„Legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjátok” – írta a Karsai Dániel türelméről beszélő műsorvezető

Kedves őrjöngők - kezdte írását Kroó Zita.

Facebook oldalán reagált a kritikákra a Pesti Srácok műsorvezetője Kroó Zita, aki a csatorna egyik adásában arról beszélt, nem érti, hogy Karsai Dánielben „miért nem volt annyi türelem, hogy megvárja, hogy az élet mondja: Danikám, akkor most van vége”. Karsai Dániel a múlt héten hunyt el, az alkotmányjogász három éven át küzdött ALS-betegséggel. Nevét akkor ismerte meg igazán az ország, amikor a strasbourgi bírósághoz fordult, hogy eutanáziához folyamodhasson, hogy méltósággal fejezhesse be életét.

Kedves őrjöngők, akik a Karsai Dániel téma miatt most megölnétek engem. Nézzétek meg a teljes vlogot, ne csak szalagcímeket olvassatok. Arról szólt ugyanis az amit mondtam, hogy az életet Isten adja és ő is veszi el. Tudom, ti ezt másképp látjátok, de legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjátok.

– írja bejegyzésében Kroó. A műsorvezető valóban mondott olyat, hogy szerinte az élet „kezd nevetségessé válni”, mert már abba is bele akarunk szólni, hogy mikor akarunk szülni és mikor halunk meg, de közben nemcsak Karsai Dániel türelméről kezdett el értekezni, hanem a beszélgetés egy pontján már a programozott császárhoz kezdte el hasonlítani az alkotmányjogász betegségét, esetét. „Ez olyan, mint a tervezett [programozott] császár. Ha a gyerek nem farfekvéses bennem, nincs ok igazából arra, hogy én császármetszésre menjek, nem vagyok ötszáz kiló, meg nem veszélyezteti az életemet, hogy elkezdjek szülni, akkor minek?” – ecsetelte Kroó.

Megjegyzéseire Lilu korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében így reagált:

Nem írok semmit erre a… Nem lenne olyan keresztényi… Komolyan, kik ezek?????