Az orvostudomány apró felfedezések és nagy áttörések révén, zsákutcákkal, téveszmékkel, technikai fejletlenséggel jutott el mai, modern szintjére. Évezredek doktoraiban történeti kortól, vallástól, földrajzi helyzettől függetlenül: a gyógyítás szándéka az elérhető legmagasabb színvonalon, a legjobb meggyőződés szerint. Szép számmal voltak korok és kórok, amikor a jó szándékkal végzett félrekezelés csak rontott a beteg esélyein, de enélkül ma nem tartanánk itt.
Nedvkórtan
A szerelem és a testi szenvedés közti kapcsolatot már a régmúlt idők emberei is felismerték, a középkorban úgy vélték, a test a lélek állapotát tükrözi. Úgy tartották, az egészség megőrzéséhez a négy testnedv közti tökéletes egyensúly szükséges, ennek megbomlása okozza a betegségeket. A gyógyítás tehát az egyensúly visszaállításával lehetséges.
Az úgynevezett nedvkórtan Hippokratész munkásságának köszönhetően közel kétezer évig szinte axiómaként élt az orvostudományban. A II. században élt római orvos, a híres Galénosz tudománya volt ez, tanítását a középkorban axiómaként kezelték. A négy nedv pedig a vér, a nyálka, a sárga epe és a fekete epe.
A hippokratészi nedvkórtan olyan mélyen hatott, hogy mélyen meghatározta a mai alaktant is. Mindjárt érhető lesz, ugyanis a régi felfogás szerint egy-egy alapnedvek túlsúlya határozza meg a ma is emlegetett alaktani típusokat:
- A sanguis vért jelent, a szangvinikus ember vérmes, lobbanékony, örömében és haragjában is hevesen reagál, de könnyen le is nyugszik.
- A phlegma jelentése nyák, a flegmatikus személyre közömbösség, tunyaság jellemző.
- A cholosz annyit tesz, epe, a kolerikusok pedig hevesen reagálnak, de nehezen higgadnak le, kitartóan képesek szeretni, de gyűlölni is.
- A “fekete epések” melankolikusok, a sokszor búsongó, visszahúzódó, végletekre hajlamos, érzékeny emberek.
A szerelem az agyat érintő betegség
Maradjunk a melankolikusoknál. A II. században élt, és ugyancsak a középkorig erősen ható Galénosz úgy vélte, a melankolikusoknál főleg a bánat, a szomorúság, a levertség lehet tartós. Logikus, hogy a szerelmi bánatra is leginkább a melankolikus ember hajlamos, vagyis orvosilag: akiben a fekete epe van túlsúlyban.
Ismerünk egy XI. századi szöveget, amely szerint a korabeli Európában elterjedt volt a melankolikus típus, és a doktorok tudták, a felesleges fekete epe és a szerelmi bánat között ok-okozati összefüggés áll fenn:
A szerelem, amelyet gyakran erósznak is neveznek, egy agyat érintő betegség. A kiváltó oka olykor a megsokszorozódott testnedvek kiűzésének természetes igénye. Ezen kórság gyakran teszi a beteget túlzottan aggodalmaskodóvá, miközben igyekszik megtalálni és birtokolni azt, amire vágyik
Érvágás, forró fürdő…
Teljesen logikus, mint ahogy a fenti szöveghez egy évszázaddal később csatolt kommentár is látja: a szerelmi bánattól szenvedő beteg vágyának megrögzöttjévé válik, ami tovább növeli a fekete epe túlsúlyát, a melankólia pedig könnyen állandósulhat. Gyógyítása komoly feladatnak számított, de azért nem volt lehetetlen.
- Több recept is létezett szerelmi bánat leküzdésére:
- Látogassunk gyakran fényben úszó, napsütötte kerteket.
- Pihenés és nyugalom, inhalálás, illetve vízililiommal, ibolyával illatosított forró fürdő.
- Érett gyümölcsökből, bárányból, halból, tojásból és salátából álló étrend.
- Hashajtás.
- Érvágás.
Az érvágást egyébként szinte minden betegség ellen alkalmaztak, az egyik leghatékonyabb terápiaként tekintettek rá.
(Kiemelt kép forrása: Fortepan)