Vigyázat! Így verhetik át könnyen a könyvesboltban!

Ne lágyuljon el, ha csokiillatot érez!
Kapcsolódó cikkek

Az édesség illata a romantikus regények felé tereli a könyvesbolt vásárlóinak figyelmét, csokifelhőben ugyanis többen vesznek „lila könyveket” – derült ki egy felmérésből.

Az Antwerpeni Egyetem kutatói 201 vásárló viselkedését vizsgálták egy frekventált könyvesboltban 10 napig. A megfigyelés szerint a csokoládéillat hatására szívesebben böngésztek a könyvesboltban a vásárlók, és azoknak a figyelme is elkalandozott, akik egyébként határozott céllal tértek be az üzletbe.

A vásárlók a kellemes illat hatására 3,48-szor inkább keresték a romantikus könyveket, illetve szakácskönyveket, és 5,93-szor nagyobb arányban meg is vásárolták azokat.

Fotó: Shutterstock

A belga kormány támogatásával készült tanulmány szerint az ételről, italról és románcról szóló könyvválaszték teljes összhangban volt a csokoládéillattal, míg a többi témánál, köztük a humoros, a művészeti és a bűnügyi köteteknél jóval kisebbnek mutatkozott a csokoládéillat vásárlásra ösztönző hatása. Utóbbiaknál az eladási adatok csokiillatfelhőben csupán 1,2-szeresére nőttek.

Marketingszakemberek régóta tisztában vannak azzal, hogy az illatok befolyásolják a vásárlókat, a figyelemmel, az emlékezettel és az értékeléssel kapcsolatos agyi funkciókra is hatással vannak. Az új kutatás annyiban lépett előre, hogy egy bizonyos termékkel kapcsolatban vizsgálta az illat miatt változó vásárlói magatartást.