Csonka András reagált Milák Kristóf korábbi edzőjének nyilatkozatára: Nem hibáztatni kellene, hanem gratulálni

A színész szerint Selmeci Attilának magyarázkodás helyett példát kéne mutatnia a társadalomnak.

Szerdán Milák Kristóf ezüstérmes lett 200 méteres pillangóúszásban a párizsi olimpián, az utolsó hosszon hajrázta le őt a francia Léon Marchand, aki így a dobogó legfelső fokára állhatott.

Másnap Selmeci Attila, Milák korábbi edzője – aki a tokiói olimpián aranyéremhez segítette tanítványát 200 pillangón – azt nyilatkozta, volt benne egy kis félsz a finálé előtt, mert Marchand „kirobbanó formában érkezett”, felkészülése minden elismerést megérdemel, ahogy Miláké is. Az ezüstéremért is köszönetet mondott volt tanítványának. Szerinte nem a tehetségesebb, hanem a jobban felkészült versenyző nyert.

Mert bármennyire is tehetséges Marchand, hiszen a pillangó mellett mellen is fantasztikus úszásra képes, Kristóf a pillangóra született. Olyan adottságai, mint neki, senkinek sincsenek. Ha ő elvégzi ugyanazt a felkészülést, mint Tokió előtt, akkor most nem kérdéses, kinek szólt volna a himnusz.

A Selmeci nyilatkozatát tartalmazó Telex-cikk alatt több mint ezren kommenteltek a Facebookon, köztük Csonka András is.

Mondjuk talán szégyellje magát az a korábbi edző, akinek ehhez az egészhez ennyi hozzáfűzni valója van. Kristóf jelenleg is a világ második legjobbja ebben a számban, egy hajszálnyival most erősebb volt az ellenfele. Na és akkor mi van? Esetleg nem magyarázkodni, hibáztatni kellene, hanem gratulálni, és nagyon büszkének lenni erre a srácra. Leginkább pedig példát kéne mutatni a társadalom számára egy ilyen szituációban, főleg a közszereplők, politikusok részéről, hogy hogyan kellene, illene reagálni, amíg nem lesz sürgős szemléletváltás ebben a kérdésben a társadalomban, addig ez az egész nagyon gáz

– fejtette ki a színész hozzászólásában.

Kapcsolódó
Selmeci Attila: Ha Kristóf elvégzi ugyanazt a felkészülést, mint Tokió előtt, akkor nem kérdéses kinek szól a Himnusz
Milák Kristóf korábbi edzőjét, aki a tokiói olimpián aranyéremhez segítette tanítványát 200 pillangón a telex szólaltatta meg. Selmeci Attila több