rollins, Animal, Sid Vicious, Johnny Rotten, Joe Strummer, Paul Simonon, Charlie Harper.
Gólszerző: Kirsten, M. Sammer, ill. Joey Ramone.

Az első ellenfelem Imre Norbert, a Prosectura nevű – az idén épp 35 éves – punkzenekar frontembere, aki ismert arc a hazai gombfoci-társadalomban is, hiszen rendszeres résztvevője a kisebb-nagyobb tornáknak. Hazai pályán (saját budapesti lakásában) fogadott; útközben vívódtam, hogy a nyolcvanas vagy a kilencvenes évek Fradiját küldöm-e pályára ellene, esetleg bevetem a 2004-es Eb cseh csodacsapatát – de mire a helyszínre értem, a nagyszobában felállított stadionban már ki volt készítve nekem egy különleges gárda: a Ramones, Sex Pistols, Clash és más punkzenekarok sztárjaiból összeállított Punk-Rock All Stars. A házigazda pedig a Dynamo Dresden mindenkori legjobbjait felvonultató gárdával állt fel: Norbert a drezdai foci – és ultrakultúra – lelkes rajongója, a punkcsapathoz hasonlóan ezt a gárdát is ő állította össze.

„Középkezdésből nem lehet gólt lőni, a kapura lövést mindig be kell mondani, bedobásból van egy- és háromérintéses, szöglet is lehet egyes vagy hármas” – hangzanak a legfontosabb szabályok a kezdés előtt, a többit majd menet közben megbeszéljük. Hogy mennyire profi körülmények között vagyunk – illetve, hogy vendéglátóm milyen szinten űzi a sportágat –, abból is látszik, hogy hatalmas, távirányítóval vezérelhető stopperóra jelzi a kétszer nyolc perc játékidőt.

„Egyszer karácsonyra kaptam négy csapatot. Svédországot, Brazíliát, a másik kettőre nem emlékszem. Föltekertem a szőnyeget, és egész karácsony este játszottam. Kurva nagy élmény volt” – kezdi a gyerekkori élmények felelevenítését Norbert, a pályán eközben néhány másodperccel a kezdőrúgás után máris kapura lövést jegyezhetünk fel: Häfner bombáját magabiztosan hárította a punkok kapusa, Cheetah Chrome. „Akkoriban Szekszárdon mindenki gombfocizott. Vittük magunkkal az iskolába, játszottunk a szünetekben. Aztán játszottunk suli után. És ez eltartott egészen addig, amíg az embernek nem lett barátnője. Általában mindenkinek addig tart.”

A meccsünkön a bombaformában védő Chrome már a harmadik óriási drezdai löketet hatástalanítja. Sajnos nagyon beszorult a punkválogatott; „Lehet, hogy drogoztak az éjszaka” – magyarázza a jelen levő két néző egyike, aki egyébként Norbert kollégája egy punk-rock tematikájú üzletben. És abban a pillanatban, hogy ezt kimondja, góllá érik a mezőnyfölény: a mérkőzés 6. percében Ulf Kirsten góljával megszerzi a vezetést a keletnémet csapat (1–0).

Amikor a kis Norbi elkezdett játszani, 18 forint volt egy gombfocicsapat. Ötven-hatvan csapatot gyűjtött össze, a kedvence az 1974-es Jugoszlávia volt.

Bementünk a trafikba Szekszárdon Földesi nénihez. Hátul volt a sezlony, előjött a mami, nagyon gonosz feje volt, mondtad neki, hogy a gombfocikat szeretnéd megnézni. Nem mindig volt pénzed, persze, és ő is érezte sokszor, hogy csak nézelődni akarsz, úgyhogy általában kelletlenül adta oda a cipődoboz-szerűséget, amiben a csapatok voltak. Mindig néztem, van-e valami új, és próbáltam az anyámnak mindent megígérni, hogy nagyon jó leszek, ha ad pénzt.

– És jó lettél?
– Persze. Amíg megkaptam, amit kértem, mindenféleképpen.

Eközben az időmérő jelzi, hogy vége az első félidőnek, egy-nullás keletnémet vezetéssel fordulnak a csapatok. Mivel a sztoriknak még mindig nagyon az elején járunk, úgy döntünk, a második félidőre nem kapcsoljuk be a stoppert, játszunk, amíg jól esik.

Azt már tudtuk, hogy a csajozás vetett véget a gombfoci-mániának, most jön az újrakezdés története: „Amikor Szekszárdról felköltöztem Pestre, akartam gombfocizni, de itt inkább a szektorlabdát játszották. Az meg nekem nem tűnt annyira izgalmasnak. Két-három éve a Facebookon találtam egy csoportot. A Kökire járnak le gombfocizni, lementem. Nagyon jól nyomják, megszállottak. Hatvan-hetven pluszosok is vannak köztük – baromi jól játszanak ők is. Fiatalból viszont kevés van.”

A punkzenész pár éve újra elkezdte gyűjteni a csapatokat is, főleg az X-eseket és a nagyplexiseket (a tipológiáról lásd korábbi anyagunkat), és miközben ezt megtudom, Matthias Sammer parádés emelése után a drezdaiak megduplázzák előnyüket: már 2–0 az állás a gombfocipályán.

Vendéglátónk versenyekre is eljár, egy kislétszámú bajnokságot (Himi-Humi Kupa) meg is nyert egyszer, erről egy, a lakásában kiállított kupa tanúskodik. Sajnos azonban a gombfocisport nem feltétlenül fér össze a rock and roll életformával: „Az a legjobb, amikor úgy megyek egy ilyen versenyre, hogy előző nap koncertezünk. Volt, hogy Pécsen játszottam, utána Szekszárdon aludtam anyámnál, hajnali háromra értem oda, másnap reggel Kozármislenyen volt egy verseny, el tudod képzelni, hogy néztem ki. A helyezésem is ennek megfelelő lett.”

Tehát aki azt hinné, hogy a gombfoci tipikus sör mellett játszható játék, téved – Norbert szerint maximum 1-2 pohárkával érdemes fogyasztani játék közben, annál több már hatással van a koncentrálásra, célzásra. Az én célzásom viszont igen pontos, mivel közben az első helyzetemet gólra váltom: Joey Ramone góljával szépítek. Már csak 2–1 a Dynamo javára.

Szóba kerülnek a híres gombfoci-rajongók Ganxsta Zoleetól Gálvölgyi Jánosig, utóbbiról kiderül, hogy annak idején előadás alatt is játszottak: Kozák Andrással, Benkő Péterrel mentek a meccsek a színfalak mögött. A mi mérkőzésünk viszont ennél a sztorinál véget ér: a keletnémet gárda megérdemelten nyert, a helyzetek alapján 4-5 góllal is kitömhették volna a szezoneleji formában játszó punkválogatottat.

A Nagyon Finomkezek azurri-mániása

Juventus‘1984 – Ferencváros‘2022 2–0 (1–0)
István utca, 1 néző.
Juventus: Bodini – Tardelli, Cabrini, Brio, Platini, Boniek, Bonini, Farina, Rossi, Gentile, Scirea.
Ferencváros: Dibusz – Botka, S.Mmaee, Blazic, Wingo, Laidouini, Vécsei, Zachariassen, Zubkov, Tokmac, R.Mmaee
Gólszerző: Brio, Gentile.

Délután már egy erzsébetvárosi klubban vagyok, itt csapunk össze következő ellenfelemmel, aki nem más mint Juhász Leonárd, a hazai gombfociélet egyik központi figurája, sokszoros bajnok, gyűjtő. És akinek furábban nem is kezdődhetett volna a gyűjtőkarrierje:

egy Fradival, ami az Újpesti Dózsa székházából származik.

1984-85 környékén járunk, amikor a kis Leó – aki akkoriban Erdélyben, Nagyváradon élt – megkapja nagymamájától az első két csapatot: egy FTC-t és egy Vasast, a csomag egy budapesti rokontól érkezett, aki szertáros volt a Dózsánál.

Azóta Leonárd ugyanebből a típusú, azaz X-es gombfociból még néhányat összegyűjtött: jelenleg 347 válogatott és klubcsapat alkotja a kollekciót. Nemrég elkezdte gyűjteni az úgynevezett kisfodorokat is, azokból harmincnál jár. Az asztalra pakolja a kedvenceit, és közben egy harmadik fajtából is mutat egy csapatot: egy 86-os Benficát; majd újabb és újabb csapatok kerülnek ki a pályára, Schmideg-féle, Török-féle, kismolnár; lengyelek, jugók, svájciak.

Az említett Fradit és Vasast a trafikos-gombfocis korszakában kapta, de addigra ő már tapasztalt spíler volt, ugyanis kabátgombokkal kezdte, akárcsak az 50-60-as évek gyerekei. Karrierjének beindulásában meghatározó szerepe volt A hátvéd halála és feltámadása című magyar filmnek: a második világháború alatt játszódó történet kamaszokról szól, akiknek életét a gombfoci tölti ki, így aztán a háború borzalmaiból eleinte nem is vesznek észre semmit.

Leó azonban a hetvenes-nyolcvanas években volt gyerek, így első meccsein az 1982-es olasz válogatottat személyesítették meg az általa pöckölt kabátgombok (épp a napokban készítette el 3D-s gombokból is a legendás Paolo Rossi-féle azurrit). Aztán szép lassan elkezdte a felépíteni a gyűjteményét. Nagyjából húsz csapata volt, ezért, hogy változatosabbak legyenek a meccsek, ő is azt a life hacket alkalmazta, amit minden nyolcvanas években gombfocizó gyerek: kivágta a Képes Sport és a Labdarúgás című újságok csapatképeiből a focisták fejét és saját klubokat és válogatottakat alkotott. A kivágott fejeket gyufás skatulyákban gyűjtötte.

Akkor még leginkább egyedül játszott: „volt egy kis könyvem, az volt a címe, hogy Montevideótól Madridig, benne volt az addigi összes világbajnokság: én azokat mind lejátszottam. Feliratoztam a játékosok nevét, és mindent feljegyeztem.”

Általános iskolásként már az osztálytársakkal gombozott – olykor órák alatt, a padban: „a matektanárnő elvette tőlünk a csapatokat, és csak nap végén kaptuk vissza. Ahogy ma a mobilokkal csinálják.”

Felnőttként már annyira nem egyedül pöcköl, hogy versenyeken indul, ráadásul az eredményeit tekintve nem kispályás: 2019 óta a különböző kupákon nyolc bajnoki címet ért el, kétszer lett második helyezett és négyszer végzett a harmadik helyen. Egyéni mellett csapatban is játszik – a Nagyon Finomkezek nevű csapat játékosa –, az ott elért eredményei miatt sem kell szerénykednie. Nagyjából minden második hétvégén rendeznek versenyeket, pénzdíjazás-mentesen: „serleg van meg ebéd”.

Juhász Leó állítja: egyáltalán nem mindegy, milyen gárdákkal áll ki a versenyekre, egyes gombtizenegyek ugyanis jobb teljesítményre képesek, mint a többiek. Abszolút kedvence az 1992-es Fradi (Leó maga is jelen volt Diósgyőrben a Fradi-táborban a bajnoki címet eldöntő meccsen), de szívesen küldi pályára az 1986-os vb-házigazda mexikói válogatottat és a Peter Shilton-fémjelezte Nottingham Forestet is. A hús-vér foci világában azonban – a Fradi mellett – inkább a Juventusnak szurkol.

A saját eredményei mellett gombfocicsapatainak gólszerzőiről is feljegyzéseket, statisztikákat készít, és nemcsak a krónika kedvéért írja össze, hogy mondjuk Platini vagy Trevor Francis hányszor talált be egy-egy tornán az ellenfél kapujába, hanem mert a játékosait is simán lecseréli, ha talál náluk jobbat: „Ha egy hátvéd láthatóan jobban lő, akkor kicserélem az egyik csatárral”. A versenyeken annyira a nüanszok számítanak, hogy egy-egy gomb kialakításán is sok múlik, érvel a szakértő.

Élete egyik legnagyobb gólját azonban nem csatárral, de nem is hátvéddel, hanem a Fradi kapusával (!), Hajdú Attilával szerezte. Hát igen, akármennyire is alkalmas a háromérintéses gombfoci az igazi labdarúság reprodukálására, a valódi futballpályákon viszonylag ritka, hogy a kapus a mezőnybe kiszaladva bombagólt lő.

Mivel Leó gyűjteményének ékes darabjai ez idáig elfoglalták az István utcai klubban felállított asztalt, így vele kivételesen beszélgetésünk után játszottuk le a mérkőzést, amelynek így csak az összefoglalója következik. Leonárd a Rossival, Platinivel felálló 84-es Juventust küldte pályára a 2022-es Fradim ellen. A Nagyon Finomkezek sztárja indította az órát, Scirea kezdőrúgása pedig a meccset, amelyen óriási meglepetésre Ryan Mmaee került egyből helyzetbe, de kihagyta a ziccert. Az első félidő jelentősebb izgalmak nélkül zajlott, egészen az utolsó percig: 25 másodperccel a vége előtt Brio a középkörből (!) óriási gólt lőtt a Fradi hálójába, Dibusz tehetetlen volt. A második félidő harmadik percében Tokmac lőtt óriási kapufát, utána már nem alakult ki komoly helyzet, ám a félidő utolsó előtti percében Gentile gyönyörűen átemelte Dibusz Dénesen a labdát, így beállítva a végeredményt: a meccs a torinóiak – mondjuk ki, megérdemelt – kettő-nullás győzelmével ért véget.

A gyerekek dollárboltja

Napoli’2021 – Ferencváros’2022 1–0 (1–0)
István utca, 2 néző.
Napoli: Ospina – Di Lorenzo, Koulibaly, Manolas, Mario Rui; Fabian Ruiz, Bakayoko; Politano, Zielinski, Insigne; Mertens.
Ferencváros: Dibusz – Botka, S.Mmaee, Blazic, Wingo, Laidouini, Vécsei, Zachariassen, Zubkov, Tokmac, R.Mmaee.
Gólszerző: Manolas.

„Tíz-tizenkét évesen folyamatosan gombfociztam, majdnem mindig Argentína játszott a Barcelonával – mindkét csapatban benne volt Maradona –, és sporttudósítóként jegyzeteltem egy füzetbe, mi történik a pályán” – abból az interjúból idézünk, amit Cserna-Szabó Andrással készítettünk az ötvenedik születésnapján. Miután erre a mondatra rábukkantam a lapunkban, nem volt kérdés, hogy őt is kihívom egy derbire.

„Ez a csapat megvolt nekem, Zsiborás, Ebedli, Nyilasi, nyolcvanvalahányas Fradi” – ezt pedig már maga az író-szerkesztő mondta, nagyjából húsz másodperccel azután, hogy belépett az István utcai gombfoci-oroszlánbarlang ajtaján. Köszöntünk egymásnak, bemutatkoztunk, ránézett a gombfociasztalra, és rögtön ezután hagyta el a száját a fenti mondat.

Nem sokkal később már a gombozás és az írás iránti szenvedély kialakulása volt a téma, a kettő egyébként bizonyos értelemben egybeesett:„A nagymamám egy háziipari szövetkezetben dolgozott, ott mindig voltak ilyen nagy füzetek, amiket megkaptam, és miközben egyedül otthon lejátszottam egy komplett egyenes kieséses selejtezőtornát, leírtam – ahogy a Népsportban volt – a gólszerzőket, feljegyeztem a szögletek és a nézők számát is.”

Andrásnak gyerekkorában nagyjából száz gombfocicsapata volt; jelenleg ez a szám négy, a felét (egy Napolit és egy Bayern Münchent) el is hozta, a másik kettő pedig pont a fentebb említett két maradonás:

„Az egyik az argentin csapat 78-ból, meg van egy Barcelona a nyolcvanas évekből, szintén Diegóval, de benne volt Bernd Schuster is, meg a Quini, akit elraboltak. De akkoriban mindenki Maradona akart lenni. Amikor pár éve Nápolyban voltam, láttam azt a hihetetlen kultuszt, ami azóta is változatlan. Mindenhol falfestmények, emléktárgyak, hirtelen visszakerültem a nyolcvanas évekbe. Persze akkor is akadtak bőven jó focisták, de Maradona ennél több volt: egy nagy figura, egy zseni. Egy imádnivaló gengszter. A nyolcvanas években fiúgyerekként mindenki egy kicsit argentin volt.”

De térjünk vissza a százcsapatos gombfoci-kollekcióra: András számára akkoriban a következő beszerzési források álltak rendelkezésre:

• az iskola (cserélgették az osztálytársakkal),
• a KGST-piac / lengyel piac,
• de leginkább a szentesi trafik.

És ahogy Imre Norbert emlékeiben a mai napig ott van filmszerűen a szekszárdi Földesi néni, Cserna-Szabó is pontosan vissza tudta idézni a helyi trafikos nevét és legfontosabb tulajdonságait:

„Úgy hívták a trafikost Szentesen, hogy Kiss Gyurka. Persze nekünk bácsi. Ő sokáig jelen volt az életünkben, mert később ő árulta a metálos dolgokat is: akkoriban anélkül nem mehettél utcára, ha a farmerdzsekiden nem volt egy jó Judas Priest vagy Iron Maiden kitűző. Kiss Gyurka egy hihetetlen jó üzleti érzékkel megáldott öregember volt, aki mindig pontosan tudta, mire van szüksége a gyerekeknek. Nem tudom, honnan találta ki, hogy éppen mire vágytunk, de mindig sikerült neki. A trafik a gyerekek dollárboltja volt – amit máshol, például játékboltban nem lehetett kapni, itt be lehetett szerezni. Kiss Gyurka mindig megtalálta a kereskedelmi réseket, így aztán tőle vettük a Donald rágót, a Kojak nyalókát és minden mást.”

A retró termékek státuszának furcsaságait ezután cipőipari példával illusztrálja az író: „Mostanában előadják kurva nagy retrónak a Tisza cipőket, ennek megfelelő az áruk is. De gyerekkorunkban a Tisza cipő ciki volt. Nézzetek körül: négyen vagyunk itt, mind a négyen Adidasban. Akkoriban ez volt az elérhetetlen, az Adidas cipő. Álmaink netovábbja. Bécsbe vagy Szabadkára kellett kimenni érte.” Cserna-Szabó szerint a szentesiek a nyolcvanas években leginkább Szabadkára jártak ki, piacokra, mert „Jugóban mindent lehetett kapni”:

„Ott aztán minden volt. Mint a búcsúban. Talpraesett Tom és Asterix képregények, Speedo fürdőgatya, Levi’s farmer, Frank Zappa lemez, nyugati is, jugó is. Csak legenda, hogy a Jugoton lemezek mennyire szarok voltak – nekem most is van, és hallgatható.”

Természetesen a hazai KGST-piacok kínálata mellett sem megyünk el szó nélkül: felidézzük az ott árusított fekete-fehér fénymásolt borítós (audio)kazettákat, a hangalámondásos VHS-kazettákat. A szexfilmeken például, és most ismét az írót idézzük,

ugyanaz a magyar (férfi) hang mondta mind a két szereplőt, lehetett rajta hallani, hogy ez aznap már a négyszázadik szinkronja, és miközben a film eredeti hangjai beszűrődtek, ő végtelenül unottan rámondta, hogy »Még, még, igen, nagyon jó, ó igen, csináld«.

Az alámondásos erotika felidézése közben elkezdődik a rangadónk a gombfociasztalon: felsorakoznak a Napoli és a Ferencváros játékosai – a két csapatban egyetlen közös pont, hogy mindkét felállás a 2020-as évek elején játszotta igazi meccseit a valós futballpályákon.

És ahogy a pályán egymásnak estek Koulibaly-ék és Tokmacék, Cserna-Szabó András feleleveníti a gyerekkori gombfocizás egyik nehézségét:

„Megmondom őszintén, engem egy dolog kurvára idegesített a gombfociban: amikor a parkettán játszottunk, állandóan kiment a labda, be a szekrény alá, aztán be kellett dobni, de akkor meg elgurult, és hosszú percekig keresni kellett. De aztán nagyapám csinált nekem egy spéci asztalt. Mondtam neki, hogy olyat csináljon, aminek van pereme – ilyen asztalom csak nekem volt, sokan azért jöttek át hozzám gombozni, hogy ezt kipróbálják. Az egy dolog, hogy sosem ment ki és veszett el a labda, de ráadásul mandinerrel is lehetett lőni.”

Eközben a jelenben: a pályán Bakayoko kis híján megszerzi a vezetést a nápolyiaknak (szabálytalan lövés miatt érvénytelenítettük a találatot), majd elvét egy ziccert, végül három másodperccel az első félidő vége előtt Kostas Manolas szabadrúgásból betalál: 1–0.

A második félidő még ennél is eseménytelenebbül zajlott, újabb gól már nem született, így kialakult a végeredmény: 1–0. A végig hatalmas mezőnyfölényben játszó Napoli gárdája simán győzött. Maradona nélkül is.