Lázmérőt sem tudtak adni a budapesti kórházban

Lázcsillapítót és lázmérőt is az azóta elhunyt beteg hozzátartozóitól kért a kórház, de a tízfős kórteremben is csak egy nővérhívó volt, így azt a hozzátartozók nyomták a betegek kérésére – írja a Blikk.
Kapcsolódó cikkek

Vas Mária és húga azért csomagolt gyógyszert, mert a nővérek a belgyógyászat utolsó fél szem piruláját is odaadták az egyik betegnek, az osztály egyetlen lázmérőjét pedig nem találták. Az asszony múlt héten hétfő este szívelégtelenség és kiszáradás miatt került az egyik IV. kerületi kórházba, szerda reggelre pedig meghalt – derül ki a Blikk cikkéből.

„Nem azért dolgozott az édesanyám egész életében, és fizette a járulékokat, hogy aztán ilyen körülmények között kelljen meghalnia!” – mondta a Blikknek a 86 éves korában elhunyt édesanyját gyászoló Mária.

A tízszemélyes kórteremben mindössze egyetlen nővérhívó volt, amit azonban nem tudtak használni, így a testvérek jobb híján maguk segítettek a magatehetetlen pácienseknek. Legyengült édesanyjukhoz akkor hívtak segítséget, amikor Marika nénit meg akarták igazítani az ágyában. Mivel az asszony keringési elégtelenségben szenvedett, lábát és karját is sebek borították, de Máriáék állítása szerint a nővéreket ez sem nagyon zavarta.