„Döbbenet és leírhatatlan szenvedés” – a pedofíliával vádolt plébános az egyháznak beismerte tetteit

„Ami történt, számunkra döbbenet és leírhatatlan szenvedés, hiszen ennek előjelét családon belül nem tapasztaltuk” – írta lapunknak Rónaszékiné Keresztes Monika, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, a pedofíliával vádolt egykori kiskunfélegyházi pap sógornője. R. Gábort azzal vádolják, hogy négy kiskorúval végzett szexuális cselekményt, zárt tárgyalása a múlt héten kezdődött. Beszéltünk a volt pap egykori ministránsával, a kiskunfélegyházi utódjával, azzal a fideszes országgyűlési képviselővel, aki a barátjának tartotta a plébánost, s akinek a Covid-járvány idején ő adta fel a betegek kenetét. A Pázmány egyetem rektora lapunkon keresztül üzent volt barátjának: viselje méltósággal a büntetést, használja fel az időt az önmagával szembenézésre és őszinte bűnbánatra. Megtudtuk azt is, hogy bár R. Gábor a bíróságon tagadott, de az azt megelőző egyházi eljárásban beismerte tetteit, és „bocsánatot kért sértettjeitől”.

Szeptember 23., hétfő, Kiskunfélegyházi Járásbíróság: kezdődik a pedofíliával vádolt egykori pap, R. Gábor büntetőpere, aki ellen a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség áprilisban többrendbeli, hatalmi befolyási viszonnyal visszaélve, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt emelt vádat. A tárgyaláson számos újság és televízió munkatársa és néhány magánszemély van jelen. A bíró még az előcsarnokban közli, hogy a nap a vádlott meghallgatásával telik. Egy idősebb nő a tanácskozás megkezdése előtt a tárgyalóteremben fennhangon méltatlankodva védi a volt plébánost, mondván, biztos az ártatlanságában; szerinte „ezt az egészet” valakik „megszőtték ellene.”

Bevezetik a vádlottat: csapzott hajú, alacsony férfi, lesunyt fejjel, szürke arccal. Fel se néz, csak a padlót figyeli.

„De sok az újságíró”, méltatlankodik mellette az őr, és kéri, hogy senki se fotózzon.

Aztán a bíró az ügyész és a védő javaslatára – a kiskorú áldozatok személyes adatainak védelmében – zárt tárgyalást és a nyilvánosság kizárását rendeli el.

Mohos Márton / 24.hu – R. Gábor a Kiskunfélegyházi Járásbíróságon szeptember 23-án.

„Szabályosan összeomlottunk”

Kitódulunk a napfényes parkba, ahol egy szomorú férfi várakozik. Ő szólít meg:

– Elnézést, a tárgyalásról?

Igen.

– Látta az atyát?

Igen.

– Milyen állapotban van? Azt hallottam, nagyon lesoványodott.

Aggodalom cseng a hangjában.

Eléggé összetörtnek, zavartnak tűnik.

– Bilincsben hozták? Kezét-lábát összebilincselve?

Nem, de vezetőszáron.

– Istenem, szerencsétlen – sóhajtja a férfi.

Dudás Mátyásnak hívják. Jánoshalmáról, a lelkész korábbi szolgálati helyéről utazott ide, hogy lássa Gábor atyát, de lekéste a tárgyalás kezdetét. Mélyen együttérez a vádlottal.

Letelepszünk a félárnyékba.

– Ministránsa voltam, bejártunk hozzá a plébániára. Volt egy Don Bosco klub, ott csocsóztunk rengeteget. Nagyon sok pozitív dolgot éltünk át az atyával, láttuk, mennyire segítőkész, hajléktalanokat is felkarolt, ünnepnapokon bevitte őket a plébániára, közös ünnepi ebéd is volt velük. Óriási szociális érzékenysége volt. Ha lett volna bármi, csak megbeszéltük volna legalább mi, srácok egymás közt, nem?

A hírre hogy reagáltak?

– Szabályosan összeomlottunk, azt mondtuk: nem létezik, hogy ez történt. A napokban beszéltem egy barátommal, aki kollégiumi nevelőtanár volt a nyolcvanas évek végén, rá is próbáltak ráhúzni egy olyan dolgot, hogy molesztált egy lányt. Azt mondta: ez olyan ügy, ami nagyon nehezen cáfolható. Ha három lány összefog, és egyet mondanak abban, hogy molesztálta őket, nem tudta volna megcáfolni, nem mosta volna le róla senki. Akár az is lehet, hogy valakinek a bögyében volt a Gábor atya.

Majdnem két évig tartó nyomozás után történt a vádemelés.

– Számomra akkor is hihetetlen. És az ottani közösség teljesen egységes abban, hogy nem hisszük el. Akikkel eddig beszéltem, 35–40 ember, nemcsak vallásosak, hanem vallástalanok is, ők sem akarják elhinni. És azon is gondolkoztunk, hogy ha valakinek ilyen hajlama van, az valószínűleg nem 60 éves kora környékén jön ki. Mindenesetre megvárom, odamegyek, amikor kivezetik a tárgyalásról. És ha engedik, szólok hozzá pár kedves szót a srácok nevében is. Ennyit megérdemel.

Mohos Márton / 24.hu – Dudás Mátyás

Magas, tekintélyes, gyönyörű későbarokk épület a Sarlós Boldogasszony templom, gazdagon díszített toronysisakkal. Mellette az árnyas, hangulatos plébánia, a vád szerint itt történtek a visszaélések.

R. utódja, a jelenlegi plébános, Geszler Péter udvariasan, de kelletlenül reagál a telefonos megkeresésünkre. „Felőlem idejöhetnek, beszélhetünk, de túl sok mindent nem tudok mondani.”

A megbeszélt időben érkezünk, egy ideig várnunk kell a kapu előtt, és mikor kijön a fiatal pap, nem invitál be a plébániára. „Ismertem, persze, de annyit tudok körülbelül, mint önök. Nézze, az egyház is meg a hatóságok is megtették a szükséges lépéseket, nekünk most az egyházközség lelki épülésére kell koncentrálnunk.”

Nagyon megviselték a közösséget a történtek?

– Volt, akit igen, volt, akit nem annyira. Van, aki elhiszi, és van, aki nem. Én ebben nem szeretnék állást foglalni. Nekem most arra kell koncentrálni, hogy a sebek gyógyuljanak.

Sarkon fordul, sietve megy vissza plébániára.

Mohos Márton / 24.hu – A kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony templom

A kiskorúak megrontásával vádolt R. Gábort már a bejelentéskor felfüggesztették minden egyházi  tisztségéből, Ferenc pápa 2023 szeptemberében megfosztotta klerikusi minőségétől. Ám a Sarlós Boldogasszony Főplébánia honlapján a címoldalon még most is a pedofíliával vádolt R. Gábor egyik elmélkedése olvasható. „Ha jobbá akarjuk tenni a világot, és élhetőbbé, boldogabbá akarjuk tenni az életet, akkor törekedjünk az igazi értékek megvalósítására: a szelídségre, az alázatra, a türelemre, a jóságra, és legfőképpen az értelmes, okos és önfeláldozó szeretetre.”

Előbb beismert és bocsánatot kért, aztán tagadott

A vádirat nem nyilvános, de annak az ügyészség honlapján olvasható összefoglalója szerint „a plébános a hittancsoportjába, illetve általa vezetett más, ifjúsági közösségbe járó fiúgyermekekkel szexuális kapcsolatot folytatott. (…) A vádlott Bács-Kiskun vármegyei szolgálata során aktívan bekapcsolódott az egyház ifjúsági közösségi életébe, több csoport szervezője volt. Fiúgyermekek rendszeres látogatói voltak a plébánián kialakított közösségi térnek.

A férfi hittant tanított, a szertartásokon segítőként foglalkoztatott, illetőleg anyagilag is támogatott több vele kapcsolatba került kiskorút. Megismerve a családi és anyagi körülményeiket, több fiút pénzzel, élelmiszerrel vagy más ajándékokkal támogatott, amely juttatások adását a plébánián történő látogatáshoz kötötte. A férfi a fiúgyermekekkel a közösségi levelezési oldalon is kapcsolatban állt, ahol bizalmasan becézgetve őket, találkozásokat sürgetett velük.

A vádlott 2019 és 2022 között négy kiskorúval – ketten közülük 14 év alattiak voltak – végzett szexuális cselekményt. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló kiskorúak zavarukban eltűrték a vádlott cselekményét.

Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfit többrendbeli hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntettével vádolja. Vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. Emellett a férfit a törvény kötelező rendelkezése alapján végleges hatállyal el kell tiltani minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzi, illetve kiskorúval egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.”

Mohos Márton / 24.hu

R. azért bukott le, mert kiskunfélegyházi szolgálatával kapcsolatosan a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a kiskorúakkal való visszaélések felderítésére létesített bejelentő oldalán jelzés érkezett vele kapcsolatban; ennek nyomán indult meg a belső egyházi vizsgálat, amit azután feljelentés, majd rendőrségi nyomozás követett. Ilyen bejelentő oldalakat 2019 óta, Ferenc pápa egyik rendelete nyomán működtetnek az egyházmegyék.

A nyomozati szak lezárása után a vádhatóság nyolc év letöltendő fegyházbüntetést javasolt, ha R. beismeri a terhére rótt cselekményeket, és tárgyalás nélkül elfogadja a büntetési tételt.

Az előkészítő ülésen azonban tagadott, a felajánlott nyolcéves szabadságvesztést visszautasította. Így akár 15 évet is kaphat, ha bűnösnek találják.

A tagadás azért is különös, mert egy lapunk birtokába jutott, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyétől származó s az egyházi vizsgálatot összegző dokumentum így fogalmaz:

A belső eljárás a feltételezett elkövető átfogó kihallgatásával ért véget, amely során elismerte a terhére rótt egyházi büntetendő cselekmények elkövetését.

Rákérdeztünk erre a Bábel Balázs vezette érsekségen, és ezt a választ kaptuk: „A lefolytatott egyházi előzetes vizsgálat során a szóban forgó klerikus együttműködő volt, és több alkalommal – részben az eljárás előtt, részben pedig alatta –

bocsánatot kért sértettjeitől.

Amikor a tárgyalóteremben, az ülés megkezdése előtt egy újságíróval az egyházi beismerésről beszélgettünk, az aktáit rendezgető bíró felkapta fejét, és így szólt: „Micsoda fontos új dolgokról értesülök.” Később a 24.hu érdeklődött a bíróságnál arról, meghallgatják-e az egyházi eljárást levezető illetékeseket arról, hogy konkrétan mit ismert be a volt pap, de nem kaptunk választ.

Nem akárki ül a rácsok mögött

A lebukását megelőzően R. Gábor komoly megbecsülésnek örvendett a katolikus egyházon belül és kívül egyaránt. Előéletét a főegyházmegye lapunknak küldött közleménye röviden így summázta: „különböző megbízatásai mellett főként plébánosként látta el lelkipásztori szolgálatát a főegyházmegye több pontján”, de közelebbről nézve ennél színesebb pályafutásról beszélhetünk.

R. Gábor a Központi Papnevelő Intézetben és a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián végezte egyetemi tanulmányait. 1988-ban szentelték fel Kalocsán, és abban az évben már jánoshalmi káplánként tevékenykedett. 1997. június 15-éig plébános Foktőn, akkor ismét Jánoshalmára kerül plébánosnak, onnan helyezik át a kiskunfélegyházi plébániára, ahol 2015-től 2022-ig szolgál. Olykor egyszerre több településen végzi az egyházközség vezetőjének teendőit. Foktői tartózkodása idején ellátja Dunaszentbenedeket, Géderlakot és Uszódot, a jánoshalmai szolgálat mellett pedig Borotát, Kéleshalmát, Kunfehértót, Tompát és Kelebiát. Kiskunfélegyháza után Nagybaracska a végállomás, ahol letartóztatják – összesen tehát tizenkét település katolikus hívei emlékezhetnek rá plébánosként.

Az egyházközségi teendők mellett R. egyéb tisztségekkel is bírt. Felsorolni sem könnyű:

2015-ben azonban a rektorhelyettesi székből már nem följebb kerül a ranglétrán, hanem a kiskunfélegyházi plébániára.

R. számos díj és kitüntetés birtokosa,

A volt lelkészt egykor közelről ismerő, de magát felfedni nem kívánó jánoshalmai forrásunk szerint R. nem élte meg kudarcként, hogy a rektorhelyettesi tisztségből már nem léptették elő. Plébániákon szeretett szolgálni leginkább, és mindenütt, ahol plébánosként dolgozott, külön foglalkozott a fiatal nemzedékkel.

Mohos Márton / 24.hu – R. Gábor volt plébános a Kiskunfélegyházi Járásbíróságon 2024. szeptember 23-án.

A kiskunfélegyházi hírportál 2022. május 14-én búcsúzó cikket közölt, amiben a lelkész így nyilatkozott: „A gyerekeket nagyon szeretem, szívesen foglalkozom a felnövekvő ifjúsággal, de ahhoz, hogy meg is mozgassam őket, nincs már energiám.” Azonban a Bács-Kiskun Vármegyei hírportál, a BAON 2022. októberi írása már arról számol be, hogy a lelkipásztor a település iskolájának és óvodájának hitéletében is fontos szerepet vállalt. Mint a cikk kiemeli:

a vidám, derűs személyiségű lelki vezető egykettőre megtalálta az utat a gyerekekhez.

Bénultság lett úrrá az egyházközségen és a városon

A Válasz Online szeptember 25-ei cikke R. politikai és egyéb kapcsolatait firtatja; az írás szerint a Központi Papnevelő Intézetben a pap felettese Kuminetz Géza volt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) jelenlegi rektora, akivel R. már a hittudományi akadémiát is együtt végezte. A cikk állítása szerint a két pap közös „relaxációs tanyát” tartott fenn Jánoshalma határában, ahol kormánypárti politikusok is megfordultak:

A Pázmány rektora a lap kérdésére mindezt részben megerősítette, hozzátéve, hogy az illető tanyát már nem közösen tulajdonolják, és a vendégek nem politikusként voltak ott.

A Válasz ugyanebben a cikkben arra is felhívta a figyelmet, hogy R. sógornője Rónaszékiné Keresztes Monika, a Fidesz korábbi erzsébetvárosi választókerületi elnöke, 2010 és 2014 közötti parlamenti képviselője, későbbi a zenei nevelésért felelős miniszteri biztos.

Mónus Márton / MTI – Rónaszékiné Keresztes Monika

A cikk megjelenése után a miniszterelnök-helyettes kabinetje ezt a nyilatkozatot adta ki: „Semjén Zsolt soha nem relaxált semmilyen tanyán Rónaszéki Gáborral és Kuminetz Gézával (…), a valóságtartalom annyi, hogy Semjén Zsolt több cikluson át Kalocsa országgyűlési képviselője volt.” Hogy – ha nem is relaxációs céllal, de – más megfontolásból járt-e a tanyán, és milyen viszonyban állt a pedofíliával vádolt plébánossal, arról a miniszterelnök-helyettes nem nyilatkozott – ő az egyetlen a cikkünkhöz megszólaltatni próbált közéleti szereplők közül, aki nem válaszolt kérdéseinkre. Arról érdeklődtünk a KDNP elnökénél:

Megkérdeztük a Pázmány rektorát is a történtekről, Kuminetz Géza írásos válaszában a következőkről számolt be: 1983 óta ismeri R.-t, valóban évfolyamtársak voltak a Központi Papnevelő Intézetben. Kölcsönös baráti kapcsolat volt közöttük. Utoljára még R. letartóztatása előtt, valamikor 2023-ban találkoztak.

2006 telén meglátogattam Gábort, aki akkoriban Jánoshalma plébánosa volt. Kérdeztem tőle, meg tudná-e mutatni a szép téli tájat, s akkor kivitt a tanyavilágba. Nekem nagyon megtetszett a vidék, így született a döntés, hogy megveszünk egy eladó tanyát. Mivel nagyon kevés időt tudtam ott tölteni, ezért 2015-ben tulajdonrészemet eladtam neki. Az egyetlen nyilvános esemény a tanyán, amiről tudok, és amin szinte mindig részt vettem, az az évente megrendezett novemberi szabadtéri búcsú volt.

A miséket Gábor szervezte, előbb mint helyi plébános, később, amikor már nem volt az, a kialakult szokásra tekintettel. (…) Amikor én ott voltam, a búcsúi misén Bányai Gábor jánoshalmai lakosként, katolikus hívőként volt jelen. Semjén Zsoltot sosem láttam a tanyán. 2015-ben az én tulajdonrészemet megvásárolta Gábor. Azóta nem jártam ott, és nem tudom a tanya sorsát”, számolt be lapunknak a rektor.

Megkerestük Bányai Gábort is, a Fidesz Bács-Kiskun megyei parlamenti képviselőjét, aki azt közölte: nem tud politikusok által látogatott relaxációs alkalmakról, a valóság elmondása szerint csupán annyi, hogy az R. Gábor tulajdonában álló környékbeli tanyán évente Szent Katalin napi búcsút, illetve nyilvános misét tartottak, ahova több mint száz résztvevővel együtt ő is ellátogatott.

Rónaszékiné Keresztes Monika, R. Gábor sógornője, egy szeptemberi Facebook-bejegyzésében Ferenc pápát idézve így írt: „Még ma is sokan vannak, akik az Úr felkentjei, felszentelt férfiak, akik visszaélést követnek el a gyengékkel szemben, kihasználják erkölcsi és meggyőző hatalmukat. Gyalázatos tetteket hajtanak végre, és továbbra is gyakorolják szolgálatukat, mintha mi sem történt volna; nem félnek Istentől és az ő ítéletétől, csak attól tartanak, hogy felfedezik és leleplezik őket.”

Megtudakoltuk Rónaszékinétől, hogy miután kiderült, a rokonságába tartozó expap ellen kiskorúak megrontása miatt folyik eljárás, mit gondol az ügyről. A a következő válaszlevelet küldte:

R. Gábor valóban a sógorom és egy szép nagy család sokáig nagyra becsült tagja. Ami most történt, számunkra döbbenet és leírhatatlan szenvedés, hiszen ennek előjelét családon belül nem tapasztaltuk. Feldolgozása hosszú távú, őszinte belső műhelymunka lesz.

A család minden tagja nevében természetesen nem nyilatkozhatok. Azonban a saját nevemben és a reám bízott gyermekek iránti felelősségből is vallom, hogy itt külön kell választani az érzelmi szálakat a konkrét cselekedetről alkotott véleménytől. Számomra a gyermeki lélek szent és sérthetetlen. A nagycsaládos életforma és a papi hivatás nem kiváltság, hanem fokozott felelősségvállalás. Ezért mély meggyőződésem, hogy ezt az ügyet kizárólag az áldozatok oldaláról szabad megközelíteni. Ez pedig a «zéró tolerancia» elve, bárki legyen is az, aki gyermekek, fiatalkorúak sérelmére bizonyítottan vétett. Ferenc pápa szavait vállalom és mélyen hiszem, hogy a egyház megtisztulva fog kikerülni a megpróbáltatásokból.”

„Viselje méltósággal a büntetést”

Bányai Gábort is megkérdeztük, hogyan érintik a történtek. A Covid-járvány idején mélyaltatásban tartott fideszes politikusnak R. Gábor adta fel a betegek kenetét. „Az orvosok beengedték a plébánost és a fiamat – persze, szkafanderben, dupla gumikesztyűben, maszkban, arcpajzsban. Gábor atya feladta rám a betegek szentségét, utána imádkoztak értem. Ez március 15-én kora délután történt, majd este érkezett a hívás a családomnak, hogy javult annyit az állapotom, hogy csökkenthettek a gépek működésén” – nyilatkozta korábban Bányai, akit műtüdő tartott életben.

Koszticsák Szilárd / MTI – Bányai Gábor

A politikus „jánoshalmi lakosként és gyakorló katolikusként” megdöbbenését fejezte ki, hogy a hosszú ideig a városban szolgáló papnak a vádak szerint volt egy titkos élete is. Mint mondta, ez számára és családja számára is felkavaró, hiszen sok jánoshalmaihoz hasonlóan tisztelték, megbíztak a volt lelkészben, sőt baráti viszonyt ápoltak vele. Soha, semmi jelét nem látták annak, hogy beteges vonzalmai lettek volna gyerekek iránt.

R. Gábor a képviselő szerint kiemelkedő munkát végzett a település lelki életében. „Az eset nyomán gyakorlatilag bénultság lett úrrá a helyi egyházközségen és a városon. Ezek olyan mély lelki sebek, amiket nagyon nehéz lesz feldolgozni”, mondta lapunknak Bányai, hozzátéve, hogy azóta helyben politikai és személyes támadások érik mind őt, mind a családját, miközben a vád szerint megtörtént esetekhez semmi köze nem volt.

Jánoshalma és Kiskunfélegyháza egyébként kétszeresen is érintett a katolikus egyház botrányai miatt, hiszen Bese Gergő, a szorosan Fidesz-közeli pap, aki az LMBTQ-közösséget rendszeresen támadta, ugyanakkor melegorgiákon készített pornóvideókkal bukott le, szintén szolgált káplánként mindkét városban,

Félegyházán ráadásul épp a Sarlós Boldogasszony Főplébánián, ahol R. a szexuális visszaéléseket elkövette (Bese még ezt megelőzően, 2013 augusztusától egy éven át tevékenykedett ott).

Ugyanebben az egyházmegyében egy másik lelkész ellen is eljárás folyik, szintén kiskorúakkal való visszaélés vádjával: amint a Pesti Srácok cikkéből kiderült, a kecskeméti plébános, H. Róbert a gyanú szerint szintén éveken keresztül rontott meg fiatalokat, volt, akit kilencévesen hálózott be. Azt pedig a 24.hu írta meg még évekkel ezelőtt, hogy a szintén a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kötelékében tevékenykedő Mészáros István prépost úgy lehet a kalocsai gyermekotthonban a fiatalkorú fiúk négyszemközti lelkigondozója, hogy korábban az érsekség bevallása szerint is molesztálási ügye volt.

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI – Bese Gergő házszentelést tart a kormányfő hivatalának otthont adó Karmelita kolostorban vízkereszt napján, 2022. január 6-án. Mellette Semjén Zsolt.

„Körülbelül kéthavonta szoktunk telefonon beszélni egymással, s amikor – talán 2022-ben, nem tudom pontosan – felhívtam, közölte, hogy főpásztora felfüggesztette, és nem gyakorolhatja papi szolgálatát. Nem mondta meg pontosan az okot, csak annyit, hogy bármi is az, vállalni fogja a felelősséget, sőt kéri a pápától a felmentését” – számolt be lapunknak a PPKE rektora arról, hogyan értesült az R. Gáborral szembeni eljárásról.

„Lesújtott és nagyon szomorúvá tett, amikor később megtudtam ennek tényleges okát – folytatta Kuminetz Géza. – Soha ilyen jellegű panasz nem érkezett hozzám vele kapcsolatban. Az évfolyamunkat is meglepte a hír, szinte elképzelhetetlennek tartottuk. Csak a szomorúságomat és a megdöbbenésemet tudom megfogalmazni. Mély fájdalommal tölt el az áldozatok szenvedése, és csak remélni tudom, hogy idővel begyógyulnak a sebek. Ilyennek soha nem szabadott volna megtörténni.

R. Gábornak azt kívánom, hogy a rá kiszabandó büntetést méltósággal viselje el, használja fel az időt az önmagával szembenézésre és az őszinte bűnbánatra.

Purger Tamás / MTI – Kuminetz Géza rektor beszédet mond a Pázmány Péter Katolikus Egyetem konferenciájának megnyitóján 2024. április 17-én.

A tárgyalás után a Kecskeméti Törvényszékről érdeklődésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a büntetőeljárás az ítélethozatalig a nyilvánosság kizárásával zajlik majd, csak zárt és meg nem hirdetett tárgyalásokat tartanak, melyekről a vonatkozó rendelet értelmében a sértettek érdekeit nem sértő információk sem adhatók ki.

Egy ügyészségi forrásunktól annyit megtudtunk, hogy a vádlottal szemben a kényszerintézkedést nem oldották fel, vagyis R. Gábor letartóztatásban, rácsok mögött várja sorsa alakulását. A Pesti Srácok úgy értesült, hogy a volt plébános a börtönben kétszer kísérelt meg öngyilkosságot.