Az amerikai Slidell város rendőrségén dolgozó Brad Peck éppen az éjszakai műszakból tartott hazafelé hétfő hajnalban, amikor egy meglepő dologra lett figyelmes egy szűk hídon. Egy gyalogló nőre, aki elmondása szerint gyakorlatilag „a védőkorlátot ölelve” próbálta elkerülni, hogy elgázolják az autók – írta az ABC News.
A 28 éves rendőr azonnal visszafordult, és odagurult a Walmart hipermarket egyenruháját viselő Anita Singletonhoz, és felajánlotta neki, hogy elviszi a munkahelyére. Peck elmondása szerint nagyon jót beszélgetett az 52 éves, pénztárosként dolgozó nővel, aki nagy hatást tett rá pozitív személyiségével.
Pecket annyira meghatott a nő története, hogy gyorsan, még lefekvés előtt meg is írta azt Facebook-oldalára. Amikor felébredt, meglepve látta, hogy telefonja teli van üzenetekkel emberektől, akik valahogyan segíteni akartak Singletonnak.
Majd a helyi rendőrség is megosztotta Peck posztját, amit onnan felkapott egy helyi televízió. A beszámolót látta egy helyi használtautó-kereskedő, a 44 éves Matt Bowers, aki azonnal felajánlotta, hogy egy autót adományoz a dolgos nőnek, aki még akkor sem késett soha munkahelyéről, ha gyalog kellett bemennie.
Singletonnak már szerdán át is adták a meglepetés autót.
A kiemelt képen a pénztárosnak adott autó. Fotó: WWLTV